Ugrás a fő tartalomra

OneRepublic-koncert lesz a Hősök terén

Hősök terén ad koncertet a OneRepublic november 13-án az MTV Europe Music Awards (MTV EMA) díjátadóhoz kapcsolódva, amelyet másnap este rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában.

A koncertet, amely az MTV Music Week programsorozatot fogja lezárni, világszerte közvetítik a magyar fővárosból - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Az alterpop amerikai kedvence, a OneRepublic 2022. május 13-án visszatér a magyar fővárosba és a Papp László Budapest Sportarénában fog fellépni.

A 2002-ben Ryan Tedder énekes, dalszerző és Zach Filkins gitáros által alapított csapat (további tagok: Drew Brown - gitár; Brent Kutzle - basszusgitár, cselló; Brian Willett - billentyűs hangszerek; Eddie Fisher - dob) debütáló albuma, a Dreaming Out Loud 2007-ben jelent meg. Az első kislemez, az Apologize berobbant a nemzetközi élvonalba, húszmillió példányban kelt el, tizenhat országban vezette a slágerlistát és Grammy-díjra is jelölték.

A második album Waking Up címmel 2009-ben jött ki és az elsőhöz hasonló kritikai és kereskedelmi sikereket ért el, többek között a Good Life és az All The Right Moves című dalnak köszönhetően. A harmadik anyag, a 2013-ban megjelent Native is a listák élvonalába került: a nagy sláger a Counting Stars lett, amely negyvenmillió példányban talált gazdára világszerte.

A negyedik lemez a 2016-os Oh My My volt, az eddigi utolsó, ötödik stúdiólemez, a Human idén került piacra. Az album dalai, a Run, a Wanted, a Didn't I, a Better Days, a Someday és a Rescue Me együttesen már több mint 2,5 milliárd streamelésen vannak túl.

Ryan Tedder a OneRepublic mellett Adele, Taylor Swift, Beyoncé, Leona Lewis, a Backstreet Boys, Jennifer Lopez, Demi Lovato, a Maroon 5 és Ariana Grande számára is dolgozott már.

A Hősök terén rendezett koncertre jegyek korlátozott számban kaphatók.

A 2021-es MTV EMA show-t november 14-én az MTV globális hálózatán keresztül mintegy 180 országban közvetítik. A gála fellépői között lesz Maluma, a Maneskin és Kim Petras. A díjátadó a Comedy Central és Paramount Network csatornán élőben követhető.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy meghibásodott, klíma nélküli vonatban rekedtek az utasok a Keleti pályaudvaron

Azonnali belső vizsgálatot indított a MÁV, mert utasok rekedtek egy meghibásodott, klíma nélküli kocsiban csütörtök este a Keleti pályaudvaron. Az utasok a nagy hőség miatt ablakot törtek ki. A MÁV pénteken közölte: a Zürichbe és Münchenbe közlekedő Wiener Walzer - Kálmán Imre nemzetközi vonaton műszaki hiba és a rendkívüli hőség miatt meghibásodott az energiaellátó berendezés, ezért nem volt áram az egyik kocsiban. A személykocsi helyett az utasok komfortja és biztonsága érdekében a MÁV-START egy tartalék kocsit állított volna be. A kocsik rendezéséhez, a meghibásodott kocsi kihúzásához szükséges tolatási műveletet viszont úgy kezdték meg, hogy utasok maradtak a kocsiban. A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért az utasok a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották. A kitört ablak miatt rendőrségi helyszínelésre volt szükség, és a vonat csak hajnalban tudott elindulni. Az eset részletes kivizsgálása azonnal megkezdődött

Baleset történt a Ferihegyi reptérre vezető úton

Lezárták az érintett útszakaszt a karambol miatt. Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze a XVIII. kerületben, a Ferihegyi reptérre vezető úton, a Csaba utca közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók a társhatóságokat kérték a helyszínre, ahol lezárták az érintett útszakaszt a baleset miatt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén

Karbantartás miatt változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A közlemény szerint pénteken 17.30-tól hétfő hajnalig és július 9-10-én, szombat-vasárnap a 4-es és a 6-os villamos két szakaszon jár: a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között, valamint 4-6-os jelzéssel a Széll Kálmán tér és az Oktogon között. A Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-6-os pótlóbusszal lehet utazni, amelyre a Mester utca/Ferenc körút megállónál és a Nyugati pályaudvarnál lehet átszállni. Éjszakánként a 6-os villamos teljes vonalán pótlóbusz jár majd. A villamosok közlekedése a vágányok Blaha Lujza téri karbantartása miatt változik - írták. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: