Ugrás a fő tartalomra

Pénztármentes kávézót nyitott Budapesten a Kende Gastro Zrt

Pénztármentes kávézót nyitott tavaly év végén Budapesten a Kende Gastro Zrt; a családi vállalkozás alapítója sikeresnek nevezte az első magyarországi automata bisztrót, és megjegyezte, hogy a mesterséges intelligencián alapuló technológiával bármilyen működő üzlet kasszamentessé alakítható.

Kende Gábor az MTI érdeklődésére elmondta, a Kende Gastro Zrt. tavaly márciusban írt alá teljesen automata üzletek kiépítésére kizárólagos, Magyarországra szóló együttműködési megállapodást az AiFi amerikai startuppal.

A technológiát 2018-ban fejlesztette az Amazon, majd több startup cég is foglalkozni kezdett hasonló rendszerek kiépítésével. A Kende Gastro számos céget megvizsgált, mielőtt az AiFi-t kiválasztotta. A technológia szabadalma így az AiFi-é, a magyar családi vállalkozás pedig az egyik európai forgalmazója, magyarországi kizárólagos joggal.

A technológiával felszerelt automata üzletekben nincs szükség pénztárosra, kamerákkal követik nyomon a vásárlást és azonosítják be a polcról levett termékeket, az üzletek pedig a nap 24 órájában üzemeltethetők. A rendszer a polcról levett termékeket virtuális kosárba teszi, majd az ellenértéket automatikusan leemeli az applikációba elmentett bankkártyáról - ismertette.

A Kende Gastro tavaly év végén az Agora Budapest irodaházban nyitotta meg az első  pénztármentes bisztróját, amely mintaboltként szolgál a technológia bemutatására - mondta a vezérigazgató. Hozzáfűzte, hogy ez az üzlet nem bevételközpontú, sokkal inkább az érdeklődő partnerek számára nyújt tárgyalási helyszínt, ahol közvetlenül megismerhetik a rendszert és annak működését.

A rendszer és az egység kialakítása mintegy 60 millió forintba került, a cég jóformán egy üres bérleményből alakította ki az ultramodern technológiával üzemelő bisztró-kávézót.

Elmondta, hogy három formában szeretnék a technológiát Magyarországon bevezetni. Elsőnek nevezte a "jelentős számú", már ajánlatot kért partnerek elképzeléseinek megvalósítását. A második egy franchise hálózat kiépítése, a harmadik pedig a további saját üzletek megnyitása.

A kialakítás költségéről azt mondta, hogy egy 20 négyzetméteres szabványos alapterületű és berendezésű konténerüzlet kulcsrakészen, körülbelül 40 millió forintba kerül. A cégeknek szakmai tanácsadást nyújtanak a helyszínválasztással kapcsolatban, biztosítják az intelligens kamerarendszer technológiájának telepítését és beüzemelését. Ezen túl a működés során folyamatos IT-támogatást nyújtanak, továbbá kiértékelő jelentéseket a forgalomról, a vásárlókról és a vásárlás körülményeiről.

Ezzel a rendszerrel kiskereskedőknek is tudnak segíteni abban, hogy a már meglévő üzleteiket átalakítsák; "ez a jövő" - hangsúlyozta Kende Gábor. Véleménye szerint az automata rendszereknek a hagyományos boltok, közértek mellett számos felhasználási lehetősége van, például stadionokban, szállodákban.

A Kende Gastro Zrt. 1989-ben kezdte meg tevékenységét, jelenleg 36 dolgozót foglalkoztat. A technológiát bemutató üzleten kívül egy termelőüzemük működik, ahol a saját márkanév alatt forgalmazott termékeik készülnek, illetve iroda, raktár és szerviz található a telephelyükön. A cég idei terveiben szerepel egy konténerüzlet megnyitása és annak bemutatása rendezvényeken, fesztiválokon, emellett minél több partner számára az új technológiával felszerelt, átalakított üzlete átadása, valamint a könnyen telepíthető konténerüzletek megvalósítása.

A Kende Gastro Zrt. elsősorban professzionális konyhák telepítésével foglalkozik, szállodák, éttermek, kávézók, valamint catering cégek számára terveznek, szállítanak és szervizelnek konyhatechnológiát. A cég árbevétele 2020-ban a járvány következtében 898 millió forintra esett vissza a 2019-es 1,34 milliárd forint után. 2021-ben az előzetes adatok szerint 1,6 milliárd forint forgalmuk volt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

A magyarok többsége azt szeretné, ha Orbán Viktor keményebben állna ki Oroszországgal szemben

Ismét emelkedett azok száma, akik aggressziónak tartják Oroszország támadását Ukrajna ellen, írja a Népszava a Publicus Intézet közvéleménykutatása alapján, amely a magyarországi felnőtt népességre nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív. Az RTL szerint felmérésből az derült ki, hogy: A megkérdezettek 69 százaléka tartja orosz agressziónak a háborút. Áprilisban még csak 56 százalék volt ez a szám. 57 százalék szerint Orbán Viktornak komolyabban kellene elítélnie Oroszországot. Tavasszal még csak a lakosság 36 százaléka gondolta így. A Fidesz szavazóinak 15 százaléka elégedetlen Orbán reakcióival kapcsolatban, a bizonytalanok körében 51 százalék várna keményebb kiállást. 12 százalék lát esélyt arra, hogy Magyarországot háború fenyegeti, 17 százalék szerint fog Putyin atomot bevetni. A Fidesz-KDNP szimpatizánsok háromnegyede, az ellenzékiek fele, a bizonytalanok 43 százaléka érez félelmet a háborúval kapcsolatban. A megkérdezettek 56 százaléka elégedetlen azzal, ahogy a korm

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar