Ugrás a fő tartalomra

Megerőszakolta élettársa alvó gyermekét

Az áldozat még a tizenkettedik évét sem töltötte be, a pornóképeket a kislány anyja találta meg, és jelentette fel a férfit.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hozott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója – nevelt lánya – sérelmére elkövetett szexuális erőszak, valamint gyermekpornográfia bűntettével vádolta – derült ki a Népszavához kedden eljuttatott bírósági közleményből.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott szorult anyagi helyzetére figyelemmel elhatározta, hogy pornográf tartalmú fényképet készít élettársa kiskorú lánygyermekéről és azt eladja az interneten. A vádlott ennek érdekében szexuális cselekményt végzett az alvó sértetten és lefotózta azt. A felvételeket a telefonján és e-mail fiókjaiban tárolta, melyet aztán az élettársa talált meg, és tett feljelentést a rendőrségen. 

A mai előkészítő ülésen a vádlott a bűnösségét beismerte, a tárgyaláshoz való jogáról azonban nem mondott le, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amelyet nyomban meg is kezdett. A lefolytatott bizonyítási eljárás során a cselekményről nem tett vallomást, fenntartotta nyomozati vallomását. A tanú meghallgatása és iratismertetés, a perbeszédek megtartása, valamint az utolsó szó jogán történő nyilatkozatát követően a bíróság kihirdette elsőfokú ítéletét.

A bíróság a vádlottat 6 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta olyan foglalkozás vagy egyéb tevékenység gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadig életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi és befolyási viszonyban állna.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, valamint azt, hogy őszinte, megbánó magatartást tanúsított.

A bíróság szóbeli indokolásában kiemelte, hogy a jogalkotó az utóbbi években jelentősen súlyosította a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények büntetési tételeit. Mivel azonban az eljárásban bizonyítékként szolgált felvételek a szigorúbb törvényi szabályozás hatályba lépése előtt készültek, a vádlott azt büntetése kétharmadának letöltése után szabadlábra bocsátható.

A határozattal szemben az ügyészség a büntetés súlyosításáért fellebbez, míg a vádlott és védője tudomásul vették azt. A bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, az arról hozott végzés végleges.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy meghibásodott, klíma nélküli vonatban rekedtek az utasok a Keleti pályaudvaron

Azonnali belső vizsgálatot indított a MÁV, mert utasok rekedtek egy meghibásodott, klíma nélküli kocsiban csütörtök este a Keleti pályaudvaron. Az utasok a nagy hőség miatt ablakot törtek ki. A MÁV pénteken közölte: a Zürichbe és Münchenbe közlekedő Wiener Walzer - Kálmán Imre nemzetközi vonaton műszaki hiba és a rendkívüli hőség miatt meghibásodott az energiaellátó berendezés, ezért nem volt áram az egyik kocsiban. A személykocsi helyett az utasok komfortja és biztonsága érdekében a MÁV-START egy tartalék kocsit állított volna be. A kocsik rendezéséhez, a meghibásodott kocsi kihúzásához szükséges tolatási műveletet viszont úgy kezdték meg, hogy utasok maradtak a kocsiban. A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért az utasok a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották. A kitört ablak miatt rendőrségi helyszínelésre volt szükség, és a vonat csak hajnalban tudott elindulni. Az eset részletes kivizsgálása azonnal megkezdődött

Baleset történt a Ferihegyi reptérre vezető úton

Lezárták az érintett útszakaszt a karambol miatt. Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze a XVIII. kerületben, a Ferihegyi reptérre vezető úton, a Csaba utca közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók a társhatóságokat kérték a helyszínre, ahol lezárták az érintett útszakaszt a baleset miatt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén

Karbantartás miatt változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A közlemény szerint pénteken 17.30-tól hétfő hajnalig és július 9-10-én, szombat-vasárnap a 4-es és a 6-os villamos két szakaszon jár: a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között, valamint 4-6-os jelzéssel a Széll Kálmán tér és az Oktogon között. A Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-6-os pótlóbusszal lehet utazni, amelyre a Mester utca/Ferenc körút megállónál és a Nyugati pályaudvarnál lehet átszállni. Éjszakánként a 6-os villamos teljes vonalán pótlóbusz jár majd. A villamosok közlekedése a vágányok Blaha Lujza téri karbantartása miatt változik - írták. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: