Ugrás a fő tartalomra

Egy éven belül kétszer is életveszélyesen bántalmazott egy budapesti férfi egy másik férfit

Egy 41 éves férfi konfliktus követően életveszélyesen bántalmazott egy 54 éves férfit, majd 11 hónap elteltével ismét életveszélyes sérüléseket okozott neki.

A vádirat szerint a két férfi 2019 áprilisában egy korábbi vitájuk miatt szóváltásba keveredett a XII. kerületben. Ennek során az idősebb férfi egy kavicsot dobott a fiatalabb felé, majd hátat fordított és hazafelé indult. A 41 éves elkövető utána ment, és többször megütötte a férfit. Az utolsó, ököllel mért nagy erejű ütés hatására az 54 éves férfi földre esett és eszméletét vesztette. Bántalmazója ezután próbálta magához téríteni, vizet is locsolt a fejére, amitől végül a férfi magához tért, felállt a földről és hazament, később azonban rosszul lett. A bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

A férfi felépült a sérülésekből, majd 2020 márciusában a XII. kerületi lakásának ablakából meglátta korábbi bántalmazóját, és úgy vélte, hogy támadója a korábbi cselekmény miatt elkerülte a felelősségre vonást.

Az idősebb férfi az utcán odalépett korábbi bántalmazójához és egy un. borsspray-vel garázda módon rátámadt, a flakon tartalmát közvetlen közelről az arcába, illetve a szemébe fújta. A 41 éves férfi védekezett, ennek során kilökte a másikat az úttestre, majd dühében a földön fekvő és ekkor már sem támadást, sem ellenállást nem tanúsító  férfi fejét ököllel többször, nagy erővel megütötte, megrúgta. A bántalmazást többen látták, és többször rászóltak a bántalmazóra, aki végül felhagyott a támadással és a helyszínen megvárta a rendőröket és a mentőket. Az ismét súlyosan bántalmazott 54 éves férfi ez alkalommal is életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a 41 éves férfit 2 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja és vele szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A főügyészség az 54 éves, borsspray-vel támadó férfival szemben is vádat emelt garázdaság és könnyű testi sértés miatt és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: