Konferenciát szerveztek a Budapest belső részeit majdan átszelő vasúti alagútról.
Vasút a Duna alatt címmel rendezett konferenciát a Budapest Fejlesztési Központ és a Portfolio, az itt elhangzottakat a gazdasági portál foglalta össze.
Schulek János (műszaki igazgató, Főmterv) elmondta, hogy az új vasúti alagút a Széll Kálmán tér alól indulna a Duna felé (kijáratok a legyezőépülettől eltérő két helyen), de a hármas metró felett érné el a Nyugatit, miközben a vonalnak ügyelnie kéne a fürdőket kiszolgáló feltörő forrásokra is,
építésének pedig a rezgések miatt veszélyeztetett épületekre - írta az Infostart.
A Nyugati téren rendelkezésre áll egy 40 méter széles sáv a csarnok alatt - először csak 4, majd később még több (Vitézy Dávid előadása alapján 8) vágány beépülésére -, a vágányok, illetve a feljáró elrendezése nagyon kötött, és a vonatsávok, valamint a peronok felett alakítanák ki az aluljárószintet. A peronok hosszánál meg kell felelni a 300 méteres InterCity vonatok, és a 400 méteres peronszükségletű nemzetközi vonatoknak egyaránt.
Az alagút kapcsolódhatna az M5-ös "metróhoz" is, ami voltaképp a szentendrei és a csepeli HÉV-ek összekötése.
A fejlesztéseket követően a Nyugati lenne Budapest főpályaudvara.
Az építés technológiájáról is szó volt: nem pajzsot fognak használni, hanem bányászati technológiát.
A műszaki igazgató elmondta, hogy a Sas-hegy, Villányi útnál könnyen megépíthető lehetne plusz egy megálló, akár az alagút átadása után 10 évvel is.
A 4,5 km-es alagútról szóló konferencián felszólalt a Budapest és agglomerációja fejlesztéséért felelős államtitkár Fürjes Balázs, aki kijelentette, a Déli pályaudvar eltűnne a Föld felszínéről, Bel-Budán a sínek elvágó hatása megszűnne, értékes területek szabadulnának fel, de ugyanez történne a Nyugati pályaudvar egy részével is.
A kormánynak három fő célja van:
- kényelmes, gyors közlekedés
- dugómentesség
- tiszta levegő.
A célok elérésének pillérie:
- kötöttpályás fejlesztés
- külső körúti elemek fejlesztése, peremhidak (észak, dél)
- P+R parkolók építése
- vasút a Duna alatt.
Fürjes Balázs kijelentette, meg kell kétszerezni az ingázók rendelkezésére álló tömegközlekedési kapacitást, mindhárom nagyobb metróvonalat el kell tudni érnie az elővárosi vasutaknak, minden környékbeli városból óránként legalább négy vonatnak kell közlekednie.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: