A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz egy nővel szemben, aki a vád szerint az otthonában rabolt ki egy időskorú nőt, valamint kórházból is lopott betegektől.
A harmincas éveiben járó nő a VII. kerület, Hernád utcában felfigyelt egy egyedül közlekedő, nehezen mozgó, időskorú nőre, akit hazáig követett. A vádlott a bejáratnál leszólította a sértettet, és felajánlotta részére a segítségét, bekísérte a lakásba, majd inni kért tőle. Ezután azt mondta, hogy szeretné használni a mellékhelyiséget, a sértett azonban erre már nemet mondott, és megkérte, hogy távozzon, illetve közölte, hogy fia nemsokára megérkezik. Ekkor a vádlott az idős hölgyet a földre lökte, és dulakodni kezdett vele azért, hogy ujjairól erőszakkal letépje két aranygyűrűjét. A vádlott ezután még a sértett pénztárcájából is emelt el készpénzt, majd távozott. A nő az elrabolt gyűrűket egy zálogházban értékesítette - olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.
A vádirat szerint továbbá a vádlott takarítónőként dolgozott egy kórházban, és ezt kihasználva három betegtől is pénzt lopott.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben időskorú sérelmére elkövetett rablás bűntette, a kórházi cselekmények kapcsán időskorú sérelmére elkövetett kifosztás és lopások miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádiratban.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: