Ugrás a fő tartalomra

„Nem tudom hogyan, de elborult az agyam” - T.Olga mintegy ötven késszúrással végzett férfi ismerősével

A BRFK nyomozói befejezték a nyomozást azzal a nővel szemben, aki a gyanú szerint két éve megölt egy férfit Terézvárosban.

A fővárosi rendőrök 2020. április 17-én érkeztek a VI. kerületi Bajza utca egyik lakásába, mert bejelentést kaptak, hogy ott egy halottat találtak.

A nyomozók a helyszínen szemlét tartottak, és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az eljárás során megállapították, hogy a 64 éves áldozat 2020. április 16-án a Nyugati pályaudvarnál találkozott egy nővel, akivel a férfi lakására mentek. Az újdonsült ismerősök összevesztek, a nő pedig egy késsel mintegy ötven alkalommal megszúrta és vágta a férfit, aki a bántalmazásba belehalt. Az asszony a lakásból műszaki cikkeket, szerszámokat és kávét vett  magához, majd elment.

Az életvédelmi nyomozók órákon belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A 44 éves T. Olgát másnap reggel fogták el. A nőt emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, melynek során azt mondta; „Nem tudom hogyan, de elborult az agyam.”

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Folytatódik a bliccelők elleni harc: 9-es autóbuszon bevezetik az első ajtós felszállást

Szombattól hétvégente első ajtós felszállási rend lesz a Margit híd, budai hídfő és a Bogdáni út közötti, valamint a Szentkirályi utca és a Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedő 9-es autóbuszon - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t. A Kálvin tér és a Jászai Mari tér között azonban továbbra is minden ajtó használható fel- és leszállásra - közölték. Az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése, és jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete is - ismertette a BKK. Akinek nincs jegye, a sofőrtől vásárolhat emelt áron - jelezték. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hőségriasztást rendelt el hétfőtől Müller Cecília

Hétfő nulla órától csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-t. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. Az NNK és a katasztrófavédelem nyomatékosan kéri, hogy a nagy melegben mindenki ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. Senki ne tartózkodjon 11 és 15 óra között a tűző napon óvintézkedések nélkül; védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel, szellőző ruházattal és napvédő készítményekkel. Különösen figyeljenek erre a szabadtéren dolgozók és a szabadtéri rendezvények résztvevői - hangsúlyozták. A járművezetők fokozottan figyeljenek, vezessenek óvatosan, mert a nagy meleg könnyen dekoncentráltságot okoz. A vízparton tartózkodók

Maximum 50 liter tankolható hatósági áron a Mol töltőállomásain

A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe hatósági áron maximum 50 litert lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett. A vállalat az MTI kérdésére közölte:  a limitet aszerint határozták meg, hogy mi az a mennyiség, ami a lakossági felhasználók számára elegendő. Felhívták a figyelmet arra is, ha a fogyasztó magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autóba tankol, úgy hatósági árat fizet, amennyiben benzinkannába, akkor piaci árat kell fizetnie. A Mol ezért arra kéri a vásárlókat, ha gépjárművük benzintankja mellett külső kannába is tankolnak, azt a benzintankba történő tankolástól elkülönítve, a tankolás vételárának rendezése után tegyék meg. Ha a gépjármű üzemanyagtartályába, illetve a kannába történő tankolásra egyszerre, egy tranzakció keretében történik, úgy a tankolás teljes mennyiségére a töltőállomáson feltüntetett piaci árat kell fizetni. KÖVESSEN MINKET A FACEB