Ugrás a fő tartalomra

Kigyulladt egy telephely a XVIII. kerületben

Kigyulladt egy telephely a főváros XVIII. kerületében, a Fáy utcában szombat hajnalban, reggel hat órára a tűzoltóknak sikerült elfojtaniuk a lángokat, ám a tető még több száz négyzetméteren ég.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint a mintegy négyezer négyzetméteres, kétszintes épület belső helyiségében műanyagszármazékok gyulladtak meg. A lángokat huszonkét járművel összesen hatvanhat tűzoltó oltja.

Frissítés!

Közben újabb egységek kapcsolódtak be annak a tűznek az oltásába, amely Budapest XVIII. kerületében, a Fáy utcában egy volt textilgyárhoz tartozó ipari létesítményben ütött ki - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF) szóvivője szombat délelőtt az MTI-t.

Kisdi Máté közölte: a helyszínre már több mint nyolcvan tűzoltó érkezett, harminc gépjárművel. A tűz az épületen belül százötven, a tetőn mintegy ezer négyzetmétert érint. A lángok a környező lakóépületeket nem veszélyeztetik - tette hozzá.

Az OKF korábban azt közölte, hogy a mintegy négyezer négyzetméteres, kétszintes kispesti épületben műanyagszármazékok gyulladtak meg.

Frissítés!

Eloltották a lángokat Budapest XVIII. kerületében, a Fáy utcában egy faipari telephelyen hajnalban keletkezett tűznél - írta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szombat délelőtt a honlapján.

Kisdi Máté szóvivő közölte: a tűzoltók az utómunkálatokat végzik, a még izzó, füstölő részeket tárják fel és oltják el.

A helyszínen és a környező utcákban végzett mérések nem mutattak ki egészségre káros koncentrációt a levegőben - írták.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy meghibásodott, klíma nélküli vonatban rekedtek az utasok a Keleti pályaudvaron

Azonnali belső vizsgálatot indított a MÁV, mert utasok rekedtek egy meghibásodott, klíma nélküli kocsiban csütörtök este a Keleti pályaudvaron. Az utasok a nagy hőség miatt ablakot törtek ki. A MÁV pénteken közölte: a Zürichbe és Münchenbe közlekedő Wiener Walzer - Kálmán Imre nemzetközi vonaton műszaki hiba és a rendkívüli hőség miatt meghibásodott az energiaellátó berendezés, ezért nem volt áram az egyik kocsiban. A személykocsi helyett az utasok komfortja és biztonsága érdekében a MÁV-START egy tartalék kocsit állított volna be. A kocsik rendezéséhez, a meghibásodott kocsi kihúzásához szükséges tolatási műveletet viszont úgy kezdték meg, hogy utasok maradtak a kocsiban. A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért az utasok a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották. A kitört ablak miatt rendőrségi helyszínelésre volt szükség, és a vonat csak hajnalban tudott elindulni. Az eset részletes kivizsgálása azonnal megkezdődött

Baleset történt a Ferihegyi reptérre vezető úton

Lezárták az érintett útszakaszt a karambol miatt. Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze a XVIII. kerületben, a Ferihegyi reptérre vezető úton, a Csaba utca közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók a társhatóságokat kérték a helyszínre, ahol lezárták az érintett útszakaszt a baleset miatt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén

Karbantartás miatt változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A közlemény szerint pénteken 17.30-tól hétfő hajnalig és július 9-10-én, szombat-vasárnap a 4-es és a 6-os villamos két szakaszon jár: a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között, valamint 4-6-os jelzéssel a Széll Kálmán tér és az Oktogon között. A Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-6-os pótlóbusszal lehet utazni, amelyre a Mester utca/Ferenc körút megállónál és a Nyugati pályaudvarnál lehet átszállni. Éjszakánként a 6-os villamos teljes vonalán pótlóbusz jár majd. A villamosok közlekedése a vágányok Blaha Lujza téri karbantartása miatt változik - írták. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: