Ugrás a fő tartalomra

Életfogytiglant kapott a kőbányai machetés gyilkos

Jogerősen életfogytiglanra ítélte a kőbányai machetés gyilkost a Fővárosi Ítélőtábla kedden - tudatta a bíróság honlapján közleményben, írta az MTI.

Az ügyben a Fővárosi Törvényszék február 17-én hirdette ki elsőfokú, nem jogerős ítéletét, amelyben a fiatalembert emberölés, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért halmazati büntetésül 20 év határozott idejű fegyházra ítélte azzal, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részét követően bocsátható feltételes szabadságra.

Mivel a fiatalember korábbi bűncselekmények miatt kiszabott büntetése próbaideje alatt követte el a vádbeli cselekményeket, a bíróság elrendelte a korábban kiszabott két év szabadságvesztés végrehajtását is, továbbá kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült közel 12 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokon megállapított tényállás lényege szerint a férfi 2019. december 25-én hajnalban 13 éves féltestvérével "szexuális cselekményt végzett". Ez a vádlott házkutatás során előkerült naplójából derült ki. 2019. december 30-án a késő délutáni órákban a vádlott azzal a szándékkal csöngetett be a kőbányai társasházban lakó első emeleti szomszédjához, hogy valakit megöljön.

Amikor az ott lakó anyuka az ajtót résnyire kinyitotta, a férfi egy 44 centis bozótvágó késsel többször megszúrta a háromgyermekes asszonyt. Az áldozat gyermekei telefonon hívtak segítséget. A vádlott elmenekült a tetthelyről, majd másnapján feladta magát a rendőrségen. A házkutatás során kiderült az is, hogy a vádlott notebookján és mobiltelefonján 18 év alatti lányokról készült pornográf felvételeket tartott.

A Fővárosi Törvényszék első fokon még nem látta megalapozottnak a különös kegyetlenséget, ugyanakkor mivel a vádlottnak semmiféle oka, indítéka nem volt a gyilkosságra, cselekményét aljas célból elkövetettnek minősítette. A hozzátartozója sérelmére elkövetett cselekménnyel kapcsolatban a bíróság megállapította a szexuális visszaélés bűntettét, mert bár a szexuális cselekmény a sértett beleegyezésével történt, arra őt a vádlott nem kényszerítette, ám az elkövetés időpontjában a sértett még nem töltötte be 11. életévét, így az ő belátási képessége korlátozott volt.

Az ügyészség tényleges életfogytiglan kiszabását indítványozta, a törvényszék azonban úgy ítélte meg, hogy miután a vádlott a cselekmény elkövetésekor 22 éves, úgynevezett fiatal felnőtt volt, esetében a büntetési célok határozott idejű szabadságvesztéssel is elérhetőek. A büntetés kiszabásakor az elsőfokú bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott visszaeső, korábban is szexuális cselekmény miatt ítélték el, valamint, hogy vádbeli cselekményeit a korábbi ítélettel kiszabott próbaidő alatt követte el, ugyanakkor enyhítő körülménynek számított a vádlott beismerése, megbánása, továbbá, hogy feladta magát a rendőrségen.

A februári elsőfokú döntés ellen az ügyészség súlyosításért, a védelem enyhítésért fellebbezett, így került az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblára.

A tábla kedden az emberölés vonatkozásában a törvényszékkel ellentétben megállapította, hogy az különös kegyetlenséggel és aljas célból történt, így a cselekmény tárgyi súlyát és a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességet figyelembe véve úgy látta, szükséges az életfogytiglan kiszabása. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetősége legkorábban 30 év múlva vizsgálható.

 Fotó: Ajpek Orsi / Telex

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A gyalogátkelőhelyen ütött el két fiatalt egy személyautó Budapesten

Elütött két fiatalt egy személyautó a gyalogátkelőhelyen Budapesten, az Üllői út és az Ady Endre út kereszteződésénél szombaton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete. Mindkét fiatalt kórházba szállították, az egyiket könnyebb, a másikat súlyosabb sérülésekkel - tudta meg az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Ha Magyarországra is átterjedne a háború, így zajlana a mozgósítás

50 éves korig hívnák be őket, de csak azután, ha a parlament kétharmados döntéssel megelőző védelmi helyzetet hirdetne - tudatta a hvg.hu. Ha Magyarországra is átterjed a háború, akkor mindazokat, akik még nem töltötték be az 50 éves életkort és kaptak sorkatonai kiképzést, behívhatják katonának – írta a Blikk, amely egy nyugállományú ezredes segítségével szedte össze, miként zajlana a mozgósítás egy ilyen helyzetben. először kétharmados döntéssel kellene a parlamentnek megelőző védelmi helyzetet hirdetni, utána kiküldenék a behívókat és elkezdődnének az alkalmassági vizsgálatok, először az önkéntes tartalékosokat mozgósítanák, utána azokat, akik már voltak katonák, aki nem kapott kiképzést, és még nincs 65 éves, azt polgári védelmi és honvédelmi munkára hívhatnák be. Magyarországon az általános hadkötelezettség 1868-tól 2004-ig élt, eleinte 21, 1939-től 18 éves kor felett hívták be a fiatalokat – írja a lap, amely arra is emlékeztet, hogy rendkívüli helyzetben a katonai szolgálat a 18

Horrorisztikus gázolást rögzített egy térfigyelő kamera Budapesten

A Bp-i Autósok Közössége egyik olvasójától kapta azt a felvételt, amit egy kamera rögzített a 3. kerületben, a Bécsi út – Szépvölgyi út kereszteződésében. A videón jól látszik, hogy a gyalogosokra vonatkozó lámpa piros jelzést mutat, a keresztező forgalom pedig zöld jelzést kap. A villamos is szabad utat kap, de a később elgázolt gyalogos még átmegy előtte. Amikor az úttestre ér, egy fehér autó elgázolja, melynek következtében több métert repül a szerencsétlenül járt “A helyszínre riasztott mentőegység egy középkorú férfit súlyos sérülésekkel szállított kórházba.” – tudták meg. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: