Ugrás a fő tartalomra

Orbán Viktor oroszbarát politikája „végzetes biztonsági kockázatot” jelent az amerikai kormányzati tanácsadó szerint

Eljött az idő arra, hogy az Egyesült Államok bekeményítsen Magyarországgal szemben – írta a The Hill című washingtoni lapban megjelent véleménycikkében Jordan Warlick. Az európai biztonsággal és együttműködéssel foglalkozó független amerikai kormányzati ügynökség, a CSCE politikai tanácsadója szerint Orbán Viktor olyan erősen áll ki Oroszország mellett az Ukrajna ellen indított orosz háború kapcsán, hogy az már biztonsági kockázat a NATO számára, és Washington ezt nézheti tétlenül - közölte az RTL.

Warlick közölte, hogy Oroszország „népírtó háborújának borzalmai” ellenére Orbán Viktor „nyíltan Vlagyimir Putyin oldalára állt”, és kormánya bizonyította, hogy nem megbízható partnere a Nyugatnak, miközben „boldogan kihasználja a Nyugat katonai védelmét”.

A kormányzati tanácsadó közölte, hogy Magyarország ellenezte a szigorúbb szankciókat, nem engedett át fegyvereket a területén, és nem hagyta jóvá Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, és „teljesen védhetetlen módon” a Nyugatot hibáztatta a háború kitöréséért.

Emellett Magyarország „büntetlenül lehet Oroszország legjobb védelmezője Európában”, ami „aláássa a transzatlanti egységet”, és „törést okoz a NATO-ban”, ami „végzetes biztonsági kockázatot” jelent a szervezet számára. Warlick közölte, hogy a NATO-nak „csökkentenie kellene a kapcsolatait Magyarországgal”, míg az amerikai vezetésnek a republikánusok és demokraták egységes támogatásával el kell ítélnie, hogy a magyar kormány Oroszországgal szövetkezik. 

Az 1976-ban alapított, amerikai Helsinki bizottság néven is ismert CSCE az amerikai kongresszus egyik ügynöksége, amiben a képviselőház és a szenátus 9-9 tagja ül, valamint az amerikai külügyminisztérium, védelmi minisztérium és kereskedelmi minisztérium egy-egy tagja, és szerepe van az amerikai külpolitikai kialakításában. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gy. Németh Erzsébet: egy borzasztóan embertelen lépésre készül a kormány

A kormány megfizethetetlenné teszi a krónikus betegek ápolását - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője hétfőn sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a kabinet "egy borzasztóan embertelen lépésre készül", mert egy törvényjavaslattal a krónikus betegek kórházi ápolásának feladatát az egészségügytől a "már most is ezer sebből vérző, alulfinanszírozott szociális ellátásba lökik át". Szakorvosi döntés alapján a krónikus betegeket a kórházakból ápolási intézményekbe, például idősotthonokba vihetik - tette hozzá. Könnyen lehet, hogy a betegek vagy hozzátartozóik jelentős része nem fogja tudni kifizetni a kórházinál várhatóan jóval magasabb, vagyoni és jövedelmi helyzet alapján kiszámolt térítési díjakat - vetette fel a politikus.  A DK szociális és nyugdíjügyi árnyékminisztere hangsúlyozta: a kormánynak a legrosszabb helyzetben lévő betegek ellátását is kötelessége biztosítani. (MTI/Fotó: Magyar Hírlap) Megosztás

Többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta. Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá. Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar

A fideszes képviselők nem ítélték el Oroszországot az Európai Parlamentben

Jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Vlagyimir Putyin rezsimje által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot, számolt be Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Mint írja: az EP állásfoglalása egyértelművé teszi, hogy az orosz agresszor által az ukrán lakosság és polgári infrastruktúra ellen elkövetett szándékos támadások kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát és azok terrorcselekménynek minősülnek.  "A Fidesz EP-képviselői azonban nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben" – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel egyértelművé tették, hogy hogyan viszonyulnak a háborús agresszor rezsimjéhez és hogyan a közös európai értékekhez. „Fájdalmas és szégyente