Ugrás a fő tartalomra

Forgalomkorlátozásokra és a közösségi közlekedési járatok terelésére kell számítani a Hősök terénél

Forgalomkorlátozásokra és a közösségi közlekedési járatok terelésére kell számítani a Hősök tere környékén a Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel kedden.

Mint írták, a Nemzeti vágtát idén október 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap rendezik a Hősök terén, de már péntek délutántól lezárják a közúti forgalom elől az Andrássy út, valamint a hétvégén a Dózsa György út egy-egy szakaszát, amely miatt a Hősök terét érintő közösségi közlekedési járatok terelve közlekednek.

A BKK tájékoztatása szerint pénteken 16 órától hétfőn reggel 4:30-ig lezárják az Andrássy utat a Bajza utca és Dózsa György út között, a Hősök terét, az Állatkerti körút egy szakaszát a Gundel Károly út és Hősök tere között, a Kós Károly sétányt, valamint az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között. Szombaton reggel 8 és este 8 óra között, illetve vasárnap 8 órától hétfő reggel 4.30-ig lezárják a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.

A tájékoztatás szerint a 105-ös és a 178-as buszok péntek 16 órától hétfő reggel 4:30-ig módosított útvonalon közlekednek: a Gyöngyösi utca felé a buszok nem érintik a Bajza utca és a Hősök tere megállókat, viszont megállnak a Bajza utcában a Lendvay utca kereszteződése után kialakított ideiglenes megállóhelyen, a 72M trolibusz Bajza utca megállójában, valamint a Honvédkórház (Hősök tere) megállóban a Podmaniczky utcában. A belváros felé a buszok nem állnak meg a Hősök tere és a Bajza utca megállókban, viszont érintik a 72M trolibusz Honvédkórház (Hősök tere) és a Rippl-Rónai utca megállóit.

A 20E busz szombaton reggel 8 és este 8 óra között, illetve vasárnap 8 órától hétfő reggel 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hungária körúton közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere megállót. Az Ötvenhatosok terén a 30-as buszcsalád járatainak megállójában, a Kacsóh Pongrác útnál pedig az éjszakai járatok megállójában lehet felszállni rá.

A 30-as, a 30A és a 230-as buszok szombaton reggel 8 és este 8 óra között, valamint vasárnap 8 órától hétfő reggel 4:30-ig a Dózsa György út lezárt útszakaszát a Városligeten át kerülik el, ezért nem érintik a Hősök tere és a Benczúr utca megállókat, ahogyan a Keleti pályaudvar felé a Damjanich utca/Dózsa György út megállót sem. A terelt vonalszakaszon a 70-es és a 72M troli érintett megállóiban lehet felszállni a buszokra.

A 75-ös trolibusz szombaton reggel 8 és este 8 óra között, valamint vasárnap 8 órától hétfő reggel 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hermina úton át közlekedik, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere közötti megállóit. A terelt vonalszakaszon a 72M és a 74-es troli érintett megállóiban lehet felszállni rá.

A 979-es éjszakai járat a péntekről szombatra, a szombatról vasárnapra, valamint a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka az Andrássy út lezárt szakasza helyett - Újpalota felé a Kodály körönd megállótól, Csepel felé pedig a Bajza utca megállóig - a 70-es trolibusz útvonalára terelve közlekedik, ezért nem érinti a Bajza utca, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállóhelyeket, helyettük a 70-es trolibusz Damjanich utcai és Bajza utcai megállóiban lehet felszállni a buszokra.

A BKK jelezte: amennyiben a résztvevők száma miatt indokolt, lezárhatják a forgalom elől az M1-es metró Hősök tere megállóhelyét; ebben az esetben a kisföldalatti megállás nélkül áthalad az állomáson.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

A magyarok többsége azt szeretné, ha Orbán Viktor keményebben állna ki Oroszországgal szemben

Ismét emelkedett azok száma, akik aggressziónak tartják Oroszország támadását Ukrajna ellen, írja a Népszava a Publicus Intézet közvéleménykutatása alapján, amely a magyarországi felnőtt népességre nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív. Az RTL szerint felmérésből az derült ki, hogy: A megkérdezettek 69 százaléka tartja orosz agressziónak a háborút. Áprilisban még csak 56 százalék volt ez a szám. 57 százalék szerint Orbán Viktornak komolyabban kellene elítélnie Oroszországot. Tavasszal még csak a lakosság 36 százaléka gondolta így. A Fidesz szavazóinak 15 százaléka elégedetlen Orbán reakcióival kapcsolatban, a bizonytalanok körében 51 százalék várna keményebb kiállást. 12 százalék lát esélyt arra, hogy Magyarországot háború fenyegeti, 17 százalék szerint fog Putyin atomot bevetni. A Fidesz-KDNP szimpatizánsok háromnegyede, az ellenzékiek fele, a bizonytalanok 43 százaléka érez félelmet a háborúval kapcsolatban. A megkérdezettek 56 százaléka elégedetlen azzal, ahogy a korm

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar