Ugrás a fő tartalomra

Megkezdődött az Oroszország melletti tüntetés Budapesten

Nagyjából 100-150 ember gyűlt össze a budapesti Szabadság téren a szovjet emlékmű lábánál szombat délután, hogy kifejezze szolidaritását Oroszország mellett az orosz-ukrán háborúban.

A tüntetést hetek óta szervezik a közösségi médián, de a szervezők Facebook-eseményeit rendszeresen eltüntette az oldal, így többnyire a Telegramon - az Orosz Hírek nevű csatorna vezetésével - szervezkedtek a demonstrálók. A rendezvényt korábban úgy tűnt, lemondják, de végül csak áthelyezték a Szabadság térre, a BRFK pedig nem gördített elé akadályt. Korábban a hvg.hu számolt be arról, hogy a tüntetés hátterében egy korábbi, a honvédelmi tárcát célba vevő orosz kibertámadáshoz köthető személy, P. Zoltán is felbukkant.

A tüntetésre 13 órától gyülekeztek az emberek, ugyanekkor azonban - az oroszpárti rendezvényre reagálva - a Deák Ferenc téren Ukrajna mellett kezdődött egy demonstráció, amely 14 órára átért a Szabadság térhez közeli Vértanúk terére. Ezen hozzávetőlegesen kétszer annyian vettek részt, többségében ukránok.

Az oroszpárti demonstráción a hvg.hu-nak nyilatkozó tüntetők azt mondták: az orosz társadalom és Vlagyimir Putyin mellett állnak ki, az orosz háborús kegyetlenséget (például a bucsai mészárlást) szerintük az ukránok rendezték meg. Az eseményen egymást érték az orosz, a magyar és a trianonnal kapcsolatos szimbólumok, valamint Budaházy György szabadlábra engedését is többször követelték.

A felszólalók megafonnal kommunikáltak a rendőrök által körbevett tömeggel, és hosszú történemi (félre)magyarázatokat adtak arra, hogy a Nyugat évszázadokra visszanyúlóan vegzálja Oroszországot, a szlávokat és a közép-európai államokat, de felsejlettek a magyarországi szélsőjobb egyéb rigmusai is, például a koronavírussal kapcsolatban. A tömegből többek közt az "Örülnénk Putyin békefenntartóinak Székelyföldön is", a "Csecseneket is küldhet, ők is a testvéreink, ők is hunok" és a "Kárpátalja nem Ukrajna" kiáltások is hallatszanak.

Fotó: hvg.hu/Veres Viktor

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Folytatódik a bliccelők elleni harc: 9-es autóbuszon bevezetik az első ajtós felszállást

Szombattól hétvégente első ajtós felszállási rend lesz a Margit híd, budai hídfő és a Bogdáni út közötti, valamint a Szentkirályi utca és a Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedő 9-es autóbuszon - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t. A Kálvin tér és a Jászai Mari tér között azonban továbbra is minden ajtó használható fel- és leszállásra - közölték. Az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése, és jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete is - ismertette a BKK. Akinek nincs jegye, a sofőrtől vásárolhat emelt áron - jelezték. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hőségriasztást rendelt el hétfőtől Müller Cecília

Hétfő nulla órától csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-t. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. Az NNK és a katasztrófavédelem nyomatékosan kéri, hogy a nagy melegben mindenki ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. Senki ne tartózkodjon 11 és 15 óra között a tűző napon óvintézkedések nélkül; védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel, szellőző ruházattal és napvédő készítményekkel. Különösen figyeljenek erre a szabadtéren dolgozók és a szabadtéri rendezvények résztvevői - hangsúlyozták. A járművezetők fokozottan figyeljenek, vezessenek óvatosan, mert a nagy meleg könnyen dekoncentráltságot okoz. A vízparton tartózkodók

Nagy változások a 3-as metró vonalán

Mától a 3-as metró augusztus közepéig csak az északi szakaszon, vagyis Újpest-központ és Göncz Árpád városközpont között jár. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi közleményében azt írta: Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között akadálymentes, légkondicionált pótlóbuszokkal lehet utazni, amelyek rendkívül sűrűn, csúcsidőszakban egy percnél is gyakrabban indulnak. Mivel a Dél-Pestig meghosszabbított útvonalon közlekedő metrópótló buszok megállnak a Nagyvárad téren is, az M30-as járat az említett időszakban nem közlekedik - tették hozzá. Szintén szombattól augusztus közepéig az 1-es földalatti Deák Ferenc téri átjáróját is felújítják, ezért a földalatti állomása csak az Erzsébet térről közelíthető meg. Az autósoknak érdemes tudni, hogy a pótlóbuszok gördülékeny közlekedése érdekében - az eddig kijelöltek mellett - az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út közötti szakaszon visszaállítják a korábbi autóbuszsávokat, ezért megváltozik a forgalmi rend - írták. A déli sz