Ugrás a fő tartalomra

Müller Cecília elmondta, miért nem lehet megmondani, meddig tart a vakcinák védelmi képessége

Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége - írta az MTI.

Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy november 22. és 28. között oltási hetet szerveznek Magyarországon. A már jól ismert kórházi és az újonnan nyitott oltópontokon reggel 7 és 19 óra között - előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is - várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást.

A tisztifőorvos az oltási héttel kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: "nagyon bizakodó vagyok és az is szeretnék maradni". Hiszen "az emberek már a saját szemükkel és tapasztalataikkal is láthatják", hogy a védőoltás a legalapvetőbb védelmi eszköz a koronavírus-járvány leküzdésében.

"Bizakodó vagyok, hogy a józan ész felülkerekedik az aggodalmak, a tévhitek és a dezinformációk fölött" - hangsúlyozta.

Arról, hogy az oltások biztosította védettség a korábbi egy évre becsülttel szemben 4-6 hónapig tart, Müller Cecília azt hangsúlyozta: az eredeti vuhani törzshöz képest már rengeteget változott a vírus genetikai állománya, abban nagyon sok mutáció következett be.

"A negyedik hullámban éppen a delta típussal küzdünk" - jegyezte meg.

Mivel a vakcinákat az eredeti, vuhani változatra fejlesztették ki, ezért szükséges a variánsok miatt megerősítő oltást is felvenni - magyarázta, egyúttal mindenkit a harmadik oltás felvételére buzdított, aki már legalább négy hónappal ezelőtt magkapta a vakcina második dózisát.

A variánsokra utalva kiemelte: pont ez az oka, hogy nem lehet megmondani, meddig tart a vakcinák védelmi képessége. Hozzátette: a nemzetközi tapasztalatokkal összecsengve Magyarországon is azt látják, hogy valamennyi vakcina esetében 4-6 hónappal a második oltás után csökken a szervezet immunválasza. Ez a sejtes immunitásra és az ellenanyagszintre egyaránt igaz - fűzte hozzá.

A vírus megváltozása miatt többlet antigénhatásra van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy a védelmi szintet az első két oltás által biztosított 80-90 százalékos szintre emelje - mutatott rá az országos tisztifőorvos.

Kiemelte, hogy a koronavírus megváltozásával a kórokozó "viselkedése" is megváltozott, ezért is tud most a delta típus "rendkívül gyorsan, rendkívül sokakat megfertőzni rendkívül veszélyes formában".

Müller Cecília arra figyelmeztetett: egy makkegészséges fiatalnak sincs semmilyen garanciája arra, hogy megfertőződése esetén nála nem súlyosan zajlik a betegség. Ezért fontos az egyéni védelem - hangsúlyozta.

A tisztifőorvos jelezte azt is, hogy az oltási hétbe bevont oltópontok listája megtalálható a koronavirus.gov.hu oldalon. Időpontot foglalni az oltási hét alatt is lehetséges, az időpont nélkül érkezőket érkezési sorrendben oltják be.

Fotó: kormany.hu/MTI/MTVA

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

A magyarok többsége azt szeretné, ha Orbán Viktor keményebben állna ki Oroszországgal szemben

Ismét emelkedett azok száma, akik aggressziónak tartják Oroszország támadását Ukrajna ellen, írja a Népszava a Publicus Intézet közvéleménykutatása alapján, amely a magyarországi felnőtt népességre nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív. Az RTL szerint felmérésből az derült ki, hogy: A megkérdezettek 69 százaléka tartja orosz agressziónak a háborút. Áprilisban még csak 56 százalék volt ez a szám. 57 százalék szerint Orbán Viktornak komolyabban kellene elítélnie Oroszországot. Tavasszal még csak a lakosság 36 százaléka gondolta így. A Fidesz szavazóinak 15 százaléka elégedetlen Orbán reakcióival kapcsolatban, a bizonytalanok körében 51 százalék várna keményebb kiállást. 12 százalék lát esélyt arra, hogy Magyarországot háború fenyegeti, 17 százalék szerint fog Putyin atomot bevetni. A Fidesz-KDNP szimpatizánsok háromnegyede, az ellenzékiek fele, a bizonytalanok 43 százaléka érez félelmet a háborúval kapcsolatban. A megkérdezettek 56 százaléka elégedetlen azzal, ahogy a korm

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar