Ugrás a fő tartalomra

Nagy István: a gazdák összetartása minden nehézségen átsegíti a magyar vidéket

Bár a kihívások évek óta egyre sokasodnak, a gazdák összetartása minden nehézségen átsegíti a magyar vidéket - mondta az agrárminiszter a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) hétfői közgyűlésén Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE).

Nagy István hangsúlyozta, hogy az összefogásra a kormány is nyitott, és történelmi jelentőségű támogatást biztosít a gazdáknak az uniós vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó költségvetési hozzájárulással. A soha nem látott mértékű nemzeti társfinanszírozás nemzedékek óta nem látott esélyt ad arra, hogy nemzetközi szinten is versenyképes mezőgazdaság és élelmiszeripar épüljön ki Magyarországon - tette hozzá.

Az agrárminiszter szerint a támogatások éppoly fontosak, mint a gazdaképviseletek együttműködése, hiszen az éghajlatváltozás miatt hagyományos módszerekkel ma már nincs versenyképes mezőgazdaság. A magyar agrárium erősödik, de a világ szűk esztendők előtt áll, az élelmiszerválság következményei beláthatatlanok. A hatékonyság mellett a gyorsaság ugyancsak felértékelődik - hívta fel a figyelmet. Az aszályhelyzetre a kormány azonnal reagált is, hogy az érintett termelők felkészülve várhassák a következő gazdálkodási évet - mondta.

A tárcavezető kitért a brüsszeli támogatásokról szóló tárgyalásokra. Elmondta, hogy sokszor a végsőkig kellett elmenni a magyar érdekek képviseletében, a végeredmény ugyanis hosszú távon határozza meg a magyar vidék jövőjét. Fontosnak tekinti, hogy a fenntarthatósági követelmények ne terheljék fölöslegesen a termelőket, de valóban javítsák a környezet állapotát, valamint azt, hogy a támogatások segítsék a nemzedékváltást a gazdatársadalomban, a legsérülékenyebb gazdaságok pedig fokozott támogatásra számíthassanak.

Magyarország az EU-n belül az egyik legnagyobb arányban csoportosít át forrásokat a kistermelőknek, akik kiegészítő jövedelemtámogatás formájában új, hektáralapú kifizetési lehetőséghez jutnak - közölte Nagy István.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szintén az összefogás jelentőségét emelte ki, mert szerinte az időjárási szélsőségekkel, az ukrajnai háború következményeivel, az emberre és állata veszélyes járványokkal csak így lehet megbirkózni. Győrffy Balázs sikeresnek értékelte a kormánnyal kialakított együttműködést, mivel számos javaslatukból jogszabály lett. A brüsszeli kapcsolatok ugyanakkor "lehetnének harmonikusabbak is" - fogalmazott.

A agrárkamara vezetője szerint a helyzetet nehezíti, hogy a mostani kihívások közepette a gazdáknak szinte lehetetlen tervezniük, miközben a költséges korszerűsítések nem állhatnak le. Szükség lesz ezért minden támogatásra, a NAK pedig maga is segíteni akar azokon, akik nehéz helyzetbe jutottak - tette hozzá. Ha a szervezet közgyűlése elfogadja, az idén az árbevétel alapján fizető aszálykárosultak tagdíjkedvezményt kaphatnak a NAK-tól - jelezte.

A MATE rektora a világszintű kihívások miatt különösen fontosnak tekinti, hogy az egyetem részt vegyen a Magosz és a NAK együttműködéseiben. Gyuricza Csaba hangsúlyozta, hogy a MATE ma már sokkal több, mint felsőoktatási intézmény, hiszen országos hálózat áll mögötte, kutatások és innovációk fontos résztvevője. A mezőgazdászoknak kulcsszerepük lesz a jövő alakításában, így az agrárszakemberek képzése is egyre fontosabb - tette hozzá.

Jakab István, a Magosz elnöke közgyűlési beszámolójában a közelmúlt és a következő évek kihívásairól beszélt. Kiemelte, hogy a gazdák számára sosem volt home office, a kötelességüket a legnehezebb időkben is teljesítették, de folyton újabb és újabb kihívásokkal szembesülnek. Békére kell törekedni, hogy a háború hatásainak elszenvedése helyett folytatni lehessen a nyugodt építkezést, és azért is, mert a szankciók sem feltétlenül eredményesek - szögezte le. Megjegyezte, hogy az orosz mezőgazdaság például az előző évtized közepén elrendelt büntetőintézkedések miatt rengeteget fejlődött az utóbbi években.

Jakab István bízik abban is, hogy rendeződnek a kapcsolatok Brüsszellel, és megszűnik a "kettős mérce" az EU részéről. Különösen akkor lát erre esélyt, ha az Európai Parlament összetétele megváltozik a következő választás után.

A Magosz vezetője egyetértett az agrárminiszterrel abban, hogy az összefogás sok nehézségen átsegíti a termelőket, de ettől függetlenül úgy véli, hogy Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó uniós forrásokat, hiszen csak az aszály csaknem 1000 milliárd forintos kiesést okozott. A gazdáknak ezen felül be kell szerezniük a termeléshez szükséges, de rohamosan dráguló alapanyagokat, eszközöket, de cserébe értékes segítséget nyújthatnak például a szárazság elleni infrastruktúrafejlesztésekben, környezetvédelmi együttműködésekben.

A Magosz küldöttgyűlése elfogadta Jakab István beszámolóját - írta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Orbán: ha egy nő vállalja, hogy 25 és 30 éves kora között vállal gyereket, akkor 30 éves koráig nem kell majd szja-t fizetnie

Fotó: MTI/Máthé Zoltán A hosszútávú gázszerződésről, a kormány családpolitikájáról és a kormányzati intézkedések zöld szempontjairól is szó volt hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában. Orbán Viktor miniszterelnök a tervezett családpolitikai intézkedések között említette: ha egy nő vállalja, hogy 25 és 30 éves kora között vállal gyereket, akkor 30 éves koráig nem kell majd szja-t fizetnie - írta az MTI. Dúró Dóra (Mi Hazánk) kevésnek és nem elég hatékonynak tartotta a kormány családpolitikai intézkedéseit. Szerinte a gyermekvállalás helyett ma az sokkal jobban foglalkoztatja a családokat, hogy ki tudják-e fizetni a rezsit, lesz-e tanár az iskolákban és hogyan oldják meg, ha ismét online oktatás lesz. Kitért arra, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok és az autógyárak annyi pénzt visznek ki az országból, amennyit a kormány a rezsivédelmi alapra fordít. Sürgette a lakhatási problémák megoldását, a gyermekek után járó családi adókedvezmény inflációkövetővé

610 ezer forinttal tartozott, elvette a nyugdíjas férfi házát a végrehajtó

Az egyedül élő, beteg férfi 40 millió forintot érő családi házát 15 millió forintért adta el egy budapesti végrehajtó cég. Az ongai Németh Károly 610.000 forintos alaptartozása az elmúlt tíz évben a kamatok miatt a tízszeresére nőtt. A férfi fizetne, a nyugdíjából levonhatnák a részleteket, de a bíróság már nem reagált a kérvényeire, a végrehajtás elhalasztására, jogerőre emelkedett az eljárás - írja a Blikk értesüléseire hivatkozva az ATV . Az új tulajdonos , a Budapesti Ingatlanforgalmi Kft. 15 millió forintot fizetett az ingatlanért. "Elismerem a tartozásom, fizetni akarok, mégis utcára tettek. Próbáltam kérvényezni, hogy kaphassak egy kis időt, de senki nem segített. Onga polgármestere elhajtott, mondván, nem az ő hatásköre, a bíróságra személyesen mentem be egy halasztási kérelemmel, majd a végrehajtótól tudtam meg, hogy elutasították, mert én hivatalos választ nem kaptam" - mondta a lapnak a férfi. Kádár Petra Pálma végrehajtó elmondta, a rendőröknek nem akadt dolguk, N

Palkovics elmondta, mi a legoptimistább forgatókönyv a fűtési szezon átvészelésére

Az elmúlt időszakban jelentősen csökkent Magyarország energiakitettsége - mondta a technológiai és ipari miniszter kedden az 52. Nemzetközi Gázkonferencián, Siófokon. Palkovics László az eseményt megnyitó előadásában hozzátette: tíz éve az országnak csak két földgázátadó helye volt, jelenleg - bár az infrastruktúra megvan -, csak Szlovénia felé nem működik a gáz átadása és átvétele. "Most északi és keleti irányból kevesebb földgáz érkezik, de a hosszútávú földgázvásárlási szerződések és a piaci viszonyok lehetővé teszik, hogy a szükséges földgázt be tudjuk szerezni" - jelentette ki. Közölte: a hazai földgáztároló-kapacitás töltöttsége hétfő reggel 72 százalékos volt. Azt mondta, "ha (...) a déli irányból érkezik földgáz, a piacról tudunk gázt szerezni, a legoptimistább forgatókönyv szerint a fűtési szezont úgy át tudjuk vészelni, hogy nem fogy el a kereskedelmi gázmennyiség, csak valamikor márciusban. A tárolóink töltöttsége biztosítja, hogy ez a tél kezelhető lesz"