Ugrás a fő tartalomra

KSH: 497 200 forint volt a bruttó átlagkereset

2022 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 497 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6%-kal, a nettó átlagkereset 17,3%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá -  közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2022. augusztus:

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 497 200, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 507 000 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 330 600, a kedvezményeket is figyelembe véve 342 900 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 16,6%-kal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 17,3%-kal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 472 200 forintra becsülhető, ez 15,6 %-kal magasabb, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 0,9%-kal emelkedett a fogyasztói árak előző évhez mért, 15,6%-os növekedése mellett.

A bruttó kereset mediánértéke 402 200 forintot ért el, amely 15,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 280 200 forint volt, 17,5%-kal felülmúlta az előző év augusztusit.

2022. január–augusztus:

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 503 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 400 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 334 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 000 forintot tett ki.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 18,2%-kal nőtt az előző évhez képest. A jelentős mértékű növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának februári kifizetése (ún. fegyverpénz), az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése magyarázzák.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenységet végző ágban volt a legmagasabb (844 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (314 900 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 551 700, a nők esetében 456 400 forint volt, ez a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,3%-os növekedést jelent egy év alatt.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 459 100 forintra becsülhető, 14,8%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.

A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 462 400, a költségvetésben 441 500, a nonprofit szektorban 488 600 forintot ért el, ami 13,4, 14,9, illetve 30,5%-os növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A nonprofit szektor átlagot meghaladó rendszereskereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesült.

A reálkereset 6,1%-kal emelkedett a fogyasztói árak előző évhez mért, 10,7%-os növekedése mellett.

A bruttó kereset mediánértéke 394 500 forint volt, ez 14,7%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 273 500 forintot tett ki, 16,3%-kal nőtt az előző évhez képest.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente