Ugrás a fő tartalomra

Ekkora áremelkedés várható a lakáspiacon

A megyeszékhelyek közül Székesfehérváron a legdrágábbak a lakások az átlagárakat figyelembe véve, a városban átlagosan 29,8 millió forintért lehetett ingatlant vásárolni tavaly, ami 13,3 százalékkal nagyobb összeg az egy évvel korábbinál. A Duna House elemzése szerint az idén is áremelkedés várható az országban, a kereslet által vezérelt lakáspiacon további, átlagosan 5-10 százalékos növekedés várható, területenként is lakástípusonként eltérő mértékben.

Az elemzés szerint a legolcsóbb továbbra is Salgótarján, még annak ellenére is, hogy arányaiban a legnagyobb mértékű, 19,9 százalékos átlagár-, illetve 18 százalékos négyzetméterár-növekedés itt következett be 2020-hoz képest. Egy használt lakás átlagos ára itt csak 10,2 millió forint - írta az MTI.

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki a statisztikai hivatal és a társaság saját adatai alapján elmondta, a balatoni agglomerációban 39,4 millió forintra emelkedett a használt lakások átlagos ára, ami 15 százalékos növekedés, és a budapesti átlagárat - 37,6 millió forint - is túlszárnyalta. A többi vidéki agglomerációban átlagos vagy ezt kissé meghaladó drágulás történt, kivétel csak a pécsi, ahol ettől elmaradó, 6,3 százalékos növekedés volt.

Az adatok szerint 17 százalékkal nőtt a lakáspiaci forgalom a tavaly január-szeptember közötti időszakban. A keresletélénkülés hozta magával az áremelkedést is, a legnagyobb mértékben a budapesti agglomerációban és a Balaton környékén, de a megyeszékhelyeken is átlag feletti ütemben drágultak a lakások.

A statisztikai adatok szerint tavaly a harmadik negyedévében a használt lakások ára országosan 15 százalékkal, az újépítésűeké pedig 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét: egy használt lakást átlagosan 21,1 millió forintért lehetett megvásárolni, míg az újakért átlagosan 40,6 millió forintot kértek az eladók. A megyeszékhelyeken az átlagár még jobban nőtt, 23, illetve 21 százalékkal, így egy használt lakás ára ezeken a településeken megközelítheti a 23 millió forintot. Az 1 négyzetméterre jutó ár 362 ezer forint, ami szintén azt mutatja, hogy átlag feletti ütemben drágultak az ingatlanok vidéken tavaly január és szeptember között 2020 azonos időszakához viszonyítva.

Székesfehérvár után a rangsorban Debrecen és Győr következik 28,5, illetve 27,9 millió forinttal. A négyzetméterár vonatkozásában is Fejér megye központja vezet (462,7 ezer forint), ám Debrecent (457,8 ezer forint) és Győrt (440,9 ezer forint) megelőzi Veszprém, ahol 460,7 ezer forintos négyzetméterárral kell számolniuk a vevőknek, használt lakás esetén.

Benedikt Károly szerint 2021 után az idei év is új lendületet hozhat az ingatlanpiacra. Az aktív piaci érdeklődést továbbra is elsősorban a vidéki nagyvárosokban, illetve agglomerációban látja a társaság: így például a külső agglomerációs gyűrűn elhelyezkedő településeken, ahol jelentős volt a településfejlesztés, az átlagosnál nagyobb dinamikát tapasztal ingatlanközvetítő. Az önkormányzati szigorítások miatt a telekárak további emelkedése elkerülhetetlen, amely közvetve az ingatlanárakra is ki fog hatni az idén - áll a közleményben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

A magyarok többsége azt szeretné, ha Orbán Viktor keményebben állna ki Oroszországgal szemben

Ismét emelkedett azok száma, akik aggressziónak tartják Oroszország támadását Ukrajna ellen, írja a Népszava a Publicus Intézet közvéleménykutatása alapján, amely a magyarországi felnőtt népességre nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív. Az RTL szerint felmérésből az derült ki, hogy: A megkérdezettek 69 százaléka tartja orosz agressziónak a háborút. Áprilisban még csak 56 százalék volt ez a szám. 57 százalék szerint Orbán Viktornak komolyabban kellene elítélnie Oroszországot. Tavasszal még csak a lakosság 36 százaléka gondolta így. A Fidesz szavazóinak 15 százaléka elégedetlen Orbán reakcióival kapcsolatban, a bizonytalanok körében 51 százalék várna keményebb kiállást. 12 százalék lát esélyt arra, hogy Magyarországot háború fenyegeti, 17 százalék szerint fog Putyin atomot bevetni. A Fidesz-KDNP szimpatizánsok háromnegyede, az ellenzékiek fele, a bizonytalanok 43 százaléka érez félelmet a háborúval kapcsolatban. A megkérdezettek 56 százaléka elégedetlen azzal, ahogy a korm

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar