Villamos sínekre borult egy autó Zuglóban, a járműből három üres vodkás- és egy tequilásüveg került elő
A sofőr eltiltás hatálya alatt, ittasan, nyomkövetővel a bokáján sodródott le az útról, miután fizetés nélkül hajtott el egy benzinkútról - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárásának adatai szerint halmozta a jogsértéseket a XIV. kerületi Kacsóh Pongrác úti felüljáróról a villamossínekre boruló autó vezetője. A rendőrök érkezésekor a helyszínen egy férfi és egy nő tartózkodott – mindketten könnyű sérülésekkel megúszták. Elmondásuk szerint az autót egy harmadik vezette, aki állítólag elszaladt. A rendőröknek azonnal gyanús lett a történet. Harmadik utasra semmilyen bizonyíték nem utalt. A hátsó ülésen nem nagyon volt hely, a járműből előkerült viszont három vodkás- és egy tequilásüveg, valamennyi üresen. A férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, emiatt lábán nyomkövetőt viselt. Bár korábban eltiltották a vezetéstől, az autóban rögzített nyomok és a beszerzett adatok alapján ő vezetett.
A zuglói nyomozók járművezetés ittas állapotban vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 26 éves M. Antalt, akinek ittasságát szakértői vizsgálat is igazolta.
A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.
Az autó útvonalának feltérképezésekor arra is gyanú merült fel, hogy egy közeli benzinkúttól nem sokkal korábban fizetés nélkül hajtottak el. A rendőrök ez ügyben, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt külön eljárást indítottak.
Fotó: police.hu
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: