Ugrás a fő tartalomra

Kötelezővé teszik a maszkviselést a zárt terekben Budapesten


A főváros vezetése nem fog a kormányra várni, a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén dönteni fognak arról, hogy elrendeljék Budapest területén zárt terekben a maszkviselést – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Közölték: a zárt térben való maszkviselés mellett továbbá szombattól a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. intézményei, fürdői csak védettségi igazolvánnyal vagy az oltást igazoló dokumentummal lesznek látogathatók.

A döntést azzal indokolták, hogy a koronavírusos esetszámok egyre jobban emelkednek, napok óta száz felett van a halálos áldozatok száma, így a közös együttélés szabályai szerint kell cselekedni. Az emberéleteknél semmi sem fontosabb – hangsúlyozták.

(Index