Ugrás a fő tartalomra

Megszületett az alku a minimálbérről

Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án, Budapesten; a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a gazdasági növekedés eredményeiből még nagyobb mértékben részesülhetnek a magyar családok, a lépéssel a kötelező legkisebb kereset 2022-től felülmúlja az átlagbér 2010-es szintjét. A foglalkoztatók megfelelő ellentételezését éves szinten több mint 660 milliárd forint összértékű adócsökkentés szolgálhatja, a megtakarítást a hazai vállalkozások bérfejlesztésre fordíthatják.

Az elmúlt évtized elejéhez képest jóval több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér összege. A munkahelyeket és a fizetéseket a vírusválságban is sikerült megvédeni, a magyar gazdaság a legjobban teljesítők közé tartozik Európában. Jelentős az igény a legkisebb keresetek további növelésére, a nemzeti konzultáció válaszadóinak 94 százaléka támogatta a minimálbér 200 ezer forintra emelésének tervét - írta az ITM.

A megállapodás-tervezet szerint a kormány a mindenkori termelékenység, versenyképesség és gazdasági növekedés függvényében, a költségvetés teherbíró-képességére tekintettel folytatja az élőmunka közterheinek visszaszorítását.

A felek ajánlásként fogalmaznák meg, hogy a versenyszférában is tovább emelkedjen a bérek reálértéke 2022-ben. Minden vállalkozást üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelő reálbéremelésre ösztönöznek azzal, hogy az adócsökkentésekből származó megtakarításokat erre fordítsák.

A szociális partnerek a napokban véglegesítik a megállapodás-tervezetet. A jövő évi bérmegállapodást november közepéig aláírhatják - áll az ITM közleményében.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőségriasztást rendelt el hétfőtől Müller Cecília

Hétfő nulla órától csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-t. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. Az NNK és a katasztrófavédelem nyomatékosan kéri, hogy a nagy melegben mindenki ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. Senki ne tartózkodjon 11 és 15 óra között a tűző napon óvintézkedések nélkül; védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel, szellőző ruházattal és napvédő készítményekkel. Különösen figyeljenek erre a szabadtéren dolgozók és a szabadtéri rendezvények résztvevői - hangsúlyozták. A járművezetők fokozottan figyeljenek, vezessenek óvatosan, mert a nagy meleg könnyen dekoncentráltságot okoz. A vízparton tartózkodók

Maximum 50 liter tankolható hatósági áron a Mol töltőállomásain

A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe hatósági áron maximum 50 litert lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett. A vállalat az MTI kérdésére közölte:  a limitet aszerint határozták meg, hogy mi az a mennyiség, ami a lakossági felhasználók számára elegendő. Felhívták a figyelmet arra is, ha a fogyasztó magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autóba tankol, úgy hatósági árat fizet, amennyiben benzinkannába, akkor piaci árat kell fizetnie. A Mol ezért arra kéri a vásárlókat, ha gépjárművük benzintankja mellett külső kannába is tankolnak, azt a benzintankba történő tankolástól elkülönítve, a tankolás vételárának rendezése után tegyék meg. Ha a gépjármű üzemanyagtartályába, illetve a kannába történő tankolásra egyszerre, egy tranzakció keretében történik, úgy a tankolás teljes mennyiségére a töltőállomáson feltüntetett piaci árat kell fizetni. KÖVESSEN MINKET A FACEB

Folytatódik a bliccelők elleni harc: 9-es autóbuszon bevezetik az első ajtós felszállást

Szombattól hétvégente első ajtós felszállási rend lesz a Margit híd, budai hídfő és a Bogdáni út közötti, valamint a Szentkirályi utca és a Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedő 9-es autóbuszon - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t. A Kálvin tér és a Jászai Mari tér között azonban továbbra is minden ajtó használható fel- és leszállásra - közölték. Az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése, és jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete is - ismertette a BKK. Akinek nincs jegye, a sofőrtől vásárolhat emelt áron - jelezték. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: