Ugrás a fő tartalomra

A Thália Színház két nagyszabású produkcióval és három kamaradarabbal készül az új évadra

Két nagyszabású produkcióval és három kamaradarabbal is készül a Thália Színház a 2021/22-es évadára, amely szeptember 11-én a Lövések a Broadwayn című musical magyarországi bemutatójával kezdődik.

A Woody Allen legendás filmjéből készült Broadway-musical Béres Attila rendezésében lesz látható. Az előadásban a véreskezű New York-i maffiafőnököt Szabó Győző, első számú gengszterét Ember Márk, a nagy múltú primadonnát Szinetár Dóra, a törekvő drámaírót Hevesi László játssza. További szerepekben Mórocz Adrienn, Mentes Júlia Virginia, Szervét Tibor, Nagy Viktor, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Hunyadkürti István és Ikotics Milán lesz látható.  

Mint Kelemen József főrendező az évadot ismertető keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a 2021/22-es évadban a Thália Télikertben három bemutató várható. Október 1-jén lesz Patrick Marber kortárs drámája, a Közelebb premierje Gubás Gabi, Tóth Eszter, Mózes András és Zayzon Zsolt szereplésével. A szerelmi négyszög történetének rendezője Horváth Csaba.

David Mamet Egy jobb világ című kétszereplős művét - új fordításban - Valló Péter állítja színpadra október 29-én Zayzon Zsolttal és Mentes Júlia Virginiával. Végül 2022. április 2-án az Augusztus Oklahomában szerzőjétől egy fekete komédiát mutatnak be. Tracy Letts Killer Joe című Broadway-sikerét - amely szintén magyarországi bemutató lesz - Nagy Viktor, Szabó Erika, Mórocz Adrienn és Szabó Győző szereplésével Mózes András rendezi.

A Nagyszínpadon 2022. február 19-én mutatják be a Mischief Theatre produkcióját, Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields Komédia egy bankrablásról című replika előadását Kelemen József rendezésében. A hazánkban szintén először látható előadás szereplői Ember Márk, Csőre Gábor, Mózes András, Vida Péter, Udvarias Anna, Mentes Júlia Virginia, Hevesi László és Tamási Zoltán.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a társulattól távozott Schell Judit, aki 2021 szeptemberével a színház művészeti vezetői posztjáról is lemondott, valamint Pindroch Csaba - aki két előadásban  vendégművészként továbbra is látható lesz - és Szinetár Dóra, aki szerepei megtartásával szintén mint vendégművész folytatja a munkát a színházban. Idén szeptembertől Domokos László a Thália Színház társulatának tagja lesz.

Kálomista Gábor ügyvezető a sajtótájékoztatón elmondta: mindent megtettek, hogy a színház a koronavírus-járvány időszakát túlélje, senkit nem kellett elküldeni, kényszerszabadságolni, a színház tartalékainak köszönhetően mindenki megkaphatta teljes fizetését.

Emlékeztetett arra, hogy Schell Judittal alapítottak egy Színházi Szolidaritási Alapot, amellyel a reménytelen helyzetbe került kollégáikon segítettek. Ehhez a Thália Színház saját forrásaiból 70 millió forintot csoportosított át, és további támogatók bevonásával mintegy 800 embert tudtak támogatni.

Hozzátette, hogy a színház összes dolgozóját beoltották, így egymásra vigyázva tudnak dolgozni - közölte az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Folytatódik a bliccelők elleni harc: 9-es autóbuszon bevezetik az első ajtós felszállást

Szombattól hétvégente első ajtós felszállási rend lesz a Margit híd, budai hídfő és a Bogdáni út közötti, valamint a Szentkirályi utca és a Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedő 9-es autóbuszon - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t. A Kálvin tér és a Jászai Mari tér között azonban továbbra is minden ajtó használható fel- és leszállásra - közölték. Az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése, és jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete is - ismertette a BKK. Akinek nincs jegye, a sofőrtől vásárolhat emelt áron - jelezték. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Nagy változások a 3-as metró vonalán

Mától a 3-as metró augusztus közepéig csak az északi szakaszon, vagyis Újpest-központ és Göncz Árpád városközpont között jár. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi közleményében azt írta: Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között akadálymentes, légkondicionált pótlóbuszokkal lehet utazni, amelyek rendkívül sűrűn, csúcsidőszakban egy percnél is gyakrabban indulnak. Mivel a Dél-Pestig meghosszabbított útvonalon közlekedő metrópótló buszok megállnak a Nagyvárad téren is, az M30-as járat az említett időszakban nem közlekedik - tették hozzá. Szintén szombattól augusztus közepéig az 1-es földalatti Deák Ferenc téri átjáróját is felújítják, ezért a földalatti állomása csak az Erzsébet térről közelíthető meg. Az autósoknak érdemes tudni, hogy a pótlóbuszok gördülékeny közlekedése érdekében - az eddig kijelöltek mellett - az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út közötti szakaszon visszaállítják a korábbi autóbuszsávokat, ezért megváltozik a forgalmi rend - írták. A déli sz

Hőségriasztást rendelt el hétfőtől Müller Cecília

Hétfő nulla órától csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-t. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. Az NNK és a katasztrófavédelem nyomatékosan kéri, hogy a nagy melegben mindenki ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. Senki ne tartózkodjon 11 és 15 óra között a tűző napon óvintézkedések nélkül; védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel, szellőző ruházattal és napvédő készítményekkel. Különösen figyeljenek erre a szabadtéren dolgozók és a szabadtéri rendezvények résztvevői - hangsúlyozták. A járművezetők fokozottan figyeljenek, vezessenek óvatosan, mert a nagy meleg könnyen dekoncentráltságot okoz. A vízparton tartózkodók