Ugrás a fő tartalomra

Dobrev Klára: megérkeztünk a szakadék széléhez, amit úgy hívnak, hogy recesszió

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy a válság alatt a jelenlegi háromról emeljék kilenc hónapra az álláskeresési járadék folyósítási idejét - közölte hétfői, online sajtótájékoztatóján a párt EP-képviselője.

Dobrev Klára úgy fogalmazott: "megérkeztünk a szakadék széléhez, amit úgy hívnak, hogy recesszió". Munkahelyek fognak megszűnni a "megszorítások miatt", emberek ezreinek a megélhetése kerül veszélybe - jelentette ki a DK árnyékminiszterelnöke.

A recesszióra már most fel kell készülni, felül kell vizsgálni és meg kell emelni minden olyan járadékot és juttatást, amit a munkahelyüket elvesztők kapnak - szögezte le a politikus. Meg kell vizsgálni annak a lehetőségét is, hogy hogyan lehet a mostani nettó 133 ezer forintos álláskeresési járadékot legalább 160 ezer forintra emelni - mondta Dobrev Klára.

Gyurcsányék szankciópártisága fenyeget recesszióval és munkanélküliséggel - reagált a Fidesz Dobrev Klára kijelentésére hétfőn közleményben.

Magyarország a Gyurcsány-korszakban állt a szakadék szélén, amikor az államcsőd szélére vitték az országot, megduplázták a munkanélküliséget, és elszegényítették a magyarokat a sorozatos rezsiemelésekkel, megszorításokkal és magas adókkal - szerepel a kommünikében.

"Most ugyanezek a Gyurcsányék akarnak visszatérni a hatalomba, csak most már háborúba és totális energiaválságba is belerántanák az országot." - folytatódik a közlemény.

A Fidesz szerint Európában ma azért van energiaválság, azért fenyeget gazdasági recesszió és munkanélküliség, mert Brüsszel és az európai baloldal szankciókra kényszeríti a tagállamokat. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gy. Németh Erzsébet: egy borzasztóan embertelen lépésre készül a kormány

A kormány megfizethetetlenné teszi a krónikus betegek ápolását - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője hétfőn sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a kabinet "egy borzasztóan embertelen lépésre készül", mert egy törvényjavaslattal a krónikus betegek kórházi ápolásának feladatát az egészségügytől a "már most is ezer sebből vérző, alulfinanszírozott szociális ellátásba lökik át". Szakorvosi döntés alapján a krónikus betegeket a kórházakból ápolási intézményekbe, például idősotthonokba vihetik - tette hozzá. Könnyen lehet, hogy a betegek vagy hozzátartozóik jelentős része nem fogja tudni kifizetni a kórházinál várhatóan jóval magasabb, vagyoni és jövedelmi helyzet alapján kiszámolt térítési díjakat - vetette fel a politikus.  A DK szociális és nyugdíjügyi árnyékminisztere hangsúlyozta: a kormánynak a legrosszabb helyzetben lévő betegek ellátását is kötelessége biztosítani. (MTI/Fotó: Magyar Hírlap) Megosztás

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente