Ugrás a fő tartalomra

Lezárások, módosított útvonalon közlekedő járatok - erre számítson a pápalátogatás miatt

Ferenc pápa budapesti látogatása miatt vasárnap reggel fél héttől késő délután fél hatig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől a Hősök teréig vezető utakat.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közleményében tudatta az MTI-vel, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eseménye miatt vasárnap 6.30-tól 17.30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér E porta - 4. számú főút - M0-ás autóút - M3-as autópálya bevezető - Kacsóh Pongrác úti felüljáró - Kós Károly sétány - Hősök tere - Andrássy út útvonalat.

A kongresszus záró szentmiséjét, az úgynevezett statio orbist vasárnap Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

A BKK közölte: a vasárnapi záróesemény miatt a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as buszok módosított útvonalon, a Keleti pályaudvar helyett a Lehel térig járnak.

A 72M trolibusz a 75-ös trolival összevonva, az Orczy tér és a Jászai Mari tér között jár. A 70-es és a 73M trolibusz nem közlekedik.

A 74-es trolibusz helyett a 74A trolibusz közlekedik a Csáktornya park és a Mexikói út között, de előreláthatólag 16.00-ig a Mexikói út felé a trolik terelve, az Erzsébet királyné útján közlekednek, ahol a belváros felé át lehet szállni az 5-ös buszra.

A 76-os trolibusz módosított útvonalon, két szakaszon közlekedik a Jászai Mari tér és a Ferdinánd híd (Izabella uta), valamint a Keleti pályaudvar és a Károly körút (Astoria M) között.

A földalatti várhatóan 16:00-ig rövidített útvonalon, a Vörösmarty tér és az Oktogon között jár.

A 100E és a 200E buszok forgalmát hatósági zárás miatt várhatóan több alkalommal is korlátozzák a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér közelében. A 200E vasárnap napközben nem tér be a Cargo Cityhez. A lezárások a közúti forgalmat is érintik, ezért ezekben az időszakokban érdemes korábban elindulni a repülőtérre - közölte a BKK.

Az eucharisztikus kongresszussal kapcsolatos további közlekedési változásokról és lezárásokról a BKK folyamatosan tájékoztatást ad. A legfrissebb információk a kozut.bkkinfo.hu oldalon olvashatók.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy meghibásodott, klíma nélküli vonatban rekedtek az utasok a Keleti pályaudvaron

Azonnali belső vizsgálatot indított a MÁV, mert utasok rekedtek egy meghibásodott, klíma nélküli kocsiban csütörtök este a Keleti pályaudvaron. Az utasok a nagy hőség miatt ablakot törtek ki. A MÁV pénteken közölte: a Zürichbe és Münchenbe közlekedő Wiener Walzer - Kálmán Imre nemzetközi vonaton műszaki hiba és a rendkívüli hőség miatt meghibásodott az energiaellátó berendezés, ezért nem volt áram az egyik kocsiban. A személykocsi helyett az utasok komfortja és biztonsága érdekében a MÁV-START egy tartalék kocsit állított volna be. A kocsik rendezéséhez, a meghibásodott kocsi kihúzásához szükséges tolatási műveletet viszont úgy kezdték meg, hogy utasok maradtak a kocsiban. A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért az utasok a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották. A kitört ablak miatt rendőrségi helyszínelésre volt szükség, és a vonat csak hajnalban tudott elindulni. Az eset részletes kivizsgálása azonnal megkezdődött

Baleset történt a Ferihegyi reptérre vezető úton

Lezárták az érintett útszakaszt a karambol miatt. Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze a XVIII. kerületben, a Ferihegyi reptérre vezető úton, a Csaba utca közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók a társhatóságokat kérték a helyszínre, ahol lezárták az érintett útszakaszt a baleset miatt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén

Karbantartás miatt változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A közlemény szerint pénteken 17.30-tól hétfő hajnalig és július 9-10-én, szombat-vasárnap a 4-es és a 6-os villamos két szakaszon jár: a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között, valamint 4-6-os jelzéssel a Széll Kálmán tér és az Oktogon között. A Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-6-os pótlóbusszal lehet utazni, amelyre a Mester utca/Ferenc körút megállónál és a Nyugati pályaudvarnál lehet átszállni. Éjszakánként a 6-os villamos teljes vonalán pótlóbusz jár majd. A villamosok közlekedése a vágányok Blaha Lujza téri karbantartása miatt változik - írták. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: