Ugrás a fő tartalomra

Megújul a kelenföldi városközpont

A Fővárosi Közgyűlés és a XI. kerület döntése alapján új kelenföldi városközpont épül - közölték a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta, az új központ a régi Olimpia mozi helyén valósul meg, ahol most több bankfiók és üzlet is működik.

Bakai-Nagy Zita, Újbuda DK-s alpolgármestere aláhúzta, a helyszínen nem épül torony-, vagy lakóház, a jelenlegi piac is megmarad, a terület új tulajdonosának pedig garantálnia kell, hogy a szolgáltatások ára nem emelkedik.

Kiemelte, a helyszín megvásárlására építészeti tervek benyújtásával lehet pályázni, azokat pedig a helyi lakosokkal is véleményeztetik.

Molnár Gyula, a DK újbudai országgyűlési képviselőjelöltje úgy fogalmazott, a jelenlegi szolgáltató központot 1979-ben adták át, ezért már eljárt felette az idő.

A politikus türelmet és bizalmat kért a helyiektől a fejlesztés megvalósításához - írta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: