Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2021

Elfogtak két férfit egy 23 évvel ezelőtti gyilkosság miatt

Elfogtak két szlovák állampolgárságú férfit - egyiküket Németországban, a másikat Budapesten -, akit egy 23 évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítanak - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán a police.hu oldalon. Azt írták, hogy a nyomozás adatai szerint 1999. február 2-án a Budapest XV. kerületében, a Szent Korona útján található egyik vendéglátóhelyen ismeretlen tettesek megöltek egy magyar és egy bolgár állampolgárságú férfit. A bizonyítékok alapján a bűncselekményt D. Alex és B. Karol szlovák állampolgárok követték el, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, amelynek alapján október 8-án D. Alexet Budapesten, míg B. Karolt ugyanazon napon Németországban elfogták a rendőrök. A német hatóságok B. Karol kiadatásáról döntöttek, majd - az osztrák rendőség közreműködésével - november 30-án Hegyeshalomnál átadták a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak. A férfit november 30-án gyanúsítottként hallgatták ki a fenti ügyben, majd őrize

Megütött egy betegirányítót, mert nem tetszett neki, hogy kint kell várakoznia

Egy 64 éves nő egy budapesti rendelőintézetben arcon ütött és meglökött egy betegirányítót, miután a dolgozó közölte vele, hogy a járványügyi helyzet miatt kint kellene várakoznia. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a 64 éves nővel szemben garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és arra tett indítványt, hogy a bíróság vele szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel, pénzbüntetést szabjon ki - olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében . KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Szigorítottak az állatvédelmi szabályokon

Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes képviselők által benyújtott, az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását. Az előterjesztést 168 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a parlament - tudatta az MTI. A jogszabály a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásához képest bővíti a természetkárosítás, az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezésének minősített eseteit. A jövőben szigorúbban lehet fellépni többek között a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel, illetve azokkal szemben, akiket korábban már az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől eltiltottak. Ezentúl már a méreg vagy csalétek kihelyezésének előkészülete is büntetendő. Bővült az állatkínzás minősített eseteinek köre a nagy nyilvánosság előtti elkövetéssel

Az Országgyűlés elrendelte a gyermekvédelmi tárgyú népszavazást - itt vannak a kérdések

Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást. Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány független képviselő vett részt, az ellenzéki frakciók nem voksoltak. Az országgyűlési határozat négy kérdést tartalmaz. Ezek a következők: "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermeke knek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?";  "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?";  "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?";  "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?". A parlament a kérdésekről egyenként szavazott. Sorrendben a következő szavazati arányok alakultak ki: első kérdést 123 i

Korábban utalják a decemberi nyugdíjat

A megszokottnál korábban utalják a nyugdíjat; a bankszámlákra december 2-án utalják a járandóságot, és a postai kézbesítés is már csütörtökön megkezdődik - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi oldalán. Novák Katalin bejegyzése szerint mostanra minden érintett megkapta a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot vagy egyszeri juttatást, valamint a kiegészítő nyugdíjemelést. "A bankszámlával rendelkezők már november 12-én hozzájutottak minden idők legmagasabb összegű nyugdíjprémiumához, valamint a kiegészítő nyugdíjemeléséhez, és határidőre befejeződött a novemberben esedékes összegek postai kézbesítése is" - írta. Novák Katalin hozzátette: további jó hír a nyugdíjasoknak, hogy januárban újabb, törvényben garantált nyugdíjemelésre számíthatnak, februárban pedig a nyugdíj mellett megkapják a teljes 13. havi nyugdíjat. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Csak az első ajtón lehet felszállni két újabb járatra

A 83-as trolibuszon és a 109-es autóbuszon is csak az első ajtónál lehet felszállni december 4-től, szombattól hétvégenként. Akinek nincs érvényes jegye, a járművezetőtől tud vásárolni - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében . A korábbi időszakok tapasztalatait értékelve az Orczy tér és a Fővám tér között közlekedő 83-as trolibuszon, valamint a Batthyány tér és Óbuda, Bogdáni út között közlekedő 109-es járaton vezeti be az első ajtós felszállási rendet december 4-től, szombattól a BKK. Az intézkedés csak a hétvégi időszakra vonatkozik, munkanapokon továbbra is minden ajtót lehet felszállásra használni a két járaton. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve az intézkedésnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket. Akinek szüksége van rá,

KSH: 428 100 forintra nőtt az átlagkereset

Szeptemberben a bruttó és a nettó átlagkereset 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedés tovább élénkült az augusztusi 8,9 százalék után. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 428 100, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 284 700 forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szeptemberi 5,5 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve, míg augusztusban 3,8 százalékos volt az éves emelkedés. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,0, a költségvetésben ezt meghaladó ütemben 9,4 százalékkal nőttek az egyes területeken kiemelt béremelések miatt. Az előző hónaphoz képest a vállalkozásoknál 0,8 százalékponttal gyorsult, a költségvetésben 1,3 százalékponttal lassult a növekedés üteme. A bruttó kereset mediánértéke -, aminél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet - 349 300 forint volt, 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kedvezmé

Teljesen megújul a zuglói Vezér utca

A jelenleginél zöldebb és biztonságosabb lesz a XIV. kerületi Vezér utca. A felújítás 2022 tavaszán indulhat a Füredi utca és a Fogarasi út közötti szakaszon, ha eredményesen zárul a közbeszerzési eljárás - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében . A zuglói projekt keretében jelentős változások történnek a több mint 800 méter hosszú útszakaszon, ahol a két forgalmi irányt jelenleg is középen kialakított parkolók választják el egymástól. A korszerűsítés során teljesen megújul a Vezér utca burkolata, továbbá átépítik a Fogarasi úti csomópontot. Elvégzik a szükséges közműkiváltásokat, korszerűsítik a közvilágítást, valamint újakra cserélik a trolifelsővezeték-hálózat oszlopait. A Vezér utcán a jelenlegi forgalmi sávok közül kettő megszűnik, parkolót és kerékpársávot alakítanak ki. Új járdákat építenek, illetve taktilis figyelmeztető és tájékoztató burkolattal biztosítják az akadálymentes és biztonságos közlekedést. Zöldebb lesz a környezet annak köszönhetően, hogy a

Lejárhatnak a védettségi igazolványok

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben. Hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani. Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve "névre szóló" kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is - írta az MTI. A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje p

Karácsony aláírta a fővárosi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást

Karácsony Gergely aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást azt követően, hogy hétfő reggel találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel a minisztérium épületében - tudatta az MTI. A főpolgármester a megbeszélést követő sajtótájékoztatóján kifejezte reményét, hogy a 12 milliárd forint, ami a budapesti közösségi közlekedés költségeinek 7 százalékát jelenti, még ebben az évben megérkezik a főváros számlájára. Hozzátette: nem érti, hogy ehhez miért volt szükség "látványpékségre", üzengetésre és a főváros részéről politikai nyomásgyakorlásra, hiszen a támogatás normatív kifizetése eddig évről évre automatizmus mentén történt és az összeg szerepel az állami költségvetésben. Közlése szerint ezek után megszüntetik a járatokon azokat a figyelemfelhívásokat, melyek szerint nem történt meg a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásának kifizetése. A főpolgármester reményei szerint így biztosított a budapesti közösségi

Zsebtolvajokat fogtak el a rendőrök egy VIII. kerületi üzletközpontban (videó)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya folytat eljárást a 31 éves budapesti M. Zsolttal és 36 éves T. Istvánnal szemben, akiket zsebtolvajlás közben értek tetten egy VIII. kerületi üzletközpontban a rendőrök. A nyomozók gyanúja szerint M. Zsolt az egyik gyorsétteremben ült le, majd egy székre terített kabátban kezdett turkálni, miközben társa figyeléssel és takarásával segítette. A zsebes egy mobiltelefont talált, de visszatette, mert törött volt a kijelzője. Ezután egy másik asztalhoz mentek, ahol M. Zsolt elterelte a következő kiszemelt áldozat figyelmét, amíg T. István észrevétlenül magához vette annak pénztárcáját - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében . Az áruházban tartózkodó rendőrök a két férfit a helyszínen elfogták, majd a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás vétség és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítván

"Leleplező" videót tett közzé Karácsony Gergelyről az Origo

Az Origo című internetes lapnak küldött olvasói videó alapján Karácsony Gergely főpolgármester a buszsávot használja. A lapban hétfőn megjelentek szerint egy fedélzeti kamera által rögzített videóban az látszik, hogy a főpolgármestert szállító (a sajtóban már többször bemutatott) autó folyamatosan a buszsávban közlekedik, miközben "a munkába igyekvő autósok a hídon ácsorognak" - írta az MTI. Karácsony Gergely tehát "túl azon, hogy intézkedéseivel a fővárosban közlekedési káoszt idézett elő, a jelek szerint még a KRESZ előírásainak betartására sem hajlandó, és a buszsávban rövidíti meg az amúgy elviselhetetlenül hosszú menetidőt" - írták. A lap felidézte, tavaly áprilisban a főpolgármester a pandémiás veszélyhelyzetből adódó felhatalmazásával élve, saját hatókörében meghozott döntésével váratlanul kerékpársávnak nevezte ki a Nagykörút egyik forgalmi sávját, ezzel jelentősen lassítva a belváros autós közlekedését. A döntésről sem a lakossággal, sem a civil szervezetek

A Honvédkórházban az oltatlan bekerült páciensek között életerős 30-as emberek is vannak

Sokan rájöttek a koronavírus elleni védőoltás fontosságára - jelentette ki a budapesti Honvédkórház főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Wikonkál Norbert azt mondta: az oltási akcióhét első hetének utolsó napján, vasárnap is "elég jó volt a forgalom". Csak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban mintegy 15 ezer oltást adtak be a héten - tudatta az MTI. Ezek között több mint ezer embernek adták be a védőoltás első dózisát - tette hozzá. Értékelése szerint az oltási akcióhét is megmutatta: "el lehet jutni az emberekhez", s ezért is örömét fejezte ki, hogy a jövő héten is folytatódik az oltási akcióhét. Kérdésre válaszolva fontos lépésnek nevezte az 5-11 éves korosztály oltását is. Ugyanis - mint kiemelte - a vírus mostani hullámában a gyermekközösségek (óvodák, iskolák) környezetében sokan betegszenek meg. Ezért fontos erősíteni ebben a körben az oltást, mind a gyermekek első, mind a szüleik ismétlő oltásának beadásával - hangsúlyozta. Wiko

Összeütközött két autó a III. kerületben - a tűzoltóknak kellett kiszabadítani három embert

Összeütközött két autó Óbuda-Békásmegyerben, a Slachta Margit rakparton, az Árpád fejedelem útja közelében. A baleset következtében a személygépkocsik összeroncsolódtak. Három ember beszorult az egyik járműbe, a tűzoltók szabadították ki őket a roncsból.  Fotó: MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Baleset Újpesten - Egy ember beszorult az egyik járműbe

Két személyautó karambolozott a főváros IV. kerületében, a Váci úton, a Szekfű Gyula utcánál.  Az ütközés következtében mind a két jármű összeroncsolódott.  Egy ember beszorult az egyik gépkocsiba. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Palkovics László egyeztetésre hívta Karácsony Gergelyt a budapesti közösségi közlekedés ügyében

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfő reggelre egyeztetésre hívta Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti közösségi közlekedés ügyében - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-t. A közlemény szerint a reggel 8 órára tervezett megbeszélésen az innovációs és technológiai miniszter kész személyesen bemutatni Karácsony Gergelynek a budapesti közösségi közlekedés éves támogatásának kifizetéséről szóló szerződés tervezetét. "A meghívás elfogadása esetén a kormányzati oldalról véglegesnek tekinthető szövegváltozatot a felek akár azonnal alá is írhatják majd" - ismertették. Az ITM felhívta a figyelmet, hogy a helyi közösségi közlekedés biztosítása a fővárosi önkormányzat törvényben előírt elsődleges feladata. A központi költségvetés e kötelezettség teljesítését éves szinten 12 milliárd forintos hozzájárulással segíti. A kifizetést az ITM és a Fővárosi Önkormányzat között megkötendő támogatási szerződés alapozza meg -

Halálos áldozatot követelt a lakástűz advent első vasárnapján Budapesten

Halálos lakástűz vasárnap délelőtt Budapesten - tájékoztatta Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese az MTI-t. Dóka Imre közleménye szerint a fővárosban, a VI. kerületi Nagymező utca egyik három emeletes társasházához riasztották a tűzoltókat. Egy harminc négyzetméteres földszinti lakás gyulladt ki, amelyben tíz négyzetméteren berendezési tárgyak égtek. A tűzoltók az oltás során egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A lépcsőházból öt embert kísértek ki a tűzoltók - írták. A tűz keletkezési okát és körülményeit vizsgálják - közölte a helyettes szóvivő, kiemelve: a legtöbb tűzeset nyílt láng használatára, elektromos hibára, fűtési rendellenességre, főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza, pedig ezek mindegyike megelőzhető lenne egy füstérzékelővel és egy kis odafigyeléssel. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Szlávik: a társadalom védelme érdekében a gyermekeket is be kell oltani

Rendkívül sikeresnek értékelte az oltási akcióhetet a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, aki a koronavírus-járvány további hullámainak megelőzése érdekében újból arra sürgetett mindenkit, hogy vegye fel a vírus elleni vakcinát - tudatta az MTI. Szlávik János a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, személyesen is több kételkedőt sikerült meggyőznie, hogy mennyivel több előny származik a védőoltás felvételéből, mint annak elutasításából. Kiemelte, átlagos életmód mellett nincs esély elkerülni a megfertőződést, és sokkal jobb az oltást felvenni, mint a megfertőződéstől rettegni. "Aki ezen a betegségen átesett, az tud mesélni arról, hogy mennyire súlyos következményekkel járhat (...), nem beszélve arról, ha rizikófaktorok vannak, akkor időnként fatális kimenetelű" - fogalmazott a főorvos. Szlávik János szólt arról is, a koronavírus omikronnak elnevezett változata bizonyos szempontból aggasztóbb, mint a korábbiak, hiszen sokkal több mutációt tartalmaz,

Merkely: a legfontosabb az, hogy senki se bízzon az immunrendszerében

A nyugodt karácsony azon múlik, hogy hányan veszik fel a harmadik oltást - vélekedett a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Merkely Béla hozzátette: a harmadik oltás hatása két hét alatt alakul ki, tehát "azok a családok tudnak nyugodtan a családi asztalhoz ülni, ahol két héttel karácsony előtt mindenki felvette a harmadik oltást". Kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon adták be a legtöbb harmadik oltást. Összehasonlításképpen Izraelt hozta fel példaként, ahol júniusban indult el a negyedik hullám, amely szeptemberre csúcsosodott ki, majd lecsendesedett - írta az MTI. Ennek megoldása Merkely Béla szerint a harmadik oltás volt, amelyet a lakosság 45 százaléka kapott meg. Ebből lehet arra következtetni, hogy nálunk is ezt az értéket kell elérni, hogy karácsonykor a családok összeülhessenek és békében ünnepelhessenek. Izrael példáját azért is hozta fel a rektor, mert ott is 60 feletti százalékban oltott két dózissal a lakosság, vi

Tunéziai drogdíleren ütöttek rajta az erzsébetvárosi rendőrök (videó)

Profitálónak indult annak a tunéziai állampolgárnak a drogbiznisze, akinek a lakásán 2021. november 24-én délelőtt ütöttek rajta az erzsébetvárosi rendőrök és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai. A nyomozók a férfi VII. kerületi lakását átkutatva az éjjeli lámpába bruttó 70 gramm kábítószergyanús fehér port, mely az elsődleges szakértői vélemény alapján kokain, valamint csokik közé rejtett bruttó 31 gramm hasisgyanús anyagot, továbbá azok porciózásához szükséges mérleget, tasakokat, telefonokat, valamint a szekrény alatt több mint kétmillió forintot találtak.  A lefoglalt kábítószerek feketepiaci értéke akár meghaladhatja a kétmillió forintot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a feltételezett elkövető  három személyazonosságot is használt Magyarországon, így az eljárásban az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság is közreműködött. A 37 éves férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozó

Eltűnt egy 13 éves lány Pesterzsébetről

A rendelkezésre álló adatok szerint a 13 éves lány 2021. november 27-én 14 óra körül XX. kerületi otthonából ismeretlen helyre távozott. A rendőrök jelenleg is keresik. Jung Eszter Ilona körülbelül 170 cm magas, átlagos testalkatú. Hosszú, szőke haja és zöld szeme van. Eltűnésekor sötétszürke kabátot, sötétkék szabadidőnadrágot és fekete sportcipőt viselt - olvasható a rendőrség oldalán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Jung Eszter Ilona tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon. Frissítés: A rendőrség oldalán már nem szerepel az eltűnt személyek oldalán a kislány. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Kiderült, mennyien olttatták be magukat az oltási akcióhéten

Az oltási akcióhét első öt napján több mint félmillió oltás történt, és jó hír, hogy ezek közül több mint 60 ezer eddig oltatlan ember jelentkezett az első vakcináért - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében. Kásler Miklós úgy fogalmazott, az embereket ismét megérintette az életösztön, a kormány pedig az oltakozás nagy sikerére való tekintettel egy héttel meghosszabbította az oltási akcióhetet, így december 5-ig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül felvenni a vakcinákat. Az összesített adatok alapján, eddig 6,1 millió magyar ember kapott oltást - mondta a miniszter. Hangsúlyozta, a magyar tudományos vizsgálatok is egyértelműen bizonyították, hogy a védőoltás a leghatékonyabb lehetőség a fertőzés megelőzésére, a betegség elkerülésére és a fatális végkifejlet megelőzésére. A harmadik hullám teljes időtartamában a Magyarországon elérhető vakcinákkal megelőzött körülbelül 9500 halálozás mintegy 40

Duda Ernő szerint csak teljes karantén esetén van értelme elrendelni a lezárást

Duda Ernő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a koronavírus új variánsáról, amely már Európát is elérte. A virológus azt mondta, a jelenleginél több paraméter kellene ahhoz, hogy tudjuk, ez a vírusmutáció pontosan mennyire veszélyes, egyelőre csak azt tudjuk, hogy elég intenzíven terjed. Nem tudjuk, okoz-e súlyos betegséget, és nincs adat arra nézve, hogy az oltottak számára jelent-e komolyabb veszélyt, mint az eredeti, vuhani vírus - tette hozzá. A Pfizer azt közölte: úgy látják, a Dél-Afrikában azonosított változat egyértelműen különbözik az eddigiektől, ezért lehet, hogy módosítani kell az oltóanyagot. Duda Ernő ezzel kapcsolatban azt mondta: az, hogy az új típusban 30 mutációt azonosítottak, aggodalomra ad okot, lehetséges ugyanis, hogy annyit változott a szerkezete, hogy képes áttörni a vakcinák által okozott védelmet. A virológus emlékeztetett, hogy eddig minden hullám elején mi voltunk az utolsók Európában, akik zártak, feltehetően most is ez lesz. Azt ugyanakkor hozzát

Fa dőlt egy autóra a II. kerületben

Nagy méretű fa dőlt egy személygépkocsira Budapest II. kerületében, a Nagykovácsi úton.  Az ütközés következtében a jármű a szalagkorláton áthajtott. Az esethez a fővárosi hivatásos és a rózsadombi önkéntes tűzoltókat, valamint a mentőket riasztották - tudatta a Katasztrófavédelem. A balesetben egy ember súlyosan megsérült. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Leáll a BKK FUTÁR

A BKK FUTÁR rendszerben 2021. november 27-én, szombaton 22 órától 28-án, vasárnap 10 óráig átmenetileg néhány funkció nem lesz elérhető a felhasználók számára karbantartás miatt. A részleges leállás a közterületi kijelzőket és a BKK FUTÁR alkalmazást is érinti. A FUTÁR rendszer karbantartása miatt a BKK FUTÁR webes- és mobilalkalmazásban részleges szolgáltatás kiesés várható, a valós idejű járatinformációkat nem jeleníti meg az alkalmazás. A karbantartás a megállókban található kijelzőket is érinti, így azok nem fogják mutatni a járatok érkezési idejét. A leállásról minden felhasználó értesítést kap. Indulás előtt érdemes a BKK honlapján tájékozódni a járatok menetrendjéről . KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Orbán: a megoldás a harmadik oltás

Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet, és december 20-át követően az 5-12 éves gyerekek számára is elérhető lesz a vakcina - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Megerősítette: a kormány megvédi a rezsicsökkentés eredményeit, és a baloldallal szemben az adócsökkentés híve. "Tavaly kis karácsony volt, mert nem volt vakcina. Idén lehet nagy karácsony, de csak akkor, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő" - jelentette ki, hozzátéve: a legtöbben a harmadik dózist veszik most fel, a legkisebb az első vakcináért jelentkezők aránya. A zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás - tette hozzá, hangsúlyozva: arra is szükség van, hogy az emberek betartsák a korábban elrendelt védelmi intézkedéseket, hordják a maszkot, tartsák a távolságot. A kormányfő mindenkit arra kért, hogy vegye fel a harmadik oltást, mondván, aki ezt megtette, "annak megmentettük az életét".

Mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés a gyerekek koronavírus elleni oltásával

Mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az 5-11 éves korosztály oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával - mondta a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Békássy Szabolcs elmondta, a gyerekek körében is terjed a vírus, és bár az esetek többségében enyhe lefolyású megbetegedést okoz náluk a fertőzés, továbbadhatják azt. Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben a hullámban sokkal több gyerek fertőződik meg, és míg korábban tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészelték át a betegséget, addig mostanra markánsabb tünetek jelentkeznek náluk. A járvány letöréséhez ebben a korosztályban is magas átoltottság szükséges - jelentette ki, hozzátéve: az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez. Békássy Szabolcs a hétfőn indult oltási akcióhetet sikeresnek, népszerűnek értékelte, jelezve, hogy számos

Machétével támadott meg egy diákjaival utazó tanárt az 50-es villamoson a feldühödött férfi

Az általános iskolai tanár diákjaival szállt fel az egyik budapesti villamosra, amikor a vádlott belekötött az egyik diákba, majd egy machetével támadta meg a tanulóit védő pedagógust. A vádirat szerint a vádlott a XVIII. kerület, Béke tér és Határ út között közlekedő 50-es jelzésű villamoson utazott. A Szarvas csárda téri megállónál a villamosra felszállt egy budapesti általános iskola pedagógusa, és az általa kísért 17 fős, 8. osztályos általános iskolásokból álló csoport. A tanár és a diákok felszállása után a vádlott emelt hangon sérelmezte, hogy az egyik diák hozzáért, miközben szállt fel a villamosra. Ezt meghallva, a gyerekeket kísérő tanár a vádlotthoz lépett, aki erre káromkodva kérdezte meg tőle, hogy mit akar. A tanár közölte a vádlottal, hogy ő a diákokat felügyelő tanár, és kérte a férfit, hogy nyugodjon meg, mert úgyis mindjárt leszállnak. A vádlott ekkor elővett a kabátja belső zsebéből egy 32 cm hosszú pengéjű machetét, és annak hegyét a tanár nyakához érintette, miközb

Ingyen tesztelik az erzsébetvárosi lakosokat

"Erzsébetvárosban  ingyenes koronavírus szűréssel segítjük a járvány elleni védekezést. Az antigén gyorstesztekkel végzett vizsgálatra minden, 6. életévét betöltött hetedik kerületi lakos jogosult, a 14 év alatti gyerekek csak szülői felügyelettel" - olvasható az Erzsébetváros Hírei Facebook-oldalon A vizsgálatokat december 1.-17. Között végzik el a Bischitz Johanna Integrált Humánszolgáltató munkatársai, hétfőnként és szerdánként 15.00-19.00, míg pénteken 08.00-12.00 között. A teszteléshez előzetes regisztráció szükséges. Ezt megtehetik online, a https://idopont.bjhuman.hu/ oldalon, vagy telefonon munkanapokon 8.00-16.00 között a +36 1 283 4891 vagy a 06 30 778 5513 telefonszámom. Arra kérik a lakosokat, hogy a vizsgálatra vigyék magukkal a TAJ kártyájukat, lakcímkártyájukat és személyi igazolványukat. A vizsgálatkérő lapot a helyszínen biztosítják. A tesztek kiértékelése 15 perc, ennyi várakozási idő szükséges. "Pozitív eredmény esetén a lehető legrövidebb úton – leh

Magyarországon is kapható a gyerekeknek orron át adható, influenza elleni vakcina

November közepétől Magyarországon is elérhető a gyerekeknek orron át adható, influenza elleni vakcina - közölte a gyártó AstraZeneca csütörtökön az MTI-vel. A szuszpenziós orrspray 24 hónapos kortól használható. A négykomponensű szerben megtalálható mindkét A és mindkét B vírustörzs, amelyet az adott szezonnak megfelelően aktualizálnak évről évre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak megfelelően; az orrspray élő, gyengített vírust tartalmaz. A közlemény kitér arra, hogy influenzaszezonban a megbetegedés szempontjából a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, hiszen az őszi-téli időszakban nagyon sok időt töltenek együtt zárt térben óvodákban és iskolákban. Tanulmányok szerint a gyerekek hosszabb ideig ürítik az influenzavírust, mint a felnőttek, akár 10 napon túl is fertőzhetnek, sőt a kisgyermekek már több nappal a betegség megjelenése előtt is terjeszthetik a vírust. Az influenza az esetek döntő többségében a krónikus betegségben szenvedő idősek (közülük is kiemelten az aszt

Karácsony: a főváros nem tudja a 12 milliárd forintos összeget összekapargatni azért, hogy Budapest tovább működjön

A fővárosi önkormányzat követeli a kormánytól, hogy folyósítsa a törvény szerint az idei évre járó 12 milliárd forintos közösségi közlekedési támogatást - mondta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A Miniszterelnökségnek helyt adó Karmelita kolostor előtt Karácsony Gergely - aki mögött felsorakozott több fővárosi ellenzéki országgyűlési képviselő és képviselőjelölt - azt mondta, az idei 12 milliárd forintos állami finanszírozás nem érkezett meg, de - mint hozzátette - még politikai szándékot sem látnak arra, hogy ezt kifizessék. Hiába a költségvetési törvény, a korábbi évek bevett gyakorlata és hiába a kormányzati ígéret, a miniszterelnök adott szava - jegyezte meg. Még csak a támogatási szerződés tervezetét sem küldte el a városvezetésnek a kormány - közölte. Karácsony Gergely azt mondta, "ma van az a nap", amikor az államnak finanszíroznia kellene a budapesti közösségi közlekedés jegybevételen felüli részét. Ezért egy pótdíjelismervén

Karácsonyfát adnak első oltásért a Budapesti Szent Ferenc Kórházban

Kiültethető karácsonyfát adnak a Budapesti Szent Ferenc Kórházban azoknak, akik az oltási akcióhét során az első koronavírus elleni oltásért keresik fel az intézményt. A kórház az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a "Gyökeresen megváltoztatjuk karácsonyát" szlogennel indított kampány célja motiválni azokat, akik még nem kérték az oltást. Az intézmény vezetőség úgy döntött, hogy az adományba kapott ötszáz földlabdás, 40-60 centiméteres fenyőt az oltási kampányhéten az első oltásra jelentkezők között osztják ki, a fát a második oltáskor kapják majd meg. A közlemény idézi Toldy-Schedel Emil kórházigazgatót, aki azt mondta, egyházi kórházként szeretnék, hogy a családok ezen az ünnepen együtt lehessenek, és egészségben, biztonságban találkozhassanak. "Hisszük, hogy egy ilyen gesztussal mind többen megértik: döntésük saját életükön kívül a családjukra, szeretteikre is kihat" - tette hozzá. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: