Ugrás a fő tartalomra

Elfogták az angyalföldi drogmamit

A Budapest Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 61 éves és egy 33 éves nő ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az idősebb asszony angyalföldi lakásáról rendszeresen árulta a biofűként ismert illegális anyagot, adagonként kétezer forintért. A fiatalabb nő először csak vásárlója volt, később azonban néhányszor már az eladásokban is segédkezett az általa maminak nevezett asszonynak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

A nyomozók 2022. január 8-án ütöttek rajta a feltételezett elkövetőkön és vásárlóikon; 140 ezer forintot és néhány adag alufóliába csomagolt növényi származékot – az előzetes szakvélemény alapján új pszichoaktív anyagot – foglaltak le.

A XIII. kerületi rendőrök a 61 éves V. Józsefnét új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság január 10-én elrendelte letartóztatását. A 33 éves G. Juditot szintén gyanúsítottként hallgatták ki, ő szabadlábon védekezhet.

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőségriasztást rendelt el hétfőtől Müller Cecília

Hétfő nulla órától csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-t. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. Az NNK és a katasztrófavédelem nyomatékosan kéri, hogy a nagy melegben mindenki ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. Senki ne tartózkodjon 11 és 15 óra között a tűző napon óvintézkedések nélkül; védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel, szellőző ruházattal és napvédő készítményekkel. Különösen figyeljenek erre a szabadtéren dolgozók és a szabadtéri rendezvények résztvevői - hangsúlyozták. A járművezetők fokozottan figyeljenek, vezessenek óvatosan, mert a nagy meleg könnyen dekoncentráltságot okoz. A vízparton tartózkodók

Maximum 50 liter tankolható hatósági áron a Mol töltőállomásain

A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe hatósági áron maximum 50 litert lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett. A vállalat az MTI kérdésére közölte:  a limitet aszerint határozták meg, hogy mi az a mennyiség, ami a lakossági felhasználók számára elegendő. Felhívták a figyelmet arra is, ha a fogyasztó magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autóba tankol, úgy hatósági árat fizet, amennyiben benzinkannába, akkor piaci árat kell fizetnie. A Mol ezért arra kéri a vásárlókat, ha gépjárművük benzintankja mellett külső kannába is tankolnak, azt a benzintankba történő tankolástól elkülönítve, a tankolás vételárának rendezése után tegyék meg. Ha a gépjármű üzemanyagtartályába, illetve a kannába történő tankolásra egyszerre, egy tranzakció keretében történik, úgy a tankolás teljes mennyiségére a töltőállomáson feltüntetett piaci árat kell fizetni. KÖVESSEN MINKET A FACEB

Folytatódik a bliccelők elleni harc: 9-es autóbuszon bevezetik az első ajtós felszállást

Szombattól hétvégente első ajtós felszállási rend lesz a Margit híd, budai hídfő és a Bogdáni út közötti, valamint a Szentkirályi utca és a Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedő 9-es autóbuszon - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t. A Kálvin tér és a Jászai Mari tér között azonban továbbra is minden ajtó használható fel- és leszállásra - közölték. Az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése, és jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete is - ismertette a BKK. Akinek nincs jegye, a sofőrtől vásárolhat emelt áron - jelezték. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: