Ugrás a fő tartalomra

BRFK: 2021-ben csökkent a bűnözés Budapesten

Több mint három százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2021-ben az előző év adataihoz képest a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolója szerint, amelyet szerdán egyhangúlag fogadott el a Fővárosi Közgyűlés.

A beszámoló szerint a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2021-ben 3,2 százalékkal - 35 426-ról 34 298-ra - csökkent. Ennél is jelentősebb a közterületen elkövetett bűncselekmények számának csökkenése, amely 20,4 százalékkal, 14 951-ről 11 907-re változott. A regisztrált bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója 55,2 százalékról 64 százalékra nőtt.

Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány a közgyűlés előtt elmondta, hogy tavaly is folytatódott a trend: csökkent a bűncselekmények száma és nőtt a felderítések aránya. A rendőrség átlagos kiérkezési ideje kevesebb mint 11 perc - közölte.

Kiemelte: Budapesten továbbra sincs felderítetlen emberölés.

A rendőrségi beszámoló szerint a Budapesten regisztrált emberölések száma a 2020-as 31-ről a múlt évben 24-re csökkent, ugyancsak csökkent a szándékos emberölések száma: 2020-ban 15, tavaly 11 ilyen bűncselekményi regisztráltak.

A testi sértések száma 0,4 százalékos emelkedést mutat: 2020-ban 1284, 2021-ben 1289 ilyen bűncselekményt regisztráltak. A halált okozó testi sértések száma minimálisan csökkent, 2020-ban öt, 2021-ben négy ilyen történt. A súlyos testi sértések száma 0,4 százalékkal, 761-ről 764-re nőtt.

A beszámoló szerint 2020-ban 124, 2021-ben 121 kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt regisztráltak, ami 2,4 százalékos csökkenést jelent.

A garázdaságok száma tavaly 13,1 százalékkal - 2099-ről 2373-ra - emelkedett, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeké pedig 7,1 százalékkal csökkent, 197-ről 183-ra. A vagyon elleni bűncselekményeken belül 15 százalékos csökkenés figyelhető meg a lopások - ezzel együtt a betöréses lopások - számának alakulásában: 2020-ban 13 166, 2021-ben 11 196 esetet regisztráltak - olvasható a dokumentumban.

Az autólopások száma 27,7 százalékkal csökkent (141-ről 102-re) a fővárosban tavaly a 2020-as év adataihoz képest, a

gépjárműfeltörések száma pedig 22,4 százalékkal (660-ról 512-re) esett vissza.

A múlt évben 9,9 százalékkal kevesebb lakásbetörést regisztráltak Budapesten 2020-hoz képest, számuk 1221-ről 1100-ra csökkent. A rablások száma is csökkent, 202-ről 186-ra, ez 7,9 százalékos visszaesés.

Nem sikerült átütő sikert elérni a közlekedésbiztonság területén; továbbra is majdnem háromezer személyi sérüléses baleset történik a fővárosban egy évben - jelezte a főkapitány.

A beszámoló szerint Budapesten 2021-ben a személyi sérüléses balesetek száma a 2020-as adatokhoz viszonyítva 0,3 százalékkal, 2955-ről 2964-re emelkedett.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályok betartása érdekében tett rendőri intézkedéseket között beszámoltak arról is, hogy - 2021. január 1-jétől június 5-éig - a maszkhasználat betartása és a korlátozott nyitva tartást 12 074 szórakozóhelyen és 65 076 üzletben ellenőrizték. Vásárlókkal szemben négy figyelmeztetést, 135 feljelentést alkalmaztak és 19 emberre 950 000 forint helyszíni bírságot szabtak ki.

Alkalmazottak ellen öt feljelentés történt és két emberre szabtak ki összesen százezer forint helyszíni bírságot. Az üzleteknél egy esetben pénzbírságot szabtak ki, míg 12 üzletet ideiglenesen bezárattak. A kijárási tilalommal és közterületi maszkhasználattal kapcsolatban a fővárosban 32 063 embert ellenőrzött a rendőrség, 198-at figyelmeztettek, 4067-re összesen 144 500 000 forint helyszíni bírságot szabtak ki, 8120-at pedig feljelentettek - olvasható a dokumentumban.

Napirend előtt Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője - aki a Fidesz-KDNP országos listájáról mandátumot szerzett az Országgyűlésben, ezért május 1-jei hatállyal lemondott fővárosi képviselői mandátumáról - arról beszélt, nem könnyű szívvel válik meg fővárosi mandátumától, de bízik benne, hogy nagyobb lehetősége lesz a fővárosért dolgozni a kormánypárti frakció tagjaként, mint fővárosi frakcióvezetőként. Kiemelte: Karácsony Gergely főpolgármester elmúlt két és fél éves tevékenysége "csalódás volt", Karácsony Gergely főpolgármesterként pártpolitikával, ellenzéki előválasztással foglalkozott, nem a főváros ügyeivel, emellett a fővárosi cégekből "politikai temetőt csinált" - jelentette ki.

Láng Zsolt azt mondta, az április 3-ai választás tanulsága, hogy a győztesnek nagyobb alázattal kell dolgoznia, a főpolgármesternek pedig látnia kell, hogy 20 százalékról 6 százalékra csökkent a különbség a fővárosban az összellenzék és a Fidesz között, ami mutatja, hogy a városvezetésnek kisebb a támogatottsága, mint a párbeszédre és kompromisszumra épülő munkának. Hangsúlyozta: vissza kellene térni a párbeszédhez, az együttműködéshez, mert ez a budapestiek érdeke.

Láng Zsolt kijelentette: országgyűlési képviselőként továbbra is szeretne a fővárossal foglalkozni, segíteni Budapestet és jelezte, ha a főváros segítségre, támogatásra szorul, számíthatnak rá.

Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, örül, hogy Láng Zsolt Budapest érdekeit akarja képviselni a Parlamentben, élni fog a lehetőséggel és megkérte a képviselőt, hogy a kormánypárti frakcióban képviselje a főváros érdekeit. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy az elmúlt két és fél év nehéz volt Budapestnek, amihez nagyban hozzájárult a kormányzati megszorítás.

A közgyűlés az ülésen egyhangúlag döntött arról, hogy az I. kerületi Hunyadi János utca foghíjtelkén állítják fel Mészáros Gabi, Németh Ilona és N. Tóth Anikó tervei alapján a háborúban megerőszakolt nők emlékművét.

(MTI)/ Nyitókép: Terdik Tamás budapesti rendőr-főkapitány a közgyűlésen – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy meghibásodott, klíma nélküli vonatban rekedtek az utasok a Keleti pályaudvaron

Azonnali belső vizsgálatot indított a MÁV, mert utasok rekedtek egy meghibásodott, klíma nélküli kocsiban csütörtök este a Keleti pályaudvaron. Az utasok a nagy hőség miatt ablakot törtek ki. A MÁV pénteken közölte: a Zürichbe és Münchenbe közlekedő Wiener Walzer - Kálmán Imre nemzetközi vonaton műszaki hiba és a rendkívüli hőség miatt meghibásodott az energiaellátó berendezés, ezért nem volt áram az egyik kocsiban. A személykocsi helyett az utasok komfortja és biztonsága érdekében a MÁV-START egy tartalék kocsit állított volna be. A kocsik rendezéséhez, a meghibásodott kocsi kihúzásához szükséges tolatási műveletet viszont úgy kezdték meg, hogy utasok maradtak a kocsiban. A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért az utasok a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották. A kitört ablak miatt rendőrségi helyszínelésre volt szükség, és a vonat csak hajnalban tudott elindulni. Az eset részletes kivizsgálása azonnal megkezdődött

Baleset történt a Ferihegyi reptérre vezető úton

Lezárták az érintett útszakaszt a karambol miatt. Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze a XVIII. kerületben, a Ferihegyi reptérre vezető úton, a Csaba utca közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók a társhatóságokat kérték a helyszínre, ahol lezárták az érintett útszakaszt a baleset miatt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén

Karbantartás miatt változik a 4-es és a 6-os villamos közlekedése a következő két hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A közlemény szerint pénteken 17.30-tól hétfő hajnalig és július 9-10-én, szombat-vasárnap a 4-es és a 6-os villamos két szakaszon jár: a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között, valamint 4-6-os jelzéssel a Széll Kálmán tér és az Oktogon között. A Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-6-os pótlóbusszal lehet utazni, amelyre a Mester utca/Ferenc körút megállónál és a Nyugati pályaudvarnál lehet átszállni. Éjszakánként a 6-os villamos teljes vonalán pótlóbusz jár majd. A villamosok közlekedése a vágányok Blaha Lujza téri karbantartása miatt változik - írták. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: