Ugrás a fő tartalomra

Nőgyógyászati szakellátás indul hajléktalan nőknek Budapesten

Traumaérzékeny szemléletű nőgyógyászati szakellátás indul hajléktalan nőknek a Dózsa György úti hajléktalanszálláson, ami azt jelenti, hogy a rendelőben olyan környezetet teremtenek, amelyben a nők fizikailag és érzelmileg is biztonságban érezhetik magukat - tájékoztatta a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) az MTI-t.

A beruházás széleskörű társadalmi összefogás eredményeképpen valósult meg a Dózsa György úti hajléktalanszállás egyik orvosi rendelőjének és várójának teljes körű felújításával, berendezésével és műszerekkel történő ellátásával - olvasható a tájékoztatóban.

A rendelő pénteken kezdi meg működését, adományokból és pályázati forrásból. Azt írták, egyelőre kéthetente egy rendelési nap lesz; legalább heti egy napra lenne szükség, ehhez azonban további orvosok kellenének. A szakmai teamet nőgyógyász szakorvos, rezidens nőgyógyász, asszisztens és szociális munkás alkotja.

Az összegzés szerint a páciensek itt a nőgyógyászati szakellátás mellett szociális szolgáltatásokban is részesülhetnek, segítséget kaphatnak például gyógyszerek kiváltásában vagy vizsgálat előtt használhatják a felújított fürdőszobát.

A rendelés traumaérzékeny szemléletben folyik, ami magába foglalja a fizikai tér kialakításától kezdődően a páciensekkel történő összes interakciót - fogalmaztak.

A rendelő és a szakellátás elindítása a BMSZKI a Budapest Bike Maffia, a Józan Babák Egyesület, valamint az EMMA Egyesület együttműködésében valósulhatott meg.

A BMSZKI honlapján kiemelték: a hajléktalan élethelyzetű nőknek olyan szociális, egészségi és mentálhigiénés szükségleteik lehetnek, amelyekre az állami egészségügy nincs kellően felkészülve.

Felmérések szerint a nők hajléktalanná válása mögött az esetek felében valamilyen bántalmazás áll: családon belüli vagy kapcsolati erőszak, szexuális abúzus, de a tapasztalatok szerint a traumával élő nők száma még ennél is magasabb - írták.

Rámutattak arra is, hogy a szegénység, a nélkülözés, a család szétesése, a gyerekek elveszítése is válthat ki traumát, és bármi, ami tartós stresszhelyzetet vagy szégyenérzetet idéz elő. Kutatások szerint a traumatúlélők a preventív ellátásokat kevésbé gyakran veszik igénybe, ebből is adódóan gyakrabban fordulnak akut panaszokkal orvoshoz. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gy. Németh Erzsébet: egy borzasztóan embertelen lépésre készül a kormány

A kormány megfizethetetlenné teszi a krónikus betegek ápolását - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője hétfőn sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a kabinet "egy borzasztóan embertelen lépésre készül", mert egy törvényjavaslattal a krónikus betegek kórházi ápolásának feladatát az egészségügytől a "már most is ezer sebből vérző, alulfinanszírozott szociális ellátásba lökik át". Szakorvosi döntés alapján a krónikus betegeket a kórházakból ápolási intézményekbe, például idősotthonokba vihetik - tette hozzá. Könnyen lehet, hogy a betegek vagy hozzátartozóik jelentős része nem fogja tudni kifizetni a kórházinál várhatóan jóval magasabb, vagyoni és jövedelmi helyzet alapján kiszámolt térítési díjakat - vetette fel a politikus.  A DK szociális és nyugdíjügyi árnyékminisztere hangsúlyozta: a kormánynak a legrosszabb helyzetben lévő betegek ellátását is kötelessége biztosítani. (MTI/Fotó: Magyar Hírlap) Megosztás

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente