Ugrás a fő tartalomra

A kormány 25 milliárd forintot biztosított a fővárosi földutak aszfaltozására

A kormány 25 milliárd forint támogatást biztosított 82 kilométernyi fővárosi földút aszfaltozására az utóbbi négy évben a budapesti útépítési program keretében - mondta Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa a 250. leaszfaltozott út ünnepélyes átadásán Budapesten hétfőn.

Kiemelte: a program célja, hogy a főváros külső kerületei is élhető infrastruktúrával rendelkezzenek, minden földút kapjon szilárd burkolatot.

A XXII. kerület jól lobbizott, a program egyik legnagyobb haszonélvezője; a kerületben 100 olyan útszakasz található, amelyet a program segítségével fejlesztettek - jegyezte meg.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az eseményen elmondta hogy miközben a főváros vezetése politikai háborút folytat, a kormány a kerületekkel együttműködve sok milliárdos programokat valósít meg, hogy folytatódjon "az a fejlődés, amely 2010 után jellemezte Budapestet" - írta az MTI.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester megvonta a kormánypárti vezetésű kerületek útépítési keretét. A kabinet az idei költségvetésben 8,7 milliárd forintot visszaadott az érintetteknek, hogy a fejlesztések folytatódhassanak - tette hozzá.

A kormány a 3-as metró felújításához 200 milliárd forintot biztosított, a rakpart fejlesztéséhez közel 60 milliárd forintot tesz hozzá - idézte fel a frakcióvezető. Arra is kitért: miközben felhívják a figyelmet a főváros vezetésének "visszásságaira", nyitottak arra, hogy partnerek legyenek amikor "épkézláb" programokhoz kérik az együttműködésüket.

Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy amikor a Fidesz-KDNP 2017-ben kezdeményezte a programot, 300 kilométernyi földút volt Budapesten. A kormány a 2022-es költségvetésben is biztosítja a szükséges forrásokat a program lendületes folytatásához - hangsúlyozta.

A főváros vezetésétől azt kérte, hogy kezelje egyenrangú polgárként a fideszes vezetésű kerületekben élőket. "Megdöbbentett, hogy a főpolgármester a nem ellenzéki irányítású önkormányzatok földútjainak a fejlesztéseit lehúzta" - fogalmazott.

Németh Zsolt rámutatott: Dél-Budán komoly fejlesztésekre lesz szükség, hogy az ottani közlekedés gördülékennyé váljon, miután jelentősen nőtt a kerületi lakosok száma. Csak az együttműködés a főváros és a kerületek között hozhat jó eredményt - hangsúlyozta. A partnerségre országos szinten is szükség van, hiszen összetett - a falvakra, a városokra és a fővárosra is kiterjedő - közlekedés-fejlesztési program következik, amelynek keretében utak, autópályák és elkerülő utak épülnek - fűzte hozzá.

Fotó: MTI/Soós Lajos

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Orbán: ha egy nő vállalja, hogy 25 és 30 éves kora között vállal gyereket, akkor 30 éves koráig nem kell majd szja-t fizetnie

Fotó: MTI/Máthé Zoltán A hosszútávú gázszerződésről, a kormány családpolitikájáról és a kormányzati intézkedések zöld szempontjairól is szó volt hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában. Orbán Viktor miniszterelnök a tervezett családpolitikai intézkedések között említette: ha egy nő vállalja, hogy 25 és 30 éves kora között vállal gyereket, akkor 30 éves koráig nem kell majd szja-t fizetnie - írta az MTI. Dúró Dóra (Mi Hazánk) kevésnek és nem elég hatékonynak tartotta a kormány családpolitikai intézkedéseit. Szerinte a gyermekvállalás helyett ma az sokkal jobban foglalkoztatja a családokat, hogy ki tudják-e fizetni a rezsit, lesz-e tanár az iskolákban és hogyan oldják meg, ha ismét online oktatás lesz. Kitért arra, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok és az autógyárak annyi pénzt visznek ki az országból, amennyit a kormány a rezsivédelmi alapra fordít. Sürgette a lakhatási problémák megoldását, a gyermekek után járó családi adókedvezmény inflációkövetővé

610 ezer forinttal tartozott, elvette a nyugdíjas férfi házát a végrehajtó

Az egyedül élő, beteg férfi 40 millió forintot érő családi házát 15 millió forintért adta el egy budapesti végrehajtó cég. Az ongai Németh Károly 610.000 forintos alaptartozása az elmúlt tíz évben a kamatok miatt a tízszeresére nőtt. A férfi fizetne, a nyugdíjából levonhatnák a részleteket, de a bíróság már nem reagált a kérvényeire, a végrehajtás elhalasztására, jogerőre emelkedett az eljárás - írja a Blikk értesüléseire hivatkozva az ATV . Az új tulajdonos , a Budapesti Ingatlanforgalmi Kft. 15 millió forintot fizetett az ingatlanért. "Elismerem a tartozásom, fizetni akarok, mégis utcára tettek. Próbáltam kérvényezni, hogy kaphassak egy kis időt, de senki nem segített. Onga polgármestere elhajtott, mondván, nem az ő hatásköre, a bíróságra személyesen mentem be egy halasztási kérelemmel, majd a végrehajtótól tudtam meg, hogy elutasították, mert én hivatalos választ nem kaptam" - mondta a lapnak a férfi. Kádár Petra Pálma végrehajtó elmondta, a rendőröknek nem akadt dolguk, N

Palkovics elmondta, mi a legoptimistább forgatókönyv a fűtési szezon átvészelésére

Az elmúlt időszakban jelentősen csökkent Magyarország energiakitettsége - mondta a technológiai és ipari miniszter kedden az 52. Nemzetközi Gázkonferencián, Siófokon. Palkovics László az eseményt megnyitó előadásában hozzátette: tíz éve az országnak csak két földgázátadó helye volt, jelenleg - bár az infrastruktúra megvan -, csak Szlovénia felé nem működik a gáz átadása és átvétele. "Most északi és keleti irányból kevesebb földgáz érkezik, de a hosszútávú földgázvásárlási szerződések és a piaci viszonyok lehetővé teszik, hogy a szükséges földgázt be tudjuk szerezni" - jelentette ki. Közölte: a hazai földgáztároló-kapacitás töltöttsége hétfő reggel 72 százalékos volt. Azt mondta, "ha (...) a déli irányból érkezik földgáz, a piacról tudunk gázt szerezni, a legoptimistább forgatókönyv szerint a fűtési szezont úgy át tudjuk vészelni, hogy nem fogy el a kereskedelmi gázmennyiség, csak valamikor márciusban. A tárolóink töltöttsége biztosítja, hogy ez a tél kezelhető lesz"