Ugrás a fő tartalomra

Harmadik oltáshoz fogják kötni a védettségi igazolványt, Orbán elmondta mikortól

A koronavírus elleni oltásra épülő védekezést folytatni fogja a kormány az év hátralévő részében is - közölte Orbán Viktor kedden Budapesten, a Karmelita kolostorban az év utolsó Kormányinfóján.

A kormányfő a koronavírus-járvány elleni védekezésről szólva a nemzetközi sajtótájékoztatón közölte: most a megerősítő oltáson és az 5-11 évesek oltásán van a hangsúly.

Azt mondta, a harmadik oltásokat nézve ismét Magyarország a leggyorsabb: Magyarországon a népesség 32 százaléka kapott ilyen oltást, míg az uniós átlag 21,5 százalék.

A kormányfő úgy értékelt: 2021 nagyon nehéz év volt, meggyötörte az egész világot és Magyarországot is, a magyarok életében az év a vírus elleni védekezésről és a gazdaság újraindításáról szólt.

Hozzátette: 2021-ben már nem volt eszköztelen a koronavírus-járvány elleni védekezés, mivel a világ tudóstársadalma kifejlesztette a vírus elleni oltást, ezért át lehetett állni a korábbi - az elkülönítésre és a karanténra épülő - védekezésről az oltásalapú védekezésre.

Emlékeztetett, Magyarország már 2021 elején úgy látta, hogy ez a jövő útja, vagyis védekezni csak az oltás segítségével lehet. Minden mással csak időt nyerhetünk, győzni csak az oltással lehet - fogalmazott Orbán Viktor.

Felidézve az év eleji vitákat közölte, Magyarország "a szélrózsa minden tájáról" szerzett be vakcinákat, amelyek hatásos védelmet nyújtottak, és Magyarország nagy gyorsasággal elérte népessége hatvan százalékának, 5,5 millió embernek a beoltását.

Hozzátette: "innen azonban azóta sem sikerült nagyon előre jutnunk", mintegy 6,2 millióan oltatták be magukat. Hiába győzködik az embereket, nem nagyon akar az oltások száma e fölé menni - mondta.

Orbán Viktor együttérzését fejezte ki azoknak, "akik családjában életek vesztek el" és azok felé is, akik most is betegeskednek, majd mielőbbi gyógyulást kívánt nekik.

Hozzátette: folytatni kell a járvány elleni védekezést, amely oltásalapú marad.

Közölte: jelenleg csak Pfizer-vakcinából 2,4 milliónál több adag áll rendelkezésre, a kormány rendel 2 millió, gyerekoltásra alkalmas dózist is. Mivel a hétvégi uniós csúcson az Európai Bizottság azt közölte, hogy az omikron variánshoz újfajta vakcinára lesz szükség, ebből is rendel 9,5 millió adagot a kormány; ezek a jövő év második felében és 2023-ban érkeznek, a szállítmányban 1,5 millió adag gyermekek oltásához szükséges vakcina lesz. Volt, van és lesz elegendő vakcina Magyarországon - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Orbán Viktor - kulcskérdésnek nevezve a harmadik, megerősítő oltást - arról beszélt: hogy "kézenfekvő lenne a kötelező oltás elrendelése", mint arról szó van más országokban, de a magyar kulturális közeg, néplélek ezzel szemben még nagyobb ellenállást fejtene ki.

Meggyőzéssel könnyebben lehet eljutni az emberek eszéhez, szívével, mint előírással, így a kormány minden meg fog tenni a magyarok meggyőzése érdekében - jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta: ha a helyzet megkívánja, bevezetnek korlátozásokat szilveszterre, de egyelőre úgy látja, javulnak a járványadatok.

Ugyanakkor azt tervezik, hogy legkésőbb január végén harmadik oltáshoz kötik a védettségi igazolványt, tehát elvesztik érvényességüket a két oltás után kiadott dokumentumok, ha a második oltást nem követi harmadik.

Arra a kérdésre, miszerint a szakembereknek komoly aggályaik voltak a Sinopharm- és a Szputnyik vakcina engedélyezésékor, a miniszterelnök azt mondta, az Egészségügyi Világszervezet jóváhagyta a Sinopharm-vakcinát.

A Szputnyik vakcina esetében pedig két különböző gyárban is jártak a magyar szakemberek - tette hozzá. Szerinte a jó gazda gondosságával jártak el.

Beszélt arról is, hogy Magyarország része az európai járványhullámnak: ami meg fog történni azz EU-ban, az meg fog történni Magyarországon is.

A járvány elleni védekezést úgy értékelte: mindent megtettek, amit emberileg lehetséges volt.

A koronavírus-gyorstesztek árát a miniszterelnök szerint a versenyhivatalnak kell megvizsgálnia, és ő sem érti, miért kerülnek kétszer annyiba a tesztek Magyarországon, mint Nyugat-Európában.

"Semmiképpen nem fogadható el a mostani helyzet" - értékelt.

A miniszterelnököt kérdezték a járvány elején vásárolt 16 ezer lélegeztetőgépről. Felidézte, amikor a "vírus felütötte a fejét", a szakemberek a legrosszabb forgatókönyvvel számolva 8-10 ezerre becsülték a szükséges lélegeztetőgépek számát, ezért a kormány a teljes biztonságra törekedve úgy döntött, amilyen gyorsan csak lehet, beszerez 15-16 ezer lélegeztetőgépet.

"Mert az emberek egészségével, különösen az életével nem lehet játszani, és inkább fölül kell tervezni a beszerzéseket, sohasem alul" - tette hozzá.

A kérdésre, hogy mennyit "bukott" a kormány a beszerzéseken, úgy felelt: "mi azt gondoljuk, hogy sok száz életet nyertünk".

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: