Ugrás a fő tartalomra

Árat emelnének a budapesti taxisok

30 százalékkal emelnék a mostani 700 forintos alapdíjat, a 300 forintos kilométerárat és a 75 forint per perces várakozási idő költségeit a fővárosi taxisok, írja kedd reggeli számában a Világgazdaság. A lapnak a Taxis Szövetséget vezető Metál Zoltán nyilatkozott, aki szerint az elszálló üzemanyagárak tovább növelik a taxisok költségeit, ebben viszont nem segítenek nekik a jelenlegi tarifák - írta a hvg.hu.

Az elmúlt öt évben 18 százalékkal, 278-ról 322-re nőtt a mindent egybevetett, országos átlagos kilométerár a taxisoknál, az üzemanyag-átlagár mindeközben 29 százalékkal emelkedett (az elmúlt egy évben pedig csak 6 százalékkal nőttek a kilométerdíjak, de a benzin 22-vel). A taxisoknak e különbözet mellett a növekvő fenntartási költségekkel, illetve az ötévenkénti autócserével is meg kell küzdeniük, ezen pedig a koronavírus-járvány okozta keresletcsökkenés sem segített. A tankolás jelenleg egy taxis költségeinek egyötödét teszi ki.

Metál szerint a jelenlegi, 2018 óta alkalmazott tarifarendszer egyszerű, az utasok szeretik, és nem lenne értelme hozzányúlni, de javaslatot fognak tenni az áremelésre. Szerinte – lévén az üzemeltetési költségek itthon nyugati árszinten vannak – egyébként a kétszeres kilométerdíj-emelés sem lenne túlzó.

2019 óta – jórészt a Covid miatt – országosan 3500-an hagyták el a szakmát, a budapesti taxisok száma 7 ezerről 5 ezerre apadt.

Fotó: Főtaxi

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy meghibásodott, klíma nélküli vonatban rekedtek az utasok a Keleti pályaudvaron

Azonnali belső vizsgálatot indított a MÁV, mert utasok rekedtek egy meghibásodott, klíma nélküli kocsiban csütörtök este a Keleti pályaudvaron. Az utasok a nagy hőség miatt ablakot törtek ki. A MÁV pénteken közölte: a Zürichbe és Münchenbe közlekedő Wiener Walzer - Kálmán Imre nemzetközi vonaton műszaki hiba és a rendkívüli hőség miatt meghibásodott az energiaellátó berendezés, ezért nem volt áram az egyik kocsiban. A személykocsi helyett az utasok komfortja és biztonsága érdekében a MÁV-START egy tartalék kocsit állított volna be. A kocsik rendezéséhez, a meghibásodott kocsi kihúzásához szükséges tolatási műveletet viszont úgy kezdték meg, hogy utasok maradtak a kocsiban. A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért az utasok a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották. A kitört ablak miatt rendőrségi helyszínelésre volt szükség, és a vonat csak hajnalban tudott elindulni. Az eset részletes kivizsgálása azonnal megkezdődött

Baleset történt a Ferihegyi reptérre vezető úton

Lezárták az érintett útszakaszt a karambol miatt. Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze a XVIII. kerületben, a Ferihegyi reptérre vezető úton, a Csaba utca közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók a társhatóságokat kérték a helyszínre, ahol lezárták az érintett útszakaszt a baleset miatt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén

Karbantartás miatt változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A közlemény szerint pénteken 17.30-tól hétfő hajnalig és július 9-10-én, szombat-vasárnap a 4-es és a 6-os villamos két szakaszon jár: a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között, valamint 4-6-os jelzéssel a Széll Kálmán tér és az Oktogon között. A Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-6-os pótlóbusszal lehet utazni, amelyre a Mester utca/Ferenc körút megállónál és a Nyugati pályaudvarnál lehet átszállni. Éjszakánként a 6-os villamos teljes vonalán pótlóbusz jár majd. A villamosok közlekedése a vágányok Blaha Lujza téri karbantartása miatt változik - írták. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: