Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2021

15 százalékkal nőtt a budapesti panellakások átlagára

A budapesti panellakások négyzetméter ára átlagosan 560 ezer forint - közölte a Duna House az MTI-vel. A cég szerint az idei három negyedév és a 2020-as tranzakciós adatokat alapul véve átlagosan 15 százalékkal nőtt az átlagár. A legnagyobb mértékben Gazdagrét drágult, négyzetméterenként 646 ezer forint költséggel kell számolni egy lakás vásárlása esetén, a második helyen a Fehérvári úti lakótelep áll, ahol a növekedés helyett normalizálódott az árszínvonal, az egykori listavezető Vizafogó pedig visszacsúszott a harmadik helyre. A tranzakciós adatok arra engednek következtetni, hogy míg tavaly Vizafogó, Újpest és Újpalota volt a legnépszerűbb lakótelep a vásárlók körében, addig az idén a 14. kerületbe, a Füredi úti lakótelepre költöztek a legtöbben - közölte a Duna House. Fotó: hirado.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Fának hajtott és meghalt egy kerékpáros a II. kerületben

Fának hajtott és meghalt egy kerékpáros Budapest II. kerületében vasárnap - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-t. Az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel azt közölte: az Árpád fejedelem útján történt balesetben egy 50 év körüli férfi sérült meg. A férfit a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem lehetett megmenteni - tették hozzá. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Egy V. kerületi szórakozóhely felrobbantásával fenyegetőzött a 19 éves lány

A budapesti rendőrök fél órán belül elfogták azt a nőt, aki egy szórakozóhely felrobbantásával fenyegetőzött az V. kerületben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított eljárást egy budapesti nővel szemben, aki a gyanú szerint 2021. október 30-án 23 óra körül egy lipótvárosi klubba próbált bejutni, de a személyzet nem engedte be. A rendelkezésre álló adatok szerint a nő ezután a 112-es segélyhívón keresztül kért intézkedést a sérelme miatt, ám a bejelentésében azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet, ha továbbra sem engedik be. A fővárosi rendőrök azonosították a telefonáló nőt, majd a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói 2021. október 30-án 23 óra 35 perckor az V. kerületben elfogták - közölte a police.hu. A 19 éves K. Fannit a rendőrök az V. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás során szabadl

Két személyautó ütközött össze Kőbányán

A baleset a Bihari utcában, a Balkán utca kereszteződésének közelében történt. Két személyautó ütközött össze, majd az egyik jármű a villamossínekre borult Budapest X. kerületében, a Bihari utcában, a Balkán utca kereszteződésének közelében. A balesethez riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat is. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani - olvasható a Katasztrófavédelem oldalán. A balesetben egy ember megsérült. Fotók: MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Pofátlan túlszámlázás egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen - videón a rendőrségi akció

A fővárosi rendőrök az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a Fővárosi Katasztrófavédelemi Igazgatósággal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint az Erzsébetváros Önkormányzata Hatósági és Ügyfélszolgálati Iroda, és a BFKH VI. kerületi Népegészségügyi Osztály munkatársaival együttműködve 2021. október 28-án éjszaka egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen tartottak akciót, mert információ merült fel arra, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is a többszörösét számlázták ki vendégeiknek - olvasható a rendőrség honlapján.  Az ellenőrzés során tetten érték az alkalmazottakat, akik egy német állampolgár részére 212 ezer forint italfogyasztásról állítottak ki számlát, holott a férfi csak egy kávét kért magának. Amikor a vendég vitatta az összeget, a személyzet fenyegetéssel próbálta jobb belátásra bírni. Azzal fenyegették, hogy ha nem rendezi a fogyasztást, rendőrt hívnak és az eljárásban felmerülő költségeket, valamint a tolmács díjat is neki kell megtéríteni. A né

Merkely: minden beteg, aki lélegeztetőgépen van, oltatlan

A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét - mondta el a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Merkely Béla hozzátette: az oltottak számával párhuzamosan az átfertőzötteké is folyamatosan nő. Az elmúlt két hétben az indiai variáns R-értéke 1,5-et ért el, azaz egy megbetegedett személy másfél embert tud megfertőzni. Egy oltottak és védettek nélküli környezetben ez a szám akár nyolc is lehetne - fejtette ki. Kitért arra, hogy a fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedését látjuk, amely a járvány gyorsulását igazolja. Hozzáfűzte: a kórházi fertőzöttek száma egyelőre nem éri el azt, amely tavaly ugyanebben az időszakban volt, ezzel együtt szeretnék ezt a mutatót a lehető leginkább csökkenteni és az egészségügy leterhelését kordában tartani. Merkely Béla kiemelte: az oltottak esetében sokkal kisebb az esély arra, hogy súly

Sebességmérő ellenőrzést tartottak Angyalföldön - négy óra alatt 40 gyorshajtó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága 2021. október 29-én este sebességmérési akciót tartott a Váci úton, ahol négy óra alatt összesen 40 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax.  A sebességhatárt túllépő sofőrök közigazgatási bírságra számíthatnak. Ezenkívül a rendőrök egy tilos jelzésen áthaladó járművezető ellen közigazgatási eljárást indítottak, valamint egy autóvezetővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, mivel 3 éve lejárt a forgalmi engedélye - tudatta a police.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonságra, azon belül is az egyik legfőbb baleseti veszélyforrás, a gyorshajtás visszaszorítására. Ennek érdekében a jövőben is rendszeresek lesznek a sebességmérések. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Ütközés után a Rákos-patakba hajtott egy autó (fotók)

A Rákos-patakba zuhant egy személyautó Budapest XIV. kerületében, a Füredi utcában, a Gvadányi utcánál. A jármű egy másik autóval ütközött. A fővárosi hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést a balesetnél, amelyben két másik gépkocsi is érintett. A helyszínre kiérkeztek a mentők is - olvasható a Katasztrófavédelem oldalán. A balesetben ketten megsérültek. Fotó: MTI/Mihadák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Videón a Keleti pályaudvarnál történt késelés

Egy 31 éves férfi a Keleti pályaudvar előtti téren, közvetlen előzmény, illetve előzetes szóváltás nélkül késelt meg egy másik férfit, akivel röviddel a támadás előtt találkozott. A vádirat szerint a 31 éves vádlott a Baross téri aluljáró közelében italozott és beszélgetett a barátnőjével, és két ismerősével. Időközben összeszólalkoztak két ismeretlen nővel, ami tettlegességig fajult, ennek során a vádlott barátnőjének megsérült a lába - olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében. A vádlott barátnője, utána pedig a vádlott és annak egy ismerőse is átsétált a Keleti pályaudvar főbejárata előtti térre, az aluljáróba vezető lépcsősor betonkorlátjához, ahol a nő sírt. Éppen ekkor sétált el arra az ügy sértettje egy ismerősével, és mivel meghallották a nő sírását, ezért odamentek hozzájuk. A sértett megkérdezte, hogy mi történt, majd beszélgettek. Kis idő múlva azonban már csak hárman maradtak a betonkorlátnál, az elkövető, a sértett, és a vádlott ismerőse. A férfi elővett a zsebéb

Az immunológus szerint a két oltás már nem nyújt elég védelmet

Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet - mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja szombaton az M1 aktuális csatornán. Az immunológus hangsúlyozta, ezért javasolják a szakemberek, hogy 4-6 hónap után mindenki adassa be a harmadik oltást. A szakértő rendkívül jó döntésnek nevezte, hogy Magyarországon - Európában elsőként - még a nyáron bevezették a harmadik oltás felvételének lehetőségét. Kérdésre elmondta: a harmadik oltásnál azt kell szem előtt tartani, hogy ha lehet, akkor vektorvakcinára (mint például a Szputnyik) ne egy újabb vektorvakcinát kérjenek az emberek, mert ezek bizonyos esetekben "kiolthatják egymást". Hozzátette, a harmadik oltás előtt felesleges PCR-tesztet vagy antitest vizsgálatot végeztetni. Az utóbbinak inkább akkor lehet értelme, ha később, már jóval az oltás után ellenőrzik az ellenanyag szintjét - mondta Kacskovics Imre.   Fe

Kigyulladt egy raktárépület Kőbányán

Eloltották a tüzet a tűzoltók Budapesten, a X. kerületi Csillagvirág utcában, ahol egy kétszintes, újépítésű raktár- és irodaépület gyulladt ki hajnalban - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat reggel az MTI-vel. Kisdi Máté korábban elmondta, hogy sikerült megmenteni a lángoktól a raktár és irodaházzal egybeépített, mintegy kétezer négyzetméteres épületet. A katasztrófavédelem korábbi közlése szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók a legmagasabb riasztási fokozatnak megfelelő erőkkel, húsz járművel érkeztek a helyszínre. A legfrissebb információk szerint a tűzoltók megfékezték a lánggal égést, és jelenleg hat vízágyúval az utómunkálatokat végzik. Az épület teteje több helyen beszakadt, az irodaépületnél a betonszerkezet erősen megroskadt. A munkálatok közben a tűzoltók a földszintes összekötő épületből gázpalackokat hoztak ki, amelyeket biztonságba helyeztek. Az egységek korábban húsz járművel érkeztek a helyszínre, a pilisszentiváni önkéntes tűzoltók két já

Merkely: az antitestszint nem mutatja meg, hogy ki fog megfertőződni és ki nem

Ahogy az első kettő, úgy a harmadik oltás is működik a koronavírus ellen - emelte ki a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában. Merkely Béla hangsúlyozta: a negyedik hullámot a delta variáns, az indiai mutáns okozza, amely sokkal fertőzőképesebb, mint az eredeti, a vuhani vírus és még a brit variánsnál is erősebb. A harmadik oltás viszont visszaállítja a vakcináknak azt a hatékonyságát, amelyet a brit variánssal szemben az első két vakcina jelentett. A fertőzöttek számának növekedéséről azt mondta, az esetszámnál fontosabb a kórházban lévők száma. Jelenleg több mint 2 ezer fertőzöttet ápolnak kórházban. A kórházban fekvők száma alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor, de dinamikusan növekszik - hívta fel a figyelmet a rektor, hozzátéve: ezért változtatni kell. Bár két oltás után extrém ritka a súlyos, lélegeztetőgépes kezelést igénylő esetek száma, az idősek immunrendszere gyengébb, így ők súlyosabb állapotba is kerülhetnek - hangsúlyozta a harmadik oltás jel

Sétálni indult, azóta nem adott életjelet magáról a csepeli férfi

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított az ismeretlen helyen tartózkodó Voltig Dezső ügyében. A rendelkezésre álló adatok szerint a 37 éves férfi 2021. október 28-án 20 óra körül a XXI. kerületi lakóhelyéről sétálni indult, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrök jelenleg is keresik. Voltig Dezső körülbelül 175 centiméter magas, áltagos testalkatú. Sötétszőke haja rövidre nyírt, szeme kék. Eltűnésekor barna keretes szemüveget, szürke ballonkabátot, sötétkék farmert és fehér sportcipőt viselt - olvasható a rendőrség oldalán.   A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Voltig Dezső tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Halálra vertek egy férfit Csepelen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett miatt folytat eljárást egy 35 éves férfival szemben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2021. október 28-án 23 óra után érkezett bejelentés, hogy a XXI. kerületi Görgey Artúr téri parkban megvertek egy 49 éves férfit. A bántalmazott férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A forrónyomos intézkedések során a rendőrség fél órán belül azonosította és a helyszín közelében elfogta a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 35 éves B. Zoltánt. A nyomozás adatai szerint a két férfi már korábbról ismerte egymást, 2021. október 28-án is együtt ittak. Később szóváltásba keveredtek, amit tettlegesség követett. A fiatalabb férfi többször ököllel arcon ütötte a 49 éves ismerősét. Az esettel kapcsolatban egy másik férfit is elfogtak a rendőrök, aki jelen volt a bűncselekmény elkövetésekor, a 47 éves B. Zoltán azonban nem nyújtott tőle elvárható segítséget a sértettnek

Megbünteti a maszk nélkül utazókat a BKK

A súlyosbodó járványhelyzet miatt 2021. november 1-től, hétfőtől ismét kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése a közösségi közlekedési eszközökön, így a BKK járatain is. A szabályozás az állomásokra és a megállóhelyekre is vonatkozik. A BKK már a kormányrendelet bevezetését megelőzően is a maszkok használatát javasolta ügyfeleinek. A már korábban megszokott szabályok szerint 2021. november 1-től, hétfőtől újra maszkot kell viselni a közösségi közlekedési eszközökön, az állomásokon és megállóhelyeken, valamint a pályaudvarokon a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt a 2021. október 28-án kihirdetett kormányrendelet-módosítás szerint. A maszkviselés alól ezúttal is felmentést kapnak a 6 év alatti gyermekek, az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyek - olvasható a BKK közleményében . Mint írták, kollégáik folyamatosan ellenőrzik az maszkviseléssel kapcsolatos szabályok betartását, és kizárhatják az utazásból mindazo

8000 forintos büntetésre számíthatnak, aki nem hajlandóak maszkot viselni a buszon és a vonaton

A kormány döntésének megfelelően újra maszkhordási kötelezettség lép életbe a MÁV-Volán-csoportnál. November 1-jétől a közlekedési járműveken, a MÁV, a MÁV-HÉV, valamint a Volánbusz állomásainak, megállóinak zárt és nyitott területein egyaránt kötelező az orr és a száj maszkkal történő eltakarása.  Ennek megfelelően a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személy (ezt hivatalos dokumentummal igazolni szükséges) kivételével mindenki köteles a közösségi eszközön és minden olyan zárt helyiségben és nyitott területen, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak az utasok orvosi-, munkavédelmi-, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot viselni, olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. A társaságok felhívják a figyelmet arra, hogy a szabályszegő utasra, ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki. A közlekedési szolg

Kocsmarazziát tart Budapesten a NAV

Folytatja korábban megkezdett kocsmarazziáját a fővárosban az adóhivatal. A szervezet augusztus végén a budapesti bulinegyedben „nézett a palackok fenekére”, most a főváros déli kerületeiben kezdett átfogó, két hónapig tartó ellenőrzési sorozatba. Az adóellenőrök a pénzügyőrökkel együtt mennek razziázni - tudatta a Magyar Nemzet. A hatóság legfrissebb, nyilvánosan is elérhető ellenőrzési terve azt tartalmazza, hogy a NAV a főváros kilenc déli kerületében kezdett vizsgálódásba, így a XVIII., XIX., a XX., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerület mellett Ferencváros, Újbuda és a Hegyvidék italméréseiben és vendéglátóhelyein is feltűnhetnek a hivatal emberei. Ráadásul az adóellenőrök mellett pénzügyőrök is részt vesznek az ellenőrzésekben.  Elsősorban arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások fel tudják-e mutatni a jövedéki termékek, azaz az alkoholos italok beszerzését igazoló számlákat, ahogy arra is, hogy megvannak-e az alkoholtermékek zárjegyei – mondta a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére a N

Minden ötödik dolgozó munkát váltana

Minden ötödik dolgozó magyar gondolkodik azon, hogy más munkába kezdjen, vagy már keresi is az új lehetőséget - derül ki a SkillX Technologies Zrt. legfrissebb reprezentatív felméréséből. A Pulzus Kutató által készített felmérés szerint leginkább a 40-59 évesek és a diplomások körében jellemző, hogy maradnak azon a munkahelyen, ahol vannak; 64, illetve 56 százalékuk válaszolt így. A magyar dolgozók és munkakeresők negyede érzi egyre laposabbnak, üresnek és egyhangúnak a munkával töltött napjait, és véli úgy, hogy máshol jobban tudná kamatoztatni a tehetségét. Ez főként a férfiakra, a fiatalokra, a diplomásokra jellemző. A válaszadók 30 százaléka érzi jól magát a munkahelyén, jellemzően a nők, az idősebbek és a diplomások. A biztosnak vélt állás feladásától 46 százalék tart, a megfelelő anyagi biztonság elvesztésétől 36 százalék, ezek a félelmek leginkább a 40-59 éveseket tartják vissza. A váltáshoz szükséges információ hiányát a 18-39 és a 40-59 évesek is megjelölték, és ezt a fővárosb

Itt a rendelet: az állami szférában elvárt az oltás felvétele

Megjelentek a Kormányinfón bejelentett védelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletek csütörtökön este a Magyar Közlönyben. November elsejétől ismét maszkot kell viselni a tömegközlekedési eszközökön, az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A kormany.hu weboldal részletesen ismerteti a kormányrendeletek tartalmát. November 1-jétől a korábban már megszokott szabályok szerint újra maszkot kell viselni a tömegközlekedési eszközökön, pályaudvarokon és megállóhelyeken. A maszkviselés alól ezúttal is felmentést kapnak a 6 év alatti gyermekek, az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyek - közölte az MTI. Az átoltottság növelése és a munkahelyek védelme érdekében a kormány lehetővé teszi a munkáltatóknak, hogy a munkahely és a munkakör sajátosságaira tekintettel a munkavégzés

Hazaszerető magyar űrhajósokat keresnek

Szigorú feltételeknek kell megfelelniük a csütörtökön elindított magyar űrhajós-kiválasztási folyamatban részt vevőknek. A 30-60 naposra tervezett misszió során egy magyar űrhajós az évtized közepén űrrepülésben vehet részt, hogy világszínvonalú magyar innovációkat teszteljen és egyedülálló kísérleteket folytasson a Nemzetközi Űrállomáson - írta az MTI. Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa emlékeztetett: a most útjára indított Hunor (Hungarian to Orbit) nemzeti kutató űrhajós programra jelentkezőkkel szemben fontos elvárás, hogy műszaki, természettudományos beállítottsággal bírjanak. Kiemelt elvárás a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a magas fokú pszichés terhelhetőség, a felsőfokú angoltudás, valamint az, hogy a jelentkező határozott, kiegyensúlyozott személyiség legyen. "A nemzeti űrhajós programra jelentkezőknél elengedhetetlen feltétel a valós teljesítmény, a kiemelkedő készségek és a hazaszerete

Kötelező lesz a maszkhasználat a fővárosi mozikban és színházakban

A fővárosi operatív törzs több döntést hozott október 28-án - jelentette be Facebook-oldalán Karácsony Gergely.  A következő napokban a budapesti városvezetés minden fővárosi cég dolgozójának levelet küld arról, hogy aki még nem tette, a lehető leghamarabb oltassa be magát. A fővárosi operatív törzs döntései szerint amint megjelenik a kötelező oltásról szóló kormányrendelet, a Fővárosi Önkormányzat cégeivel és intézményeivel, valamint a munkavállalói érdekképviseletekkel Karácsony Gergely haladéktalanul megkezdi az egyeztetéseket arról, hogy melyek azok a közszolgáltatások szempontjából alapvető munkakörök, ahol a koronavírus elleni oltás felvételét elő lehet írni.  A főpolgármester kezdeményezi a kormánynál, hogy a romló járványügyi adatok miatt rendelje el a beltéri maszkhasználatot. Azoknál a fővárosi intézményeknél, ahol erre jogszabályi lehetőség van – ilyenek a fővárosi színházak, mozik például –, főpolgármesteri hatáskörben Karácsony Gergely elrendeli a beltéri kötelező maszkha

Segítsen a tolvaj megtalálásában - míg a sofőr kipakolt, addig meglopta

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2021. október 2-án 10 óra 30 perc körül Budapesten, a VI. kerület Bajcsy-Zsilinszky úton odament egy parkoló teherautóhoz, és amíg abból a tulajdonos kipakolt, ellopta a vezetőfülkében hagyott táskát. A táskában okmányok, slusszkulcs, lakáskulcsok, pénz, továbbá bankkártya is volt, amellyel a tolvaj nem sokkal később egy üzletben próbált meg vásárolni - írta a police.hu. ​ A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOK

Jön a kötelező maszkviselés a tömegközlekedésben, kötelező lehet a cégeknél az oltás

A kormány az operatív törzzsel egyeztetve három új intézkedés bevezetése mellett döntött – mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, amelyen a miniszter a szerdai kormányülés döntéseiről tájékoztatott. Hangsúlyozta: az előrejelzések szerint a kórházban ápoltak száma és az elhunytak száma is növekedni fog, azonban nem olyan drámaian, mint a korábbiakban. Gulyás Gergely kiemelte, az egészségügyi szakmai szervekkel és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal egyeztetve a kormány három intézkedést vezet be: – A munkaadók javaslatára a cégek és a vállalkozások jogosultak lesznek a foglalkoztatás feltételeként előírni a védőoltást, amennyiben szükségesnek tartják a többi dolgozó megvédése érdekében. A közösségi közlekedési eszközökön kötelező lesz a maszkviselés november 1-től. Az egészségügyi intézményekben látogatási tilalom lép életbe, a szociális intézmények esetében pedig az intézményvezető jogosult elrendelni a látogatási tilalmat – sorolta Gu

48 új, alacsonypadlós trolibuszt vásárol Budapest

A főváros 2023 végéig 48 új, alacsonypadlós trolibuszt vásárol - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés; a képviselők elfogadták az európai uniós támogatások 2021 és 2027 közötti fővárosi felhasználását meghatározó integrált területi programot is. A testület egyhangúlag támogatta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ - élve az opciós lehívási lehetőségével - megrendeljen 48 - 12 szóló és 36 csuklós - Solaris-Skoda Trollino típusú trolibuszt. Az új, alacsonypadlós trolibuszok ára mintegy 26,7 millió euró, azaz 9,6 milliárd forint. Ezt a fővárosi önkormányzat biztosítja úgy, hogy 2022-ben e célra 210 millió forintot, 2023-ban pedig 9,4 milliárd forintot különítenek el. Az elfogadott előterjesztés szerint a gyártó nem kér előleget. A trolik 2022 végétől érkezhetnek Budapestre 2023 végéig. A képviselők 16 igen és 12 nem szavazat ellenében elfogadták az előterjesztő, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes azon módosító javaslatát, amellyel felkérték Karácsony Gergely főpolgármestert: kezd

Nőket fogdosott egy kerékpározó férfi

A Dabasi Rendőrkapitányság szeméremsértés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen. A felvételeken látható férfi 2021. október 24-én 9 óra 30 perc körül Ócsa, Kossuth Lajos utcában egy gyalogos nőt akart megfogdosni, majd 10 óra 50 perc és 11 óra között Ócsa, Kölcsey utcában megmarkolta egy arra futó nő fenekét. Az elkövetéskor kerékpárral közlekedő férfi 30 év körüli, 170 cm magas, átlagos testalkatú, vékony, hosszúkás arcú. Az elkövetéskor sötét kapucnis pulóvert/kabátot, valamint sötét nadrágot viselt. A kerékpár rozsdás, szürkés színű női vázas, egy rozsdás hátsó kosárral felszerelt kerékpár - írta a police.hu. A Dabasi Rendőrkapitányság kéri, hogy akinek a felvételeken látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán,

Életfogytiglant kapott a kőbányai machetés gyilkos

Jogerősen életfogytiglanra ítélte a kőbányai machetés gyilkost a Fővárosi Ítélőtábla kedden - tudatta a bíróság honlapján közleményben, írta az MTI. Az ügyben a Fővárosi Törvényszék február 17-én hirdette ki elsőfokú, nem jogerős ítéletét, amelyben a fiatalembert emberölés, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért halmazati büntetésül 20 év határozott idejű fegyházra ítélte azzal, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részét követően bocsátható feltételes szabadságra. Mivel a fiatalember korábbi bűncselekmények miatt kiszabott büntetése próbaideje alatt követte el a vádbeli cselekményeket, a bíróság elrendelte a korábban kiszabott két év szabadságvesztés végrehajtását is, továbbá kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült közel 12 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokon megállapított tényállás lényege szerint a férfi 2019. december 25-én hajnalban 13 éves féltestvérével "szexuális cselekményt végzett". Ez a vá

A BKK minden utasnak a maszk viselését ajánlja

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) minden utasnak a maszk viselését ajánlja a közösségi közlekedés használatakor - közölte a BKK kedden az MTI-vel. Mint írták, a koronavírus-járvány negyedik hullámában romlanak a járványügyi adatok, és ugyan örömteli, hogy a fővárosban is magas az átoltottság, de ahhoz, hogy "ne csak saját magunk, de mások egészségét is megőrizhessük - ahogy az európai országokban az elmúlt időszakban életbe lépett szigorítások is mutatják -, ez még nem elég". Felhívták a figyelmet: az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy a maszkviselést kötelezővé tegye, azonban a fővárosi operatív törzs döntése nyomán Karácsony Gergely főpolgármester és a BKK arra kéri a fővárosban utazókat, hogy továbbra is használják a közösségi közlekedést, de a járatokon, valamint a megállókban viseljenek szájat és orrot egyaránt eltakaró maszkot. Emlékeztettek: az elmúlt hónapokban egyre többen ismerték fel, hogy a közösségi közlekedés biztonságos,

Elfogták az angyalföldi kerékpártolvajt - közel másfél millió forint értékben lopott

Az angyalföldi rendőrök elfogták azt a férfit, aki közel másfél millió forint értékben lopott kerékpárokat. A 38 éves Ny. Ferenc a XIII. kerületi társasházak garázsait szemelte ki, hogy azokból bicikliket lopjon. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi először 2021. október 15-én lopott el két nagyértékű kétkerekűt, úgy hogy az azokon lévő láncokat levágta. A következő három napban további négy kerékpárt lopott el angyalföldi társasházak garázsaiból. Az egyik garázsban bicikli helyett egy autót tört fel, amiből több mint 1 millió forint értékben szerszámokat lopott el. A feltételezett elkövetőt 2021. október 20-án egy társasház használaton kívüli tetőterében fogták el a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei, ahonnan előkerült két lopott kerékpár is - írta a police.hu. A feltételezett elkövetőt az angyalföldi nyomozók lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

Szigoríthatnak a járványügyi intézkedéseken Budapesten

Az augusztus vége óta ismét hetente ülésező Fővárosi Operatív Törzs mai megbeszélésén dönt arról, hogy a fővárosi önkormányzat által fenntartott bentlakásos intézményekben, jellemzően idősotthonokban ismét bevezetik-e a látogatási tilalmat, illetve újfent korlátozzák-e a kijárást. Azt is megvizsgálják, hogy a fővárosi önkormányzat óvodáiban kötelezővé tegyék-e a dolgozók számára a maszkhasználatot, ahogy azt néhány kerületben már előírták. Ezzel a korábbi intézkedéseket is ideértve, végére is érnek a jogszabályi lehetőségeiknek – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. A fővárosi önkormányzat már szeptember 9-én elrendelte az „érintésmentes látogatást” az idősotthonaiban. Így jó idő esetén a szabadban megfelelő távolságtartás mellett, illetve az épületen belül plexifalon keresztül bonyolítható a rokonlátogatás. Ágyban fekvő betegek esetében csak maszkkal látogathatóak a gondozottak. Bevezették a testhőmérséklet mérést és a gondozottak eltávozás utáni fokozott ellenő

Brutális baleset a Hungárián - az egyik sofőrt újra kellett éleszteni

Helyszíni információk szerint egy Volkswagen Transporter kisbusz közlekedett a Thököly út felől, amikor sávot váltott annak érdekében hogy az előtte haladó Peugeot személyautót kikerülje. Az előzési manőver közben a gépkocsi vezetője rosszul lett. Ennek következtében a Transporter irányíthatatlanná vált, jobbra keresztül vágott a savokon, és fékezés nélkül az út mentén parkoló Skoda Octavia kombi gépkocsi hátuljának csapódott. A hatalmas erejű ütközés következtében a Skoda felhajtott a járdára, majd egy oszlopnak csapódott. A becsapódás hatására további három személyautó (egy Peugeot 206, egy Suzuki Swift és egy Toyota Yaris), valamint egy robogó is összetört. Az egyenlőre tisztázatlan, hogy a Skoda, vagy a Transporter indította el a dominó hatást, melynek során a Peugeot, a Suzuki, a Toyota és a robogó tört össze. Ezek közül a Peugeot tört össze legjobban, ugyanis ő még a saját tengelye körül is megpördült. A Transporter vezetőjét a helyszínen újra kellett él eszteni, mely sikerrel zá

Ok nélkül megütött a biztonsági őr egy 15 éves szurkolót Újpesten

Pattanásig feszült a viszony Újpesten az NB I-ben sereghajtó lila-fehér futballklub és szurkolótábora között, arra azonban, ami a pénteki, a Fehérvár elleni bajnokin történt, képtelenség magyarázatot találni: a biztonsági szolgálat egyik tagja több szemtanú szerint ok nélkül megütött egy 15 éves szurkolót. Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő testközelből látta a biztonságiak és a szurkolók közötti dulakodást, s videót is készített arról, ami alapján rendőrségi feljelentést tett. Az ügy kivizsgálását kérte Varju László újpesti országgyűlési képviselőtől és Déri Tibor polgármestertől is. "Ötven-hatvan embert nem engedtek be a meccset megelőzően a biztonsági igazgató utasítására azzal az indokkal, hogy nem szóltak előre, hogy jönnek" – mesélte a Blikknek Szabó. "Ultrákról volt szó, de nem szervezetten érkeztek, hanem kettesével, hármasával, s néhány 14-15-16 éves fiúnak is sikerült bejutnia. Az első játékrészben nem volt probléma, aztán a másodiban szóltak nekik, h