Ugrás a fő tartalomra

Jön a kötelező maszkviselés a tömegközlekedésben, kötelező lehet a cégeknél az oltás


A kormány az operatív törzzsel egyeztetve három új intézkedés bevezetése mellett döntött – mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, amelyen a miniszter a szerdai kormányülés döntéseiről tájékoztatott.

Hangsúlyozta: az előrejelzések szerint a kórházban ápoltak száma és az elhunytak száma is növekedni fog, azonban nem olyan drámaian, mint a korábbiakban. Gulyás Gergely kiemelte, az egészségügyi szakmai szervekkel és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal egyeztetve a kormány három intézkedést vezet be:

– A munkaadók javaslatára a cégek és a vállalkozások jogosultak lesznek a foglalkoztatás feltételeként előírni a védőoltást, amennyiben szükségesnek tartják a többi dolgozó megvédése érdekében. A közösségi közlekedési eszközökön kötelező lesz a maszkviselés november 1-től. Az egészségügyi intézményekben látogatási tilalom lép életbe, a szociális intézmények esetében pedig az intézményvezető jogosult elrendelni a látogatási tilalmat – sorolta Gulyás Gergely.

Mint mondta: Európában a járványügyi adatok azt igazolják, hogy az oltás magas biztonságot nyújt. Magyarország a közép-európai régióban a legjobbak között van, az EU-ban viszont az átlagot sem éri el, ezért szükséges minden olyan intézkedés, amely az átoltottságot javítja.

Ezek a döntések azt szolgálják, hogy az oltások száma növekedjen, minden más intézkedés pedig másodlatos az oltáshoz képest. Az állam munkáltatóként élni fog az oltási kötelezettségi felhatalmazottsággal, az önkormányzatok pedig maguk dönthetik el, hogy kötelezővé teszik-e az oltást vagy sem – fogalmazott.

Forrás: Magyar Nemzet

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

A magyarok többsége azt szeretné, ha Orbán Viktor keményebben állna ki Oroszországgal szemben

Ismét emelkedett azok száma, akik aggressziónak tartják Oroszország támadását Ukrajna ellen, írja a Népszava a Publicus Intézet közvéleménykutatása alapján, amely a magyarországi felnőtt népességre nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív. Az RTL szerint felmérésből az derült ki, hogy: A megkérdezettek 69 százaléka tartja orosz agressziónak a háborút. Áprilisban még csak 56 százalék volt ez a szám. 57 százalék szerint Orbán Viktornak komolyabban kellene elítélnie Oroszországot. Tavasszal még csak a lakosság 36 százaléka gondolta így. A Fidesz szavazóinak 15 százaléka elégedetlen Orbán reakcióival kapcsolatban, a bizonytalanok körében 51 százalék várna keményebb kiállást. 12 százalék lát esélyt arra, hogy Magyarországot háború fenyegeti, 17 százalék szerint fog Putyin atomot bevetni. A Fidesz-KDNP szimpatizánsok háromnegyede, az ellenzékiek fele, a bizonytalanok 43 százaléka érez félelmet a háborúval kapcsolatban. A megkérdezettek 56 százaléka elégedetlen azzal, ahogy a korm

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar