Ugrás a fő tartalomra

Figyelmeztetés érkezett az autósoknak

Egyre népszerűbbek a négy évszakos gumiabroncsok, amelyek használatával el lehet kerülni a szezonális cseréket. A Magyar Gumiabroncs Szövetség azonban figyelmeztet: a négy évszakos nem az jelenti, hogy gondozásmentes.

Időnként fel kell cserélni az első és a hátsó abroncsokat, centríroztatni, illetve persze rendszeresen ellenőrizni kell a nyomást is - írta az Origo.

A szövetség szerint a négy évszakos abroncs egy vállalható kompromisszum. A használatával kapcsolatos dilemma nagyon leegyszerűsítve: a téli és a nyári abroncsok anyaga, mintázata, keménysége eltér egymástól, nem véletlenül. Magyarország klímája változatos, nyáron 30 fok feletti aszfaltolvasztó hőség teszi próbára az autósokat, télen a hideg, a jég, a hó miatt kell fokozott óvatossággal vezetni, és persze nem szabad megfeledkezni a csapadékról: bármikor jöhet egy hirtelen lezúduló zápor.

A négy évszakos abroncsnak minden körülményhez alkalmazkodnia kell. Ebből következően a négy évszakos abroncs elsősorban azoknak jelenthet alternatívát, akik csak rövidebb távon, jellemzően városban és olyan utakon használják autójukat, ahol eltakarítják a havat. De az tévedés, hogy nem kell velük törődni! Annak érdekében, hogy nagyjából egyszerre kopjanak „csereérettre", 7-10 ezer kilométerenként érdemes új pozíciót választani az egyes abroncsoknak. Emellett a rendszeres centrírozást sem érdemes elhanyagolni.

A gumigyártók több ezer mérnöke dolgozik azon, hogy évről évre egyre jobb keverékeket állítsanak elő, lépést tartva az autóipar fejlődésével. A defekt ma már nem része a mindennapjainknak, de ez el is kényelmesíti az autósokat. Attól, hogy nem lyukas az abroncs, még nem biztos, hogy az ideális nyomásra van pumpálva - havonta egyszer, például tankoláskor érdemes ellenőrizni, beleértve a pótkereket is. (FOTÓ: MTI/SÓKI TAMÁS)

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az Aldi munkavállalókat keres a fővárosban és környékén

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz. Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.   Az MTI érdeklődésére k

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente