Ugrás a fő tartalomra

Csináltak egy gyógyszert a tudósok, amely csökkenti a halálozás esélyét a szív- és érrendszeri megbetegedéseknél

A Trinomia vérnyomáscsökkentő, vérhígító és koleszterin-csökkentő keveréke, és a jelek szerint hatásosabb, mintha a hármat külön-külön szedné be valaki - írta a hvg.

Egy olyan polypillt, vagyis több hatóanyagot egyszerre tartalmazó gyógyszert fejlesztettek a spanyol kutatók, ami 33 százalékkal csökkenti a halálozás esélyét a szív- és érrendszeri megbetegedések esetében. A Trinomia nevű készítmény több szívgyógyszer ötvözete, ezért is kapta a polypill jelzőt – írja az Interesting Engineering.

A lap beszámolója szerint a szívinfarktusból felépülő betegek állapotának utánkövetése alapján azt találták, hogy a gyógyszerrel végzett kezelésnek köszönhetően szignifikánsan alacsonyabb a súlyos szív- és érrendszeri megbetegedés kockázata, mint amikor a szokásos ellátást kapja a beteg.

Ha valaki szívrohamot kap, akkor az orvosok általában háromféle gyógyszert írnak fel neki: vérhígítót, koleszterin-csökkentőt, valamint vérnyomáscsökkentőt. A kutatók ezt a három típust kobminálták 50 különböző módon, majd ebből választották ki a leghatékonyabbat.

Az új gyógyszert hét ország összesen 2499 betegén tesztelték le. Az önkénteseket két különböző csoportba sorolták be: egyik résztvevői a szokásos kezelést kapták, míg a másikéi a Trinomiát. A következő három évben azt tapasztalták, hogy utóbbi csoportban 33 százalékkal kisebb volt a szív- és érrendszeri megbetegedés okozta halálozási arány. Előbbinél 71, utóbbinál 48 tesztalany hunyt el.

Emellett a kutatás azt is kiderítette, hogy a szívroham okozta halál, a nem halálos szívroham, az agyvérzés, valamint az artéria elzáródásának aránya 24 százalékkal kevesebb volt abban a csoportban, ahol a Trinomiát kapták a betegek.

A szakemberek szerint azért is jobb, ha egy gyógyszert szed valaki, és nem hármat, mert a felmérések szerint a betegek kevesebb mint 50 százaléka szedi az előírt módon a gyógyszereit. Így viszont nem három, csupán egyetlen pirula bevételére kell figyelni, ami nagyban növelheti ezt az arányt. Emellett a betegek is nagyobb valószínűséggel szedik, ha csak egyet kell bevenni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Orbán: ha egy nő vállalja, hogy 25 és 30 éves kora között vállal gyereket, akkor 30 éves koráig nem kell majd szja-t fizetnie

Fotó: MTI/Máthé Zoltán A hosszútávú gázszerződésről, a kormány családpolitikájáról és a kormányzati intézkedések zöld szempontjairól is szó volt hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában. Orbán Viktor miniszterelnök a tervezett családpolitikai intézkedések között említette: ha egy nő vállalja, hogy 25 és 30 éves kora között vállal gyereket, akkor 30 éves koráig nem kell majd szja-t fizetnie - írta az MTI. Dúró Dóra (Mi Hazánk) kevésnek és nem elég hatékonynak tartotta a kormány családpolitikai intézkedéseit. Szerinte a gyermekvállalás helyett ma az sokkal jobban foglalkoztatja a családokat, hogy ki tudják-e fizetni a rezsit, lesz-e tanár az iskolákban és hogyan oldják meg, ha ismét online oktatás lesz. Kitért arra, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok és az autógyárak annyi pénzt visznek ki az országból, amennyit a kormány a rezsivédelmi alapra fordít. Sürgette a lakhatási problémák megoldását, a gyermekek után járó családi adókedvezmény inflációkövetővé

610 ezer forinttal tartozott, elvette a nyugdíjas férfi házát a végrehajtó

Az egyedül élő, beteg férfi 40 millió forintot érő családi házát 15 millió forintért adta el egy budapesti végrehajtó cég. Az ongai Németh Károly 610.000 forintos alaptartozása az elmúlt tíz évben a kamatok miatt a tízszeresére nőtt. A férfi fizetne, a nyugdíjából levonhatnák a részleteket, de a bíróság már nem reagált a kérvényeire, a végrehajtás elhalasztására, jogerőre emelkedett az eljárás - írja a Blikk értesüléseire hivatkozva az ATV . Az új tulajdonos , a Budapesti Ingatlanforgalmi Kft. 15 millió forintot fizetett az ingatlanért. "Elismerem a tartozásom, fizetni akarok, mégis utcára tettek. Próbáltam kérvényezni, hogy kaphassak egy kis időt, de senki nem segített. Onga polgármestere elhajtott, mondván, nem az ő hatásköre, a bíróságra személyesen mentem be egy halasztási kérelemmel, majd a végrehajtótól tudtam meg, hogy elutasították, mert én hivatalos választ nem kaptam" - mondta a lapnak a férfi. Kádár Petra Pálma végrehajtó elmondta, a rendőröknek nem akadt dolguk, N

Palkovics elmondta, mi a legoptimistább forgatókönyv a fűtési szezon átvészelésére

Az elmúlt időszakban jelentősen csökkent Magyarország energiakitettsége - mondta a technológiai és ipari miniszter kedden az 52. Nemzetközi Gázkonferencián, Siófokon. Palkovics László az eseményt megnyitó előadásában hozzátette: tíz éve az országnak csak két földgázátadó helye volt, jelenleg - bár az infrastruktúra megvan -, csak Szlovénia felé nem működik a gáz átadása és átvétele. "Most északi és keleti irányból kevesebb földgáz érkezik, de a hosszútávú földgázvásárlási szerződések és a piaci viszonyok lehetővé teszik, hogy a szükséges földgázt be tudjuk szerezni" - jelentette ki. Közölte: a hazai földgáztároló-kapacitás töltöttsége hétfő reggel 72 százalékos volt. Azt mondta, "ha (...) a déli irányból érkezik földgáz, a piacról tudunk gázt szerezni, a legoptimistább forgatókönyv szerint a fűtési szezont úgy át tudjuk vészelni, hogy nem fogy el a kereskedelmi gázmennyiség, csak valamikor márciusban. A tárolóink töltöttsége biztosítja, hogy ez a tél kezelhető lesz"