Egy 44 éves hajléktalan férfi egy szintén hajléktalan, éppen kéregető ismerősével szóváltásba keveredett, amelynek során olyan erővel ütötte meg a sértettet a fején, hogy a férfi elesett, és a feje nagy erővel az úttest aszfalt burkolatához csapódott - olvasható a a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.
A vádirat szerint a vádlott hajléktalan életmódot folytatott, és jellemzően a VIII. kerület, Corvin-negyedben és annak környékén tartózkodott. A vádlott már délutántól két, szintén hajléktalan ismerősével - köztük a sértettel - együtt italozott. Este mind a hárman az Üllői út és József körút kereszteződésénél tartózkodtak, ahol az akkorra már ittas sértett az úttesten, a forgalmi sávok közötti területen kéregetett az arra közlekedő, az útkereszteződésben lassító, illetve megálló gépkocsik vezetőitől.
A szintén ittas állapotban lévő vádlott ekkor odament a sértetthez, és – meg nem állapítható okból – szóváltás alakult ki közöttük. Ennek során a vádlott megütötte a sértettet a fején, aki pedig védekezésként visszaütött, a vádlott feje irányába. Harmadik társuk ekkor odament hozzájuk és megpróbálta őket lecsillapítani, a vádlott azonban erre nem reagált, ezután is többször meglökte, megrúgta a sértettet, majd néhány perc múlva nagy erővel, ököllel, kétszer megütötte őt a fején. A sértett a második ütésétől elesett, és a feje nagy erővel az úttest aszfalt burkolatához csapódott.
A vádlott ekkor azonnal elhagyta a helyszínt, és egy közeli megállóban villamosra szállt. A sérült férfit járókelők elsősegélyben részesítették, és ők értesítették a mentőket is.
A sértett a bántalmazás következtében súlyos fejsérüléseket szenvedett, amelyek életveszélyes állapotot idéztek elő nála.
A Fővárosi Főügyészség a korábban hasonló bűncselekmény miatt már büntetett, visszaesőnek minősülő 44 éves férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.
A videón a bántalmazás kezdeti szakasza, és a sértett védekező mozdulatai láthatók.
Fotó és videó: ugyeszseg.huKÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: