„Nem sok értelme lenne kötelezővé tenni a maszkviselést” a tömegközlekedésben, hisz máshol sem kötelező eltakarni a szájat és az orrot – közölte a Szabad Európával a Fővárosi Önkormányzat. Ugyanakkor az MTA és az orvosi kamara is a maszkviselés fontosságára emlékeztetett a héten a koronavírus-fertőzések növekvő száma miatt.
„A BKK járatain a jelenlegi állás szerint nem sok értelme lenne kötelezővé tenni a maszkviselést úgy, hogy sehol máshol nem az: a nemzetközi tanulmányok szerint a közösségi közlekedésben alacsonyabb a fertőzés kockázata, mint más beltéri közösségi terekben.” Ezt válaszolta a lap megkeresésére Fekő Ádám, a Fővárosi Önkormányzat sajtóreferense, amikor arról érdeklődött a Szabad Európa, tervezi-e Budapest ismét bevezetni a kötelező maszkhasználatot a növekvő esetszámok miatt.
Az önkormányzat arra is emlékeztet, hogy a kormány a nyáron elvette az önkormányzatoktól azt a jogot, hogy saját hatáskörben dönthessenek az intézményeikben történő maszkviselési szabályokról. Az egészségügyi intézményekben jelenleg is kötelező maszkot viselni (erről az egészségügyért felelős miniszter dönthet). A szociális intézmények területén érvényes szabályokról a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter dönt. „A helyi önkormányzatok számára további jogalkotásra szóló felhatalmazást nem adott” – áll az önkormányzat válaszában.
Fotó: Móricz István/Bors
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: