Ugrás a fő tartalomra

Őrizetbe vettek egy ukrán állampolgárságú személyiségtolvajt Budapesten

Az ukrán állampolgárságú nőt körözés alapján fogták el a lengyel hatóságok, most átadták a budapesti rendőröknek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán még a 2017. évben indult nyomozás, mert olyan információk jutottak a hatóság tudomására, hogy több olyan külföldi is magyar magánútlevelet kapott, akik más, korábban magyar állampolgárrá honosult személyek adatait használták fel az okmány igénylése során.

Azóta egymás után buktak le hamis útleveleikkel a személyiségtolvajok, a gyanúsítottak sora most egy 48 éves ukrán nővel bővült. A nyomozás adatai szerint a nő 2017. március 27-én ment be a II. kerületi kormányhivatalba, ahol a fenti módszerrel magánútlevél kiállítását kezdeményezte, az ügyintéző pedig az okmány kiállításakor az igénylő fényképéhez valótlan adatokat rögzített a közhiteles nyilvántartásba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A bűncselekményben közreműködő okmányirodai ügyintézőt akkor a nyomozóhatóság gyanúsítottként hallgatta ki, és a büntetőeljárást vele szemben lefolytatta.

A bűncselekmény jellegéből adódóan az okmányt igénylő ukrán állampolgár valós adatai akkor még nem voltak ismertek, így fényképe, és az általa akkor használt adatok alapján ellene nemzeti, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozás során később a nő valós adatait az INTERPOL közreműködésével megállapították, majd a lengyel hatóságok 2021. szeptember 24-én elfogták és átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak.

A 48 éves ukrán állampolgárt a nyomozók közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában a nő azt állította, hogy az útlevélért évekkel ezelőtt 10 ezer Euro-t fizetett. A gyanúsítottat a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt.

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Horrorisztikus gázolást rögzített egy térfigyelő kamera Budapesten

A Bp-i Autósok Közössége egyik olvasójától kapta azt a felvételt, amit egy kamera rögzített a 3. kerületben, a Bécsi út – Szépvölgyi út kereszteződésében. A videón jól látszik, hogy a gyalogosokra vonatkozó lámpa piros jelzést mutat, a keresztező forgalom pedig zöld jelzést kap. A villamos is szabad utat kap, de a később elgázolt gyalogos még átmegy előtte. Amikor az úttestre ér, egy fehér autó elgázolja, melynek következtében több métert repül a szerencsétlenül járt “A helyszínre riasztott mentőegység egy középkorú férfit súlyos sérülésekkel szállított kórházba.” – tudták meg. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

"Ukrajna ma Orbán Viktor rendszere ellen is harcol" - Szolidaritási tüntetést tartottak a szabad Ukrajnáért Budapesten

Legyen végre vége! címmel a szabad és független Ukrajnáért, a magyar kormány "hintapolitikája" ellen tartottak civil szolidaritási tüntetést szombaton Budapesten. Az Egymillióan a szabad Ukrajnáért civil szervezet által meghirdetett demonstrációt az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Szabad sajtó útján tartották meg, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő felhívására - írta az MTI. Juhász Péter, a demonstráció egyik főszervezője hangsúlyozta: miközben a civilek szolidárisak a menekülőkkel és mindent megtettek értük, Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány semmit nem tett. Vagyis a civilek Magyarország szíve, "Orbán viszont nem Magyarország szíve, hanem Magyarország enyves keze és ez az enyves kéz már véres is" - fogalmazott a szónok. Hozzátette: "ezt nem hagyhatjuk, mert a világ azt fogja hinni, hogy mi is ugyanolyanok vagyunk, mint Orbán Viktor". Juhász Péter kevesellte és szégyennek nevezte a tüntetésen résztvevők számát. "Nagyon köszönöm, hogy pr

Kipusztult az összes hal a Városligeti-tóban

Mérgezés történt a városligeti tóban, amely - mivel néhány nappal ezelőtt ide telepítették át a margitszigeti japánkert halait is - két tó halállományát pusztította ki szerdán. Egyelőre nem tudni, pontosan hogyan és milyen méreg került a vízbe - írta az Euronews. A margitszigeti tavak és az azokat összekötő patak megtisztítása ezekben a hetekben zajlott, és a kertészeknek az egyik legnagyobb kihívás a halak megmentése volt. Mivel a margitszigeti japánkert tórendszerét le kellett engedni a tisztítás idejére, áttelepítették a halakat a városligeti tóba. Szerdán azonban ismeretlen eredetű és összetételű vegyszer került a városligeti tó vizébe, ami kipusztította az összes halat - írták. Hozzátették, hogy néhány teknős túlélte a mérgezést, de egyelőre nem tudni, hogy milyen állapotban vannak - írta az MTI. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: