Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2022

Bírságot szabhatnak ki a nem kijelölt helyeken parkoló kölcsönzött kerékpárok és elektromos rollerek után

Bírságot szabhatnak ki nyártól Budapest több belső kerületében a nem kijelölt helyeken parkoló mikromobilitási eszközök, így a kölcsönzött kerékpárok, elektromos rollerek után - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán a közterület-használatra vonatkozó egyes szabályok módosításával. A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett előterjesztést 27 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A szabályozás lényege, hogy - először a belső kerületekben - mikromobilitási pontokat hoznak létre, és csak azokon lehet felvenni, leadni az eszközöket. A mikromobilitási szolgáltatók díjat fizetnek az eszközök tárolásáért, az eszközök kijelölt területen kívüli elhelyezése miatt pedig közigazgatási szankciót alkalmazhatnak velük szemben. A rendelkezés szerint a szolgáltató a nem megfelelően elhelyezett eszközök után naponta 5000 forint közterület-használati díjat köteles megfizetni. A szabályt július elsejétől - egy hónapos türelmi idő után - az V., VI., VII. és VIII. kerület

Drogériából akart lopni egy nő a VII. kerületben, a fotocellás ajtó azonban kifogott rajta (videó)

Drogériából akart lopni egy nő a VII. kerületben, a fotocellás ajtó azonban kifogott rajta. Mivel rátámadt a bolt alkalmazottjára, rablás miatt vették őrizetbe. A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. április 24-én délben egy erzsébetvárosi drogériában próbált meg ellopni több tízezer forint értékű kozmetikumot és bizsukat egy nő. A biztonsági őr ezt észrevette és a raktárhelységbe kísérte, de a nő megpróbált elmenekülni. Közben meglökött, majd megütött egy eladót, végigfutott a vásárlótéren, végül a bejárati ajtónak fejjel nekiütközött. A nő nem, csak a fotocellás ajtó sérült meg. A helyszínre érkező járőrök a nőt zavartnak látták, ezért mentőt hívtak hozzá. A kórházban alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív lett, így a nő ellen emiatt is eljárás indult. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 32 éves Sz. Lillát rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Egy gyerekszoba padlója alól került elő egy világháborús bomba Budapesten

Egy gyerekszoba padlója alól került elő egy második világháborús bomba a napokban - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede pénteken a Facebook-oldalán. Egy fővárosi, VIII. kerületi családi ház felújítása során munkások találtak rá a gyerekszoba padlója alatt a robbanótestre.   A rendőrségi bejelentést követően a honvédség tűzszerészei néhány órán belül a helyszínre érkeztek, és megállapították, hogy egy szovjet gyártmányú, 50 kilogrammos légibomba került elő. A robbanóeszköz biztonságosan szállítható állapotban volt, ezért nem volt szükség állampolgári korlátozások bevezetésére annak kiemeléséhez, mozgatásához - tudatták. A katonák a veszélyes eszközt a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították későbbi megsemmisítés céljából. (MTI) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Közvetlen uniós támogatásokat kap Budapest zöldfejlesztésekre

Az Európai Bizottság kiemelten fogja támogatni Budapestet a 2030-as klímacél elérésének érdekében - közölte Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán. Azt írta, a bizottság száz európai várost választott ki az általa indított klímasemleges és okos városok programjába, amelybe három magyar város került be: Miskolc, Pécs és Budapest. A misszió lényege, hogy kísérleti és innovációs központokká tegyék ezeket a városokat, amelyek jó példáit és gyakorlatait valamennyi európai város átveheti, hogy legkésőbb 2050-ig minden város klímasemleges legyen az Európai Unióban. A főpolgármester úgy fogalmazott, az összességében 360 millió euróból megvalósuló program nem felülről irányított, nem "Brüsszelből" fogják megmondani, hogy mit csináljanak Budapesten a klímasemlegesség elérése érdekében. Karácsony Gergely közölte, ki kell dolgozniuk egy klímavárosi szerződést, amelynek az összes városi ágazatra lebontva tartalmaznia kell egy átfogó koncepciót az éghajlat-semlegessé

300 ezer forint üti annak a markát, aki információval rendelkezik a józsefvárosi rablóról

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2021. december 13-án 15 óra 15 perc körüli időben egy VIII. kerületi lottózóba ment be, majd az ott dolgozótól a napi bevételt követelte és meglökte. A sértett nem sérült meg. Ezt követően a férfi benyúlt a kasszába, ahonnan több százezer forintot vett ki, mellyel elmenekült a helyszínről. Budapest rendőrfőkapitánya bruttó 300.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövető azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a kellő intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés

Busszal ütközött egy személygépkocsi Csepelen

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. április 28-án 19 óra 59 perc körül a Budapest, XXI. kerületi Weiss Manfréd út és Szállító utca kereszteződésénél egy autóbusz és egy személygépjármű ütközött össze. A személygépkocsiban utazók közül ketten életveszélyesen megsérültek. A helyszíni szemlét és a műszaki mentést a balesetnél befejezték, ezért a forgalom ismét zavartalanul haladhat. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Óriási mennyiségű illegális gyógyszert foglaltak le a budapesti nyomozók

Külföldről rendelt több mint 14 millió forint értékben szteroidokat, teljesítményfokozó- és az országban nem engedélyezett szereket egy férfi. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói az Europol jelzése alapján 2022. április 20-án egy VII. kerületi étteremben csaptak le arra a férfira, aki a gyanú szerint más nevére rendelt külföldről illegális gyógyszereket. A három dobozban összesen 9320 ampulla és 1300 tabletta volt. A rendőrök az illegális küldeményeket lefoglalták, azok megrendelőjét, K. Kendalt elfogták. Az eljárásba bevont szakértők a tablettákról és ampullákról megállapították, hogy azok között szteroidok, teljesítményfokozó- és más, az országban nem engedélyezett szerek voltak, melyek feketepiaci értéke meghaladja a 14 millió forintot. A fővárosi nyomozók a 28 éves budapesti férfit gyógyszerhamisítás bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíró

Kétgyermekes családot mentett meg a szén-monoxid-érzékelő a II. kerületben

A Zöldkő utcába kiérkező tűzoltók az ingatlanba belépve folyamatosan emelkedő szén-monoxid-szintet mértek, ezért a gázműveket kérték a helyszínre. Kiderült, hogy az ingatlan alagsorában lévő kombi gázkészülék meghibásodása miatt áramlott a csendes gyilkosként is emlegetett gáz. A lakásban két felnőtt, két gyermek, illetve egy macska tartózkodott, a jelzésnek köszönhetően időben ki tudtak menekülni. A család macskája nem szagolta ki a szén-monoxidot, nem tudta értesíteni a lakókat, a szén-monoxid-érzékelőjük viszont igen, megmentve ezzel a négytagú családot. A szén-monoxid egy színtelen, szagtalan, mérgező gáz. Minden háztartásban, télen-nyáron jelen lehet, ahol nyílt lángot használnak. Elterjedt tévhit, hogy a háziállatok kiszagolják a szén-monoxidot, ezért nincs szükség érzékelő készülékre. A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, ne hallgassanak az ilyen híresztelésekre, helyettük szerezzenek be szén-monoxid-érzékelőt, mindenki biztonsága érdekében. A katasztrófavédelem által bevizsg

Ittasan vezetett, mentőautóval ütközött - döntött a bíróság

Az ittasan vezető 29 éves férfi a megkülönböztetett fény és hangjelzést használó mentőautónak ütközött, ami ennek következtében az oldalára borult. Az ügyészség vádirata alapján a bíróság a terhelttel szemben 2 év felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki, valamint 6 évre eltiltotta a járművezetéstől. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a 29 éves férfival szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vád szerint a férfi ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett gépkocsit a XIV. kerület, Egressy úton. A vádlott nem vette észre az arra haladó, megkülönböztetett fény és hangjelzést együttesen használó mentőautót, ezért az Egressy út és Miskolci utca kereszteződésénél a gépkocsijával a mentőautónak ütközött. Az ütközés következtében a mentőautó az oldalára borult. A balesetben csak a vádlott szenvedett könnyebb sérüléseket, más nem sérült meg. A bíróság egyetértett az ügyészi i

Egy 22 éves férfi késsel nyakon akart szúrni egy rendőrt Budapesten

Hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azt a 22 éves férfit, aki a gyanú szerint egy késsel nyakon akart szúrni egy rendőrt hétfő éjjel - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel. Azt írták: a nyomozás adatai alapján a 22 éves gyanúsítottat hétfőn 23 óra körül csendháborítás miatt a kerületi rendőrjárőrök intézkedés alá vonták budapesti lakóhelyén. Ezt követően a rendőrök beültek a szolgálati gépkocsiba, amikor egyikük észlelte, hogy a fiatalember a rendőrautó felé fut. A kocsi jobb első ülésén ülő rendőr az ablakot lejjebb engedte, amikor azonban a vezetőülésen ülő kollégája figyelmeztette, hogy a férfinél kés van, az ablakot elkezdte felhúzni. Az ablak még mintegy 15 centiméternyire nyitva maradt, amikor az elkövető jobb kézzel benyúlt, és egy 10 centiméteres pengehosszúságú késsel a rendőr feje és nyaka irányába szúrt. Az őrmester igyekezett védeni a nya

Gázolt a vonat a fővárosban

Halálra gázolt egy embert egy mozdony szerda reggel a XVII. kerületben, Rákos és Rákosliget között - közölte a Mávinform szerdán a Facebook-oldalán. A baleset egy fénysorompóval védett átjáróban történt. A helyszínelés befejezéséig - várhatóan 11 óráig - ezen a szakaszon a vonatok csak egy vágányon közlekedhetnek, a hatvani vonalon a menetidő 15-25 perccel nő - tették hozzá. A késések csökkentése érdekében nem közlekedik a Keleti pályaudvarról 10.05-kor és 11.05-kor Gödöllőre induló S80-as vonat, valamint a Gödöllőről 10.15-kor és 11.15-kor a Keleti pályaudvarra induló S80-as vonat - tudatta a Mávinform. (MTI) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Május elsejétől a levegőből csodálhatjuk majd Budapestet

Május 1-jétől várja a közönséget a városligeti Mimóza-dombon, az egykori sörsátor helyén létrejött Ballon kilátó. A Ballon kilátó a járványhelyzet után újrainduló budapesti és magyarországi turizmus szimbóluma - mondta el a létesítmény keddi sajtóbemutatóján Városliget Zrt. vezérigazgatója. Gyorgyevics Benedek emlékeztetett arra, hogy a beruházás a Városliget megújítási programjába illeszkedik: a Mimóza-domb területe a nagyjátszótér, a kutyás élményparkok, a sportpályák és az eddigi parkrészek világszintű megújítását követően kelt új életre. Több mint 10 ezer négyzetméternyi zöldfelület újult meg a korábban itt állt, óriási sörsátor helyén, a hőlégballon felszállóhelye mellett pedig mosdó és kávézó is létesült - közölte. Závodszky Zoltán, a BallonKilátó Zrt. vezérigazgatója hozzátette, az Aérophile a cég kérésére, Szinyei Merse Pál híres festményének mintájára gyártotta le a városligeti hőlégballont. A francia gyártó ballonjai világszerte 37 országában működnek, évente több millió embe

Egy ágyneműtartóban próbált elbújni a rendőrök elől a nyolcszorosan körözött férfi

Hiába bújt el, a fővárosi rendőrök elfogták a nyolcszorosan körözött férfit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. Kerületi Rendőrkapitánysága indított eljárást egy 2021. november 2-án este történt eset miatt, amikor valaki betört egy XII. kerületi családi házba. A tolvaj a kertkaput befeszítette, a ház ajtaját betörte és bement. Az ingatlanból különféle ékszereket és műszaki tárgyakat vitt el, közel hétszázezer forint értékben. A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, aki ellen lopások és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt más fővárosi és vidéki rendőrkapitányságok is eljárásokat folytatnak. A 21 éves R. Erik ellen az Érdi Rendőrkapitányság, a Budai Központi Kerületi Bíróság, a Jászberényi Járásbíróság és a Budapesti Törvényszék összesen nyolc elfogatóparancsot adott ki. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztálya 2022. április 14-én egy érdi házban elfogta a feltételezett elkövetőt, aki egy ágyneműtartóban próbált elbújni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitán

Vádat emeltek egy hajléktalanokra támadó férfi ellen

Vádat emeltek egy 41 éves férfi ellen, aki 2019 szeptemberében életveszélyesen megsebesített egy hajléktalan férfit, pár hónappal később pedig megölt egy hajléktalan nőt - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t. A vádirat szerint a férfi - aki éveken át hajléktalanként élt a IV. kerületben egy fás, bokros területen - 2019. szeptember 8-án későn este a XIV. kerületben, a Róbert Károly körúti felüljáró alatt felfigyelt egy alvó hajléktalanra és elővett a táskájából egy kést, hogy a számára ismeretlen férfit megölje. A sértett felriadt, a karját maga elé emelve védekezett és megpróbált elmenekülni, de a vádlott a késsel nagy erővel még háromszor megszúrta a hasán és a hátán, majd elhagyta a helyszínt. A sértett egy közeli benzinkúton kért segítséget; a sérülései életveszélyesek voltak, az életét a gondos és idejében érkező orvosi ellátás mentette meg - írták. A másik bűncselekményt a vádlott 2020. január 14-én követte el a XIII. kerületben, egy irodaház oldalán található gya

Önálló oktatási minisztérium létrehozását, jelentős béremelést és a munkaterhek csökkentését sürgeti a PDSZ

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben fordult Magyarország következő miniszterelnökéhez, amelyben egyebek mellett önálló oktatási minisztérium létrehozását, jelentős béremelést és a munkaterhek csökkentését sürgetik. Az MTI-nek is eljuttatott dokumentumban a szakszervezet azt írta, "Tudomásunk szerint a választásokon győztes pártszövetség több tagja is nyilvánosan hangot adott annak a véleménynek, hogy valóban szükséges és nem tűr halasztást a pedagógusok helyzetének, életkörülményeinek javítása, beleértve az anyagi megbecsülést, a munkaterhek csökkentését, a független értelmiségi lét feltételeinek megteremtését". Az elmúlt évek tapasztalatai az érdekképviselet szerint azt mutatták, hogy a kormány eddigi struktúrájában nem volt igazán gazdája az oktatásnak. "Nem volt olyan kompetens vezető, aki szakértelmével és elhivatottságával kellőképpen tudta volna a jövő szempontjából talán a legfontosabb ágazat érdekeit érvényesíteni" - fogalmaztak.

Hét év börtönre ítélték a Krisztina körúti szexuális erőszak elkövetőjét

Hét év börtönre ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen azt a külföldi férfit, aki tavaly nyáron bántalmazott és megerőszakolt egy nőt a budapesti Krisztina körúton - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel. A férfit súlyos testi sértés és szexuális erőszak bűntettével vádolták. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott 2021. június 18-án éjjel a Krisztina körút és a Csaba utca kereszteződésében beszélgetést kezdeményezett egy hazafelé tartó nővel, majd követte, rátámadt, bántalmazta és megerőszakolta. A sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, míg súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a férfi büntetett előéletű és cselekményét büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Az április 21-i döntésben a börtönbüntetés kiszabása mellett a férfit hat évre kiutasították Magyarországról. Az ítélet nem jogerős. Fotó: Ügyészség KÖVES

Beviszkizve, jogosítvány nélkül fának csapódtak

Az óbudai rendőrök azzal gyanúsítanak egy 18 éves fiút, hogy átengedte a kormányt ittas barátnőjének, aki még csak 16 éves, így nem volt jogosítványa. A III. kerületi nyomozók a Hajógyári-szigeten járőröztek, amikor egy fának ütközött autóra figyeltek fel, azonban sem a kocsiban, sem pedig annak közelében nem láttak senkit. Nem sokkal később egy fiatal érkezett a járműhöz, és elmondta a rendőröknek, hogy az autót a barátnője vezette, akinek nincs jogosítványa, nem lehet neki, hiszen éppen csak betöltötte a 16. életévét.  V. Dániel elmondása szerint az ütközés után a lány kiszállt az autóból és elszaladt, a fiú pedig keresni kezdte.  A helyszínre megérkeztek a járőrök is, akik a közeli erdőben megtalálták a lányt, és visszakísérték a baleset helyszínére.  A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalok kora este találkoztak a belvárosban, ahol ittak, majd kimentek a fiú autójával a Hajógyári-szigetre. Itt vette át a kormányt a lány, és rövid időn belül fának csapódtak. Miután a rendőrök

A magyarok többsége szerint az ukrajnai háború Ukrajna problémája

Két hónapja annak, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, ami nem csak Európa, hanem a világ életét is felbolygatta – az Ipsos friss kutatásából azonban az derül ki, hogy a különböző országok lakosai nagyon eltérő módon látják a helyzetet. A 27 országban végzett közvélemény-kutatás szerint mindenhol nagy figyelemmel követik az ukrajnai eseményeket, az egyes országok között azonban jó pár százalékpontos eltérés látható. A japánok 89 százaléka mondta azt, hogy nagy figyelmet szentel a háborúval kapcsolatos híreknek, míg a legkevésbé a malajziaiakat érdekelték az események. A magyar lakosság több mint fele, 65 százaléka olvassa, nézi, hallgatja a beszámolókat, miközben egy másik, Ukrajnával szintén szomszédos országban, Lengyelországban, ez az az arány már 77 százalék. Érdekesség, hogy például a mexikóiakat, az argentinokat, a peruiakat, a kolumbiaiakat vagy például chileieket is jobban érdekli, hogy mi történik a megtámadott országban, mint a magyarokat. A hírfogyasztást tekintve a 27 viz

Fényes nappal betörte egy parkoló kocsi ablakát, ellopta az ülésen lévő táskát, benne a sértett pénztárcájával (videó)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás és más bűncselekmény miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi a XVI. kerületben betörte egy parkoló kocsi ablakát, ellopta az ülésen lévő táskát, benne a sértett pénztárcájával, okmányaival, bankkártyákkal, tankolókártyával, mobiltelefonnal, pénzzel és egy notesszal. Ezután 11 óra 48 perckor a X. kerület Kerepesi út 73. szám alatt található bankautomatánál a lopott bankkártyával pénzt vett fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak

Magyarországon a lakásárak 208 százalékkal nőttek 2015-höz viszonyítva, ami a legmagasabb érték az Európai Unióban az adatot közlő országok között - hívta fel a figyelmet a Duna House az Eurostat adataira hivatkozva az MTI-nek eljuttatott elemzésében szerdán. A jelentős drágulás ellenére a magyarországi ingatlanok árszintje az európai országok között így is a középmezőny végén helyezkedik el. Kiemelték: a volt szocialista országokban - Románia kivételével - mindenhol a 138,8 százalékos uniós átlag feletti volt a lakások drágulása az elmúlt 6 évben. Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az albérletekért átlagosan 160 ezer forintot kell fizetni havonta, egy belvárosi lakást pedig már 1 millió forint feletti négyzetméteráron lehet megvásárolni Budapesten. Horvátországban, Észtországban és Szerbiában a magyarországihoz hasonló áron lehet lakást venni, ennél olcsóbbak pedig az olyan államok fővárosai, mint Románia vagy Görögország. Az ingat

Világsztár fellépőkkel várja látogatóit idén a Budapest Park

Világsztár fellépőkkel, köztük a Pet Shop Boysszal, a Moderattal, a Pixies-zel és a Deftonesszal, valamint megújult hang- és fényrendszerrel és színpadképpel várja látogatóit idén a Budapest Park. "Három évvel ezelőtt, 2019 áprilisában volt legutóbb nyitásunk a tervezett időben. Az október 1-jéig tartó, végre korlátozások nélküli szezonban 91 programnapunk lesz és a koronavírus-járvány miatt kiesett időszak után három évnyi nemzetközi előadó lép fel a Budapest Parkban" - mondta Pálffy András, a fővárosi koncerthelyszín alapító-igazgatója a keddi sajtótájékoztatón. Az idén tízéves Budapest Park tizenegyedik évada április 20-án, szerdán, a nulladik napon segélykoncerttel indul. A számos ismert zenészt felvonultató esemény teljes jegybevételét az Ukrajnából érkező civil károsultak megsegítésére fordítják négy szervezet, a Budapest Bike Maffia, a Magyar Vöröskereszt, a Migration Aid és az UNICEF Magyarország közreműködésével. Az este során öt különböző zenei stíluson kalauzolja v

Halálos motorbaleset történt a fővárosban

Halálos motorbaleset történt a XI. kerületi Hunyadi János úton péntek délelőtt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Egy 37 éves motoros kamionnal ütközött össze, a jármű alá szorult, és a mentők már nem tudták megmenteni az életét. A baleset miatt a Hunyadi János utat az Etele tér felé vezető irányban lezárták, ezért a forgalmat a Kondorosi út és az Építész utca között a Szerémi útra terelik - írták. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Kompresszort, betonkeverőt, rézcsöveket loptak egy kőbányai házból

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2022. január 28-án 19 óra körül egy X. kerületi felújítás alatt álló családi házból ellopott egy kompresszort, egy kézi betonkeverőt és rézcsöveket, majd a kompresszort átadta társának. A feltételezett elkövetőkről felvétel készült. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható személyeket felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyeikkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Megöltek egy férfit Budafokon

A budapesti rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogtak egy 23 éves férfit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. április 22-én 0 óra 40 perckor érkezett bejelentés, hogy a Budapest, Barostelep vasúti megállónál egy vérző fejű férfit találtak. Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, a férfi nem mutatott életjeleket, ezért azonnal megkezdték újraélesztését, de sem ők, sem a mentők nem tudták megmenteni az életét. Az elsődleges adatok szerint a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A budafoki járőrök a bűncselekmény helyszínétől 650 méterre, a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták a cselekmény feltételezett elkövetőjét, a 23 éves M. Mátyást, akinek elszámoltatása folyamatban van - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Mégis lesz oroszpárti tüntetés Budapesten, csak más helyen

Korábban még olyan információ látott napvilágot, hogy lemondták azt az április 30-ára tervezett budapesti eseményt , amelyet egy csoport Oroszország melletti, illetve az EU és a NATO elleni demonstrációként hirdetett meg. A szervezők között feltűnt P. Zoltán, akinek a neve évekkel ezelőtt egy oroszok által elkövetett kibertámadás ügyében is előkerült. Egyelőre azonban úgy tűnik, mégsem marad el, csak a Hősök tere helyett a Szabadság téren lesz megtartva az esemény – vette észre az RTL . Az eredeti Facebook-eseményt meghirdető Háborúmentes Hazugságmentes Tolvajmentes EU-t Facebook-oldal pénteken azt írta ki, hogy a közösségi oldal törölte a tüntetést, de az mégis meg lesz tartva. Új eseményt is létrehoztak „Fejezzük ki szolidaritásunk Oroszországgal!” címen. Az RTL megkereste a BRFK-t a tüntetéssel engedélyezésével kapcsolatban, akik azt válaszolták, hogy a tüntetést annak szervezője nem mondta le, valamint megerősítették, hogy valóban az V. kerületi Szabadság tér lesz a helyszín - írta

Lemondták a Budapestre tervezett oroszbarát tüntetést

„Lemondott esemény” – a Népszava számolt be arról, hogy ez  olvasható a Budapestre, április 30-ára meghirdetett oroszbarát tüntetés Facebook-oldalán csütörtök kora délután, majd ezt követően elérhetetlenné vált az esemény linkje. Mindez azután történt, hogy csütörtök reggel nyilvánosságot kapott, hogy az egyik szervező neve már felbukkant egy korábbi, kémkedés gyanúját felvető ügyben - írta a 24.hu. A Népszava azt is írja, hogy egyelőre nem tudni, miért mondták le az eseményt. Az biztos, hogy a magyarországi ukrán önkormányzatok és civil szervezetek kérték a rendőrségtől, hogy ne engedélyezze a megmozdulást. A rendőrség a Népszava kérdésére eddig nem válaszolt arra, hogy korábban adtak-e engedélyt, és ha igen, akkor azt a tiltakozás hatására visszavonták-e. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Egy éven belül kétszer is életveszélyesen bántalmazott egy budapesti férfi egy másik férfit

Egy 41 éves férfi konfliktus követően életveszélyesen bántalmazott egy 54 éves férfit, majd 11 hónap elteltével ismét életveszélyes sérüléseket okozott neki. A vádirat szerint a két férfi 2019 áprilisában egy korábbi vitájuk miatt szóváltásba keveredett a XII. kerületben. Ennek során az idősebb férfi egy kavicsot dobott a fiatalabb felé, majd hátat fordított és hazafelé indult. A 41 éves elkövető utána ment, és többször megütötte a férfit. Az utolsó, ököllel mért nagy erejű ütés hatására az 54 éves férfi földre esett és eszméletét vesztette. Bántalmazója ezután próbálta magához téríteni, vizet is locsolt a fejére, amitől végül a férfi magához tért, felállt a földről és hazament, később azonban rosszul lett. A bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett. A férfi felépült a sérülésekből, majd 2020 márciusában a XII. kerületi lakásának ablakából meglátta korábbi bántalmazóját, és úgy vélte, hogy támadója a korábbi cselekmény miatt elkerülte a felelősségre vonást. Az időse

Szlávik: egyre enyhébb megbetegedést okoz a koronavírus

A koronavírus a megjelenése óta folyamatosan gyengül és egyre enyhébb megbetegedést okoz, ezért az a valószínű, hogy előbb-utóbb az influenzához hasonló időszakos vírussá válhat - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Szlávik János hozzátette: úgy tűnik, hogy a koronavírus mutációiban főként a vírus szaporodási képessége módosul, vagyis egyre jobban terjed emberről emberre. Ezzel párhuzamosan azonban enyhül a fertőzés lefolyása. A szakember az oltás fontosságáról beszélve kijelentette: ma már világos, hogy két oltás nem elegendő az omikron vagy az alvariánsai ellen, tehát szükség van a harmadikra is. Kérdésre elmondta azt is, hogy a nyaralás előtt érdemes ellenőrizni a célországban érvényes járványügyi szabályokat, hiszen sok országban megkövetelik a két vagy három oltást. Nagyon sokan kaptak már oltást a világon és sokan vannak azok is, akik átestek a betegségen, ami azt jelenti, hogy az újabb hullám már enyhébb lesz, mint

Bringás felvonulás lesz Budapesten

Szombaton tartja az I bike Budapest, a Critical Mass Hungary és a Magyar Kerékpárosklub szokásos tavaszi bringás felvonulását, az I bike Budapestet. Minden évben valami aktuális megoldandó problémára hívják fel a figyelmet. Idén azt szeretnénk elérni, hogy a metrópótlás után kerékpársáv legyen a buszsávból az Üllői úton, tegyék biztonságosabbá a kiskörúti biciklisávot, és a felújítás után bringázható legyen a Lánchíd. A biciklis közösség olyan Budapestet szeretne, ahol mindenki biciklire tud ülni, és nem csak ezen a napon.  A felvonulás részletei: Indulás : 15:00, Városligeti Királydomb A menetet Efstathios Andreou, a Holland Nagykövetség ügyvivője indítja el, mert a világ legbringásabb országa több mint 10 éve segíti a magyar kerékpáros fejlődést. Útvonal : Damjanich utca – Rottenbiller utca – Rákóczi út – Erzsébet híd – Clark Adám tér – Alagút – Krisztina körút – Erzsébet híd – Pesti alsó Rakpart – Árpád híd – Margitsziget ( Telex ) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Verekedő magyar szurkolókat ítéltek el

Jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a 2019-es Magyarország-Szlovákia labdarúgó-mérkőzés után verekedő szurkolókat a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben. Az eljárás adatai szerint a három vádlott 2019. szeptember 9-én nézőként vett részt a Magyarország-Szlovákia labdarúgó-mérkőzésen, majd ismeretlen társaikkal rátámadtak a szálláshelyükre tartó külföldi szurkolók egy csoportjára és bántalmazták őket. Az egyik külföldi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A szerdai előkészítő ülésen a vádlottak beismerték és megbánták tettüket, lemondtak a tárgyalásról, a vádbeli cselekménytől eltekintve pedig nem kerültek összeütközésbe a törvénnyel. A kerületi bíróság 1 év 4 hónap - 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte mindhárom férfit súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság miatt, továbbá 2 évre eltiltotta őket a Magyar Labdarúgó Szövetség által rendezett sportesemények látogatásától. (MTI) KÖVESSEN MIN

30 millió forintot kért a hamis vallomásért

Hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés elfogadása miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki két ügyvédet és egyikük védencét - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel. Azt írták, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága előtt költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben gyanúsítottként kihallgatott férfi terhelő vallomást tett egy másik emberre, akit ezután szintén gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanú szerint az ügyben elsőként kihallgatott férfi a védelmét ellátó ügyvédjével azt közölte, 30 millió forintért cserébe hajlandó korábbi vallomását úgy módosítani, hogy annak tartalma alapján megszüntessék az eljárást a másik emberrel szemben, vagy legalább enyhébb megítélésű bűncselekménnyel vádolják. Az ügyvéd az ajánlatot a másodikként meggyanúsított férfi ügyvédjének továbbította - tették hozzá. Az ügyészség szerint az ajánlattal megkeresett embernek a megállapodás szer

Azért ölte meg az élettársát egy budapesti férfi, mert a nő az éjszaka folyamán többször felébresztette

Az 52 éves férfi azért bántalmazta élettársát, mert idegesítette, hogy a nő az éjszaka folyamán őt többször felébresztette. A vádirat szerint a férfi 2018. évtől élettársi kapcsolatban élt a sértettel egy XVII. kerületi családi házban. Kapcsolatuk megromlott, ezután a vádlott részéről rendszeresek voltak a trágár, hangos szidalmazások, amik esetenként tettlegességig fajultak. A sértett rendszeresen szedett gyógyszereket. 2020. február 27-én az esti órákban a sértett nagyobb mennyiségű nyugtató hatású gyógyszert vett be, aminek hatására kábult állapotba került, ezért az éjszaka folyamán többször felébresztette a vádlottat, hogy megkérje, kísérje ki őt a mellékhelyiségbe.  A férfi a többszöri ébresztgetés miatt egyre ingerültebb lett, majd amikor a sértett ismét felébresztette, az ágyban fekvő nő nyakát megragadta és percekig leszorítva tartotta. A bántalmazás következtében a sértett a helyszínen életét vesztette. A Fővárosi Főügyészség az 52 éves férfit emberölés bűntettével vádolja és

Nyugdíjas kedvezményt vezetett be a Tesco

Április 19-től új nyugdíjas kedvezményt vezetett be a brit élelmiszerlánc magyarországi üzleteiben.  A kedvezmény érvényesítéséhez fel kell mutatni a nyugdíjas igazolványt. A kedvezmény csak a keddi vásárlások után jár, és csak abban az esetben, ha a nyugdíjas vásárlónak van Tesco Clubcardja, és használja is azt a vásárláskor. Ha mindez teljesül, akkor 5 százalékos kedvezményt kaphatnak a nyugdíjasok vásárlásuk végösszegéből. Az egy vásárlás alkalmával igénybe vehető maximális kedvezmény 9999 forint. Ebből következik, hogy 200 ezer forintnál húzták meg a vásárlási összeghatárt a kedvezmény igénybevételéhez. ( 24.hu ) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Bombariadó miatt kiürítettek két budapesti plázát

Kedden délután két budapesti bevásárlóközpontban is bombariadó volt: kiürítik az Aréna Mallt és a MOM Parkot. Bombariadó miatt kedden délután nem sokkal fél öt körül megkezdték a fővárosi MOM Park bevásárló- és irodaközpont kiürítését. A helyszínen már dolgoznak a rendőrök és a tűzszerészek, lezárták az épülettömb környékét – értesült a hvg.hu. Ezzel szinte egyidőben a Kerepesi úti Aréna Mall plázát is bombafenyegetés érte, ezt a 444.hu híre szerint szintén kiürítik. A Budapesti Rendőr-Főkapitányság sajtóügyeletén a hvg.hu-nak megerősítették a két pláza bombariadó miatti kiürítését, a részletekről későbbre ígértek tájékoztatást. A 24.hu úgy tudja, több másik budapesti pláza, így a Mammut, a Corvin Plaza és a Westend is érintett. Nem csak budapesti plázák érintettek: a Győr Pláza emailben kapott fenyegetést, bombariadó miatt lezárták a kaposvári pláza környékét is, valamint Debrecenben egy bevásárlóközpont mellett a helyi MÁV irodához is kivonultak a rendőrök. Fotó: Illusztráció