Ugrás a fő tartalomra

Kocsmarazziát tart Budapesten a NAV

Folytatja korábban megkezdett kocsmarazziáját a fővárosban az adóhivatal. A szervezet augusztus végén a budapesti bulinegyedben „nézett a palackok fenekére”, most a főváros déli kerületeiben kezdett átfogó, két hónapig tartó ellenőrzési sorozatba. Az adóellenőrök a pénzügyőrökkel együtt mennek razziázni - tudatta a Magyar Nemzet.

A hatóság legfrissebb, nyilvánosan is elérhető ellenőrzési terve azt tartalmazza, hogy a NAV a főváros kilenc déli kerületében kezdett vizsgálódásba, így a XVIII., XIX., a XX., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerület mellett Ferencváros, Újbuda és a Hegyvidék italméréseiben és vendéglátóhelyein is feltűnhetnek a hivatal emberei. Ráadásul az adóellenőrök mellett pénzügyőrök is részt vesznek az ellenőrzésekben. 

Elsősorban arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások fel tudják-e mutatni a jövedéki termékek, azaz az alkoholos italok beszerzését igazoló számlákat, ahogy arra is, hogy megvannak-e az alkoholtermékek zárjegyei – mondta a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére a NAV szóvivője. Kis Péter András hozzátette: mint minden hasonló ellenőrzéskor, most is kiemelt figyelmet fordítanak a kollégák arra, hogy a vállalkozók adnak-e nyugtát, számlát a vevőknek, megfelelően használják-e online pénztárgépüket, hogy bejelentették-e alkalmazottaikat.

Az ellenőrzés-sorozat október 18-án indult és december 18-ig tart – közölte a szóvivő.

A mostani kocsmarazziát előre meghirdette a NAV, a legfontosabb részletek az Adótraffipax elnevezésű, a hatóság internetes oldalán elérhető tájékoztatási felületen olvashatók. Az aktuális ellenőrzési tervet közlő online összesítést 2017 óta üzemelteti az adóhivatal, s – mint a szóvivőtől a Magyar Nemzet megtudta – valójában egészen hatékonyan.

Az Adótraffipax népszerűnek mondható, az utóbbi időben átlagosan hárompercenként kattintanak rá az érdeklődők – mondta Kis Péter András. Hozzátette: már több mint kétezer ellenőrzést jelentett be itt a NAV. A tájékoztatási módszer – az online pénztárgépekkel együtt – a hétköznapokban segíti a feketegazdaság elleni hatósági fellépést.

Fotó: Illusztráció, Breadandhoneynyc.com

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: