Ugrás a fő tartalomra

Nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz szakszervezetek a megélhetési válság miatt

Nyílt levélben fordult a megélhetési válság miatt Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). A szervezetek  javaslataik figyelembevételével mielőbbi intézkedést követelnek a kormánytól.

"Az európai munkavállalók példátlanul súlyos megélhetési válsággal néznek szembe. Az inflációt nem a bérek okozzák, a dolgozók a megélhetési válság elsődleges áldozatai, és különösképpen érintettek a rosszul fizetett, kiszolgáltatott helyzetű emberek" - áll az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentumban.

Azt írták, a munkáltatóké és a kormányoké a felelősség, hogy megteszik-e a megélhetési válság leküzdéséhez szükséges lépéseket. Ezért a dolgozók és szakszervezeteik Európa-szerte követelik egy hat pontos, a válság leküzdését és a munkavállalókért működő gazdaság létrehozását célzó terv elfogadását.

A két szervezet szerint az európai uniós energiaügyi miniszterek múlt pénteken a megfelelő irány felé tettek lépéseket, az intézkedéseik azonban túlságosan bátortalanok, így nem alkalmasak a megélhetési válság leküzdésére.

Az európai szintű szociális intézkedések továbbra is hiányoznak, a tagállamok magukra maradtak a válság okozta kihívásokkal. Hiányzik továbbá a költségvetési problémákkal küzdő tagállamok pénzügyi támogatása is, amely lehetővé tenné a válságkezelő intézkedések meghozatalát - olvasható a nyílt levélben.

A MASZSZ és a SZEF az állam- és kormányfők pénteki informális találkozójára tekintettel felszólítja a kormányt, hogy helyezzen nyomást az Európai Unióra hat intézkedés meghozatalára. A szervezetek szerint béremelésekre, ársapkákra, különösen az energiaszámlák költségeire, nemzeti és európai válságellenes intézkedésekre lenne szükség, valamint azon emberek támogatásra, akik küzdenek a számláik, lakbérük kifizetésével. Továbbá - mint írták - át kellene alakítani az unió energiapiacának működését és a szakszervezeteknek helyet kellene adni a válságkezelésben. Valamint arra is szükség van, hogy a különböző intézkedéseket a szociális párbeszéden keresztül tervezzék és hajtsák végre.

Szükséges, hogy az Európai Tanács elismerje a megélhetési válság tényét, és terjessze elő az említett sürgős intézkedéseket, beleértve a nehézségekkel küzdő embereket célzó kifizetéseket és az európai válságellenes támogató intézkedéseket, valamint a munkahelyek, a jövedelmek védelmét és a szociális intézkedések finanszírozását - olvasható.

A nyílt levélben azt írták, a kormány és az unió nem várhatja ölbe tett kézzel a válság végét. "A tétlenség vagy a rossz válasz, például a kamatemelés, a fizetések befagyasztása vagy a sikertelen megszorítási politikához való visszatérés ára katasztrofális lesz" - fogalmaztak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente