Ugrás a fő tartalomra

Magyarország uniós kiegészítő forrásokat kap az ukrajnai menekültek ellátására

Az Európai Unió Bizottsága 21,1 millió euró támogatást biztosított Magyarország számára az Ukrajnából menekülők ellátásából fakadó többletterhek csökkentésére - tudatta a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint Magyarország február 24-ét követően már több mint 900 ezer menekülőt fogadott Ukrajnából.

"Az érkezők ellátása során a honvédséggel, a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanáccsal, a regionális és helyi hatóságok, a civil és egyházi szervezetek bevonásával, valamint a lakosság önkéntes munkájával erőn felül teljesít" - írták.

"A gördülékeny ellátás érdekben gyűjtőpontokat és segítségpontokat hozott létre, ahol gondoskodott és gondoskodik az érkezők élelmezéséről, szállásáról, egészségügyi ellátásáról, tanácsadásról, a hivatali ügyek intézésének támogatásáról" - írták.

Ezen felül megszervezte a kórházi és egészségügyi ellátást, a menekülők ingyenes utazását, és ingyenes szálláshelyeket tett elérhetővé - tették hozzá.

A BM közleménye szerint mindezen tevékenységek jelentős hazai forrást igényeltek és igényelnek, az ukrajnai háborúhoz köthető kiadásaik mértéke mintegy 28 milliárd forint.

Kitértek arra, hogy a magyar-ukrán határ minden határállomása mellett létrehozott segítségpontokon és a BOK csarnokban a kormányhivatalok, a kormányzati szervek és a karitatív szervezetek munkatársai napi 24 órában várják a segítséget kérőket.

A kormány biztosítja az ukrajnai háborús menekült gyermekek iskoláztatását, valamint támogatja a menekültek munkavállalását - hangsúlyozták.

Mint jelezték: "az Európai Unió Bizottsága május 18-án határozatot hozott az Ukrajnából érkező személyek tömeges beáramlása által leginkább érintett tagállamok (Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Csehország) támogatására a 2021-2027. pénzügyi időszak Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA) és a Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz (HAVE) forrásainak keretéből".

A források tagállamok közötti elosztása során a tagállamba érkező Ukrajnából menekülők, valamint az Ukrajnával határos határszakaszok forgalmának március 31-ei statisztikai adatait vették figyelembe - fűzték hozzá.

Az MMIA forrásaiból 9,6 millió euró, a HAVE forrásainak keretéből 11,5 millió euró összeggel járul hozzá a bizottság az Ukrajnából menekülőkkel kapcsolatos, február 24. és augusztus 23. között felmerült magyar kiadásokhoz - áll a BM közleményében.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gy. Németh Erzsébet: egy borzasztóan embertelen lépésre készül a kormány

A kormány megfizethetetlenné teszi a krónikus betegek ápolását - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője hétfőn sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a kabinet "egy borzasztóan embertelen lépésre készül", mert egy törvényjavaslattal a krónikus betegek kórházi ápolásának feladatát az egészségügytől a "már most is ezer sebből vérző, alulfinanszírozott szociális ellátásba lökik át". Szakorvosi döntés alapján a krónikus betegeket a kórházakból ápolási intézményekbe, például idősotthonokba vihetik - tette hozzá. Könnyen lehet, hogy a betegek vagy hozzátartozóik jelentős része nem fogja tudni kifizetni a kórházinál várhatóan jóval magasabb, vagyoni és jövedelmi helyzet alapján kiszámolt térítési díjakat - vetette fel a politikus.  A DK szociális és nyugdíjügyi árnyékminisztere hangsúlyozta: a kormánynak a legrosszabb helyzetben lévő betegek ellátását is kötelessége biztosítani. (MTI/Fotó: Magyar Hírlap) Megosztás

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente