Rablás a Batthyány téren - Megragadta a nő haját, a földre rántotta, majd kétszer megrúgta a combját
Egy 39 éves, többszörösen büntetett férfi megtámadott egy nőt a Batthyány téren, és erőszakkal elvette a táskáját.
A vádirat szerint a 39 éves vádlott 2021. október 30-án, éjfél után, a Batthyány téri aluljáróban ittasan megszólította a nőt azzal, hogy úgy néz ki, mint a volt felesége. A sértett többször kérte a férfit, hogy hagyja békén, aki követte a térre. A téren lévő padnál a férfi megragadta a nő vállán lévő táskát azért, hogy azt megszerezze. Az elkövető a táskát rángatta, de a sértett erősen szorította, ezért megragadta a nő haját, a földre rántotta, majd kétszer megrúgta a combját. A támadáskor a válltáska pántja elszakadt, így azt az elkövető megszerezte. A táskában a sértett mobiltelefonja, bankkártyája, valamint pár ezer forint készpénz volt.
A férfi az értékeket zsebre tette, a táskát hátra hagyta, majd csatlakozott egy ismerőséhez, akivel a Bem rakpart felé indultak, amikor a rendőrök igazoltatták.
A sértett a bántalmazás következtében zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a 39 éves többszörös visszaeső férfit rablás bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van - olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: