Ugrás a fő tartalomra

Novák Katalin köldökzsinórhoz hasonlította a határon túl élő magyarok és az anyaország kapcsolatát

A diaszpórában élők és az anyaország összetartozása felelősség is mindkét fél számára - hangsúlyozta a köztársasági elnök helyi idő szerint vasárnap Torontóban, az Első Magyar Református Egyház új templomának és közösségi központjának megnyitóján.

Novák Katalin köldökzsinórhoz hasonlította a határon túl élő magyarok és az anyaország kapcsolatát, amely "lelki, szellemi és kulturális" értelemben fűzi a határon kívül élő magyarokat az anyaországhoz, ami akkor is megmarad, ha fizikai értelemben távol kerül egymástól a közösség és anyaország. Ez a fajta köldökzsinór táplál, életet ad és "végérvényesen összeköt bennünket, szétszakíthatatlan módon" - fogalmazott az államfő. Kiemelte a nevében is így létező Köldökzsinór programot, amelynek lehetőségével már több mint 43 ezer, határon kívül született gyermek szülei éltek.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a diaszpóraközösségek, valamint az anyaország közötti összetartozás feladatot is ró mindkét félre. Kifejtette, hogy az anyaország számára a feladatot a többi között az odafigyelés és felelősségviselés jelenti, amit az alaptörvény is kimond. Ugyanakkor a külföldön élő közösségekre is felelősséget ró az összetartozás - mutatott rá a köztársasági elnök, aki köszönetet mondott a kanadai magyaroknak azért, hogy úgy élnek ott, hogy arra az anyaország és az az állam is büszke lehet, amelyben laknak.

A kanadai magyar közösség tagjainak felelősségi körébe sorolta, hogy megőrizzék magyarságukat, nyelvüket, amire példa a most megnyílt Magyar Diaszpóra Missziós Központ. Novák Katalin a külföldi magyarok feladataként említette azt is, hogy felelősséget érezzenek a kárpát-medencei magyarok iránt. Akik rászorulnak - akár Magyarországon belül, akár az elszakított országrészekben -, várják a segítséget. Megjegyezte, hogy erre számtalan jó példa létezik, és kiemelte, hogy a kanadai magyarok az ukrajnai háború kitörését követően a kárpátaljai magyarok segítségére siettek.

A diaszpóraközponthoz kapcsolódó református templomot Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szentelte fel a reformáció emléknapjának előestéjén. Az egyházi vezető az ünnepi istentiszteleten arra a bátorságra hívta fel a hívek figyelmét, amely az újrakezdéshez szükséges.

A Torontói Első Magyar Református Egyház gyülekezete 2019 januárjában költözött ki korábbi templomából, és most vehette birtokba az új templomot, amely egy épületben kapott helyet a diaszpóraközponttal, amelyben gyülekezeti termek, közösségi helyiségek is várják a gyülekezet, valamint a torontói magyar közösség tagjait.

Vass Zoltán lelkipásztor a templom felszentelése után a közmédiának adott interjúban arra mutatott rá: rengeteg munka és támogatás kellett ahhoz, hogy a központ és a templom elkészülhessen. Hozzátette, nagy reménységük, hogy az új helyen sikerül egy kis magyar szigetet kialakítani.

A Magyar Diaszpóra Missziós Központ és a templom kialakítását a magyar állam támogatta, ebben közreműködött a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente