Ugrás a fő tartalomra

Hollik István szerint Európa "bele fog gebedni" a szankciókba

A kormánypártok szerint Brüsszelnek felül kell vizsgálnia a szankciókat, amíg nem késő, mert ha nem változtatnak rajtuk, abba Európa "bele fog gebedni" - mondta Hollik István, Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában.

A politikus arra hívta fel a figyelmet: ma már mindenki számára nyilvánvaló és letagadhatatlan, hogy Európában energiaválság van az elhibázott szankciók miatt. Legutóbb - folytatta - az amerikai gazdasági lap, a Wall Street Journal írt a témáról és arra a következtetésre jutott, hogy szankciók által okozott energiaválságnak Európa a legnagyobb vesztese és az amerikai gazdaság a legnagyobb nyertese lesz, ráadásul a szankciók nem csak időleges, hanem örökre szóló károkat fognak okozni az európai gazdaságnak.

Hollik István a lapot idézve hozzátette: az Európából hiányzó orosz gázmennyiséget az elkövetkezendő két évben nagyon nehezen és sokkal drágábban lehet majd pótolni, ezért a tartósan magasan levő energiaárak miatt sok energiaigényes vállalkozás egyszerűen megszünteti tevékenységét, leállnak a gyárak, bezárnak, vagy tehetik át a termelést Amerikába, ahol jóval olcsóbb az energia.

Úgy összegzett: egyre többen jutnak arra a következtetésre a szankciókkal kapcsolatban, mint a Fidesz-KDNP képviselői, és egyre többen ismerik fel, hogy a szankciók óriási és hosszú távú károkat okoznak Európának és az európai gazdaságnak.

Amíg Brüsszelben az unió vezetői azt ígérték, hogy a szankciók hatásosak lesznek és Európában ezek nem fognak fájni, ennek éppen az ellenkezője valósul meg: az elhibázott szankciók által okozott válságon mindenki nyer, de Európa óriásit veszít - hangsúlyozta.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gy. Németh Erzsébet: egy borzasztóan embertelen lépésre készül a kormány

A kormány megfizethetetlenné teszi a krónikus betegek ápolását - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője hétfőn sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a kabinet "egy borzasztóan embertelen lépésre készül", mert egy törvényjavaslattal a krónikus betegek kórházi ápolásának feladatát az egészségügytől a "már most is ezer sebből vérző, alulfinanszírozott szociális ellátásba lökik át". Szakorvosi döntés alapján a krónikus betegeket a kórházakból ápolási intézményekbe, például idősotthonokba vihetik - tette hozzá. Könnyen lehet, hogy a betegek vagy hozzátartozóik jelentős része nem fogja tudni kifizetni a kórházinál várhatóan jóval magasabb, vagyoni és jövedelmi helyzet alapján kiszámolt térítési díjakat - vetette fel a politikus.  A DK szociális és nyugdíjügyi árnyékminisztere hangsúlyozta: a kormánynak a legrosszabb helyzetben lévő betegek ellátását is kötelessége biztosítani. (MTI/Fotó: Magyar Hírlap) Megosztás

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente