Ugrás a fő tartalomra

Hollik szerint több millió magyar ember véleménye kikényszerítheti a szankciós politika megváltoztatását

A kormányoldal azt várja a nemzeti konzultációtól, hogy több millió magyar ember véleménye kikényszerítheti az Oroszországgal szembeni uniós szankciós politika megváltoztatását - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hollik István kiemelte: a kormánypártok kötelezettségnek tartják a nemzeti konzultációt, hiszen kormányzásuk elején megígérték, hogy a Magyarország jövőjét hosszú távon érintő ügyekben ki fogják kérni az emberek véleményét. Ez így volt a Covid kezelése és a migráció ügyében is, most pedig "itt van ez a szankciós rendszer", amely egyértelműen tönkreteszi az európai gazdaságot - mondta.

Közölte: a nemzeti konzultációtól azt várják, hogy "több millió magyar ember véleménye kikényszerítheti a szankciós politika megváltoztatását".

"Egyben biztos vagyok, hogy ha több millió magyar ember kifejti a véleményét a szankciókkal kapcsolatban - pontosan ugyanúgy, ahogy a kötelező kvótával kapcsolatban is láthattuk -, azt nem tudja figyelmen kívül hagyni Brüsszel" - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Szerinte a brüsszeli elit "egy buborékban ül", nem veszi észre vagy nem akarja tudomásul venni, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók "fordítva sültek el", nem hajlandó tudomásul venni, hogy az energiaárak az egekben vannak, és hogy az emberek az utcán tüntetnek a kifizethetetlen rezsiárak miatt.

Ha több millió ember egyértelműen kifejezi a véleményét, az hatásos lehet - vélekedett, hozzátéve, hogy egy demokráciában az emberek véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Reményét fejezte ki, hogy ezt a demokratikus alapszabályt "még nem felejtették el Brüsszelben sem".

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a konzultációban a legfontosabbak az energiaszankciókra vonatkozó kérdések. Felidézte: bár korábban az állam- és kormányfők megállapodtak abban, hogy az energia területére a szankciókat nem fogják kiterjeszteni, a nyáron az európai vezetők döntő többsége megváltoztatta ezt a véleményét. "Ez a bajunk forrása" - fűzte hozzá. Szerinte ezek az intézkedések nemcsak "nekünk fájnak, ez mindenkinek fáj".

Arra hívta fel a figyelmet: a gázársapka javaslatának pusztán csak a napirendre vétele a gáz tőzsdei árának azonnali, 10 százalékos emelkedését hozta magával.

Hollik István hangsúlyozta: a magyar embereket védi a rezsicsökkentés, de ennek 1500 milliárd forintos többletköltségét a magyar költségvetésnek kell viselnie. Azért kell megszüntetni a szankciókat - folytatta -, hogy az energia ára visszamenjen egy olyan tartományba, amely nem veszélyezteti az európai gazdaságot és annak versenyképességét.

Arra is kitért: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Paks 2 fel tudjon épülni, mert ha Magyarország függetleníteni tudja magát a nemzetközi energiaellátástól, legalább a villamos áram tekintetében, az hihetetlen nagy versenyelőnyt jelent a magyar gazdaság és nagy biztonságot a magyar emberek számára.

Elképesztő felelőtlenségnek nevezte, hogy a magyar baloldal egyrészt támogatja a szankciókat, ugyanakkor követeli a Paks 2 beruházás felfüggesztését.

A turizmussal kapcsolatban felvetette: az orosz állampolgárok Európába utazásának tiltása egyedül az európai turisztikai szektornak okoz kárt, és ez is jól mutatja, hogy miért rossz a szankciós rendszer.

Hollik István úgy vélte: ha a lehető leghamarabb elkezdődnének a béketárgyalások, az az egész világnak megkönnyebbülés lenne, hiszen nem vesztené életét több ember, az energiaárak azonnal visszazuhannának, és ez radikálisan csökkentené az inflációt is, amitől egész Európa szenved.

Pénteken megkezdődött az új nemzeti konzultációs kérdőívek postázása. A "brüsszeli szankciókról" szóló konzultáció ívén hét kérdés szerepel az Oroszországgal szemben már bevezetett, illetve tervezett szankciós lépésekről, illetve azok következményeiről.

A kormány a lakosság véleményét várja az olajszankciókról, a gázszállításokra, a nyersanyagokra, a nukleáris fűtőelemekre vonatkozó intézkedésekről, a paksi atomerőmű bővítésével és a turizmussal kapcsolatos szankciókról, illetve a szankciók élelmiszerárakra és migrációra gyakorolt hatásáról. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente