Ugrás a fő tartalomra

Mennyire felelőtlenek a magyar autósok?

Magyarországon mindössze 31 százalék az asszisztenciabiztosítással rendelkező autósok aránya - közölte az MTI-vel a Smartsurance Technologies.

A biztosítási innovációkat fejlesztő cég reprezentatív felméréséből kiderül, hogy a váratlan helyzetekben, baleset, műszaki hiba, üzemanyaghiány esetén segítő biztosítást főképp a fiatalabb autók tulajdonosai veszik igénybe, pedig az idősebbeknek inkább szükségük lehet mentésre, helyszíni javításra. A legalább 11 éves gépjárművek 80 százalékára nem kötnek asszisztenciabiztosítást, sok tulajdonos azt sem tudja, hogy volna erre lehetősége.

A közlemény szerint az autósok 78 százalékban műszaki okokból kérnek segítséget, általában a turbó-, az üzemanyag-, a kormány-, vagy hűtőrendszer meghibásodásakor, defekt alkalmával, vagy azért, mert az akkumulátor lemerült. Baleset miatt 14 százalékban kell a szolgáltatást igénybe venni, és - mint írták - vannak nem "hétköznapi esetek" is, amikor például valaki félretankol, elhagyja vagy bezárja az autóba a slusszkulcsot, esetleg megsérül a szélvédő.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy nyáron több a segélykérés, bár a problémák jelentős részét meg lehetett volna előzni, ezért összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat. A rendszeres karbantartás a legfontosabb, ellenőrizni kell az akkumulátor és a gumiabroncsok állapotát, nyomását, az olaj- és hűtővízszintet. Rendszertelenül karbantartott gépjárműveknél alapos átvizsgálás indokolt, beleértve a hűtő és fékrendszereket, valamint a futómű helyes beállítását. A nyári melegben a hűtővíz túlmelegedése sok gondot okoz, hosszabb utaknál pedig arra kell figyelni, hogy a tetőcsomagtartó, utánfutó és egyéb, szokatlan terhelések miatt másképp kell vezetni, jobban kell figyelni a sebességre - tették hozzá.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Folytatódik a bliccelők elleni harc: 9-es autóbuszon bevezetik az első ajtós felszállást

Szombattól hétvégente első ajtós felszállási rend lesz a Margit híd, budai hídfő és a Bogdáni út közötti, valamint a Szentkirályi utca és a Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedő 9-es autóbuszon - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t. A Kálvin tér és a Jászai Mari tér között azonban továbbra is minden ajtó használható fel- és leszállásra - közölték. Az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése, és jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete is - ismertette a BKK. Akinek nincs jegye, a sofőrtől vásárolhat emelt áron - jelezték. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hőségriasztást rendelt el hétfőtől Müller Cecília

Hétfő nulla órától csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-t. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. Az NNK és a katasztrófavédelem nyomatékosan kéri, hogy a nagy melegben mindenki ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. Senki ne tartózkodjon 11 és 15 óra között a tűző napon óvintézkedések nélkül; védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel, szellőző ruházattal és napvédő készítményekkel. Különösen figyeljenek erre a szabadtéren dolgozók és a szabadtéri rendezvények résztvevői - hangsúlyozták. A járművezetők fokozottan figyeljenek, vezessenek óvatosan, mert a nagy meleg könnyen dekoncentráltságot okoz. A vízparton tartózkodók

Nagy változások a 3-as metró vonalán

Mától a 3-as metró augusztus közepéig csak az északi szakaszon, vagyis Újpest-központ és Göncz Árpád városközpont között jár. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi közleményében azt írta: Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között akadálymentes, légkondicionált pótlóbuszokkal lehet utazni, amelyek rendkívül sűrűn, csúcsidőszakban egy percnél is gyakrabban indulnak. Mivel a Dél-Pestig meghosszabbított útvonalon közlekedő metrópótló buszok megállnak a Nagyvárad téren is, az M30-as járat az említett időszakban nem közlekedik - tették hozzá. Szintén szombattól augusztus közepéig az 1-es földalatti Deák Ferenc téri átjáróját is felújítják, ezért a földalatti állomása csak az Erzsébet térről közelíthető meg. Az autósoknak érdemes tudni, hogy a pótlóbuszok gördülékeny közlekedése érdekében - az eddig kijelöltek mellett - az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út közötti szakaszon visszaállítják a korábbi autóbuszsávokat, ezért megváltozik a forgalmi rend - írták. A déli sz