Ugrás a fő tartalomra

Karácsony: kétszázezer forintos rezsitámogatást kapnak a fővárosi cégek és intézmények dolgozói

Kétszázezer forintos rendkívüli rezsitámogatást kapnak a fővárosi cégek és intézmények dolgozói - jelentette be a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely elmondta, péntek hajnalban helyreállt a hulladékszállítás megszokott rendje, miután sikerült megállapodni a sztrájkoló dolgozókkal.

Hozzátette: igyekeznek ledolgozni a lemaradást, és azt kérte, mindenki a megszokott időben tegye ki a kukákat.

A hulladékszállításban kialakult krízishelyzet azzal a szociális válsághelyzettel függ össze, amely a legtöbb magyar háztartásban jelentkezik. A krízis felhívta a figyelmet arra, hogy megbecsült munkavállalók nélkül nem lehet a közszolgáltatásokat ellátni - mondta a főpolgármester.

Közölte: az elmúlt napokban egyeztettek a fővárosi cégekkel, intézményekkel és szakszervezetekkel, és arra jutottak, hogy a rendkívüli rezsitámogatást, amelyet a hulladékszállításban dolgozók kapnak, kiterjesztik a "Budapest-család" minden munkavállalójára.

Heteken belül a főváros minden intézményének és cégének munkavállalója - a vezetők kivételével - megkapja a támogatást - tette hozzá.

A főpolgármester kiemelte: ha meg akarják őrizni a város mindennapi életét alapvetően meghatározó közszolgáltatásokat, akkor segítséget kell nyújtaniuk a munkavállalóknak a nehéz helyzetben.

A főváros is "borzasztó nehéz helyzetben van" az energiaárak elszabadulása és az infláció miatt, és egyelőre nem tudják, honnan lesz forrás a támogatásra, de Budapestnek a lehetőségein túllépve segítenie kell a munkavállalóknak, "hogy ezt a válságot közösen túléljük" - mondta Karácsony Gergely.

Bár a cégek rendelkeznek bérmegtakarítással, de fel vagyunk készülve arra, hogy pluszforrást kell biztosítanunk a rendkívüli rezsitámogatáshoz. Lehet, hogy fájdalmas döntéseket is meg kell hoznunk - jegyezte meg, kiemelve, hogy ezeket a döntéseket nem a munkavállalók és a közszolgáltatások rovására hozzák majd meg.

A főpolgármester megköszönte, hogy a budapestiek szolidárisak voltak a hulladékszállításban dolgozókkal, akik nap mint nap a városért dolgoznak, "nem megfelelő bérezés mellett", a főváros ugyanis bérmennyire szeretné, nem tudja kielégíteni igényeiket. Mint mondta, Budapest szolidáris város, segített többek között a koronavírus-járvány idején, az ukrajnai menekültek ellátásában és akkor is, amikor a közeli településeken megszűnt a vízszolgáltatás, "nem kérdeztük, kinek a feladata".

Karácsony Gergely kiemelte: felháborítónak és tűrhetetlennek tartja, hogy amikor a főváros megkereste a kormányhivatalt, és jelezte a kockázatokat a hulladékszállítás biztonságában, akkor "politikai pamfleteket" fogalmazott a főispánság.

Közölte: a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) 2019 vége óta nem fizeti ki az FKF-nek és jogutódjának a budapestiek által befizetett szemétdíjat, "öt forintból egyet visszatartanak", így körülbelül 15 milliárd forinttal tartoznak Budapestnek.

Ez azért is felháborító, mert "politikai színezete van", Tarlós István (Fidesz-KDNP) korábbi főpolgármester idején ugyanis a teljes összeget átutalták Budapestnek - mondta.

A főpolgármester közölte: a munkavállalók megbecsültsége miatt sajtópereket indítanak, amiért egyes orgánumok valótlanul azt állították, hogy kirúgással fenyegették meg a hulladékszállításban dolgozókat, akik nem vették fel a munkát.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elmondta, 25-26 ezer munkavállalója van a Budapest-családnak, az intézkedés 5,5 milliárd forint kiadást jelent a fővárosnak. Hozzátette: emiatt Budapest várhatóan folyószámla-hitellel zárja az évet.

A főpolgármester-helyettes elmondta: 17 szakszervezettel tárgyaltak a rezsitámogatás kiterjesztéséről, és az érdekképviseletek azt kérték, a cégek és intézmények vizsgálják meg a home office lehetőségét, ha ezzel lehetővé válik épületrészek lezárása.

Elmondta: emelkedni fog a hulladékszállításban dolgozók alapbére, a pótlékok egy részét ugyanis beépítik az alapbérbe. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gy. Németh Erzsébet: egy borzasztóan embertelen lépésre készül a kormány

A kormány megfizethetetlenné teszi a krónikus betegek ápolását - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője hétfőn sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a kabinet "egy borzasztóan embertelen lépésre készül", mert egy törvényjavaslattal a krónikus betegek kórházi ápolásának feladatát az egészségügytől a "már most is ezer sebből vérző, alulfinanszírozott szociális ellátásba lökik át". Szakorvosi döntés alapján a krónikus betegeket a kórházakból ápolási intézményekbe, például idősotthonokba vihetik - tette hozzá. Könnyen lehet, hogy a betegek vagy hozzátartozóik jelentős része nem fogja tudni kifizetni a kórházinál várhatóan jóval magasabb, vagyoni és jövedelmi helyzet alapján kiszámolt térítési díjakat - vetette fel a politikus.  A DK szociális és nyugdíjügyi árnyékminisztere hangsúlyozta: a kormánynak a legrosszabb helyzetben lévő betegek ellátását is kötelessége biztosítani. (MTI/Fotó: Magyar Hírlap) Megosztás

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente